Fagyott tavak a Bükkben

Egy tájékozódási pontbegyűjtő túra, ami csak rajtunk áll, hogy miről szól.  

Szerző:
Lánczi Péter
Fotó:
Lánczi Péter
2017. március 3.

Egy tájékozódási pontbegyűjtő túra, ami csak rajtunk áll, hogy miről szól.  

Hétről hétre kedvünkre válogathatunk a naptárban a teljesítménytúrák közül, ami egyre népszerűbb a tevékenység a természetjárók körében. Mondhatni magam is rabja lettem a tájak és kilométerek ilyesfajta gyűjtögetésének, pedig korábban nem tudtam elképzelni, hogy a túráimat valaki más szervezze helyettem. Pár év alatt viszont egészen hozzászoktam, sőt, kimondottan megszerettem, hogy egy itiner útvonalát kövessem, és ezért a tájékozódás és úttervezés terén teljesen elkényelmesedtem. Ettől függetlenül nem felejtettem el térképet olvasni, vagy a terepről tájékozódni - amit egyébként nagyon szeretek, ezért külön felkeltik a kíváncsiságomat az olyan tájékozódási túrák, mint amilyen múlt vasárnap (február 26-án) volt a Bükkben.

 

Ómassai rajt


A Fagyott tavak pontbegyűjtő túra több szempontból is rendhagyó az átlagos teljesítménytúrákhoz képest. Persze itt is van rajt és cél, meg egy papírlap a feladattal, sőt még zsíros kenyér is. De ezt a pár apróságot leszámítva, gyakorlatilag egy önálló kirándulást járunk be a Bükkben. Hangulatában nekem leginkább egy cserkészkiképzéshez hasonlított a túra, ahogy a Zöld Sportok Clubjának egyszemélyes rendezője, Kovács Attila tanári szeretettel indít útnak, miután az asztalnál ülve, egyenes tartással akkurátusan bejegyezte a nevezésünket. Pár kedves szó, és egy kis okítás: Ha ügyesek vagyunk, akkor 31 kilométer és 1000 szintemelkedéssel bejárható a 6 ellenőrző pont.

 


Ezek a felkeresendő pontok kisebb-nagyobb tavak, melyek idén a túra nevéhez hűen tényleg fagyottak voltak. Fotóval vagy a becsületünkkel kellett igazolni az ottjártunkat, hiszen nincsenek pontőrök, akik pecsételnének vagy frissítőt osztanának. Az utóbbit a hátizsákunkból kell megoldani. Lehet, hogy a tájékozódás kihívása mellett, részben ennek is köszönhető, hogy a túrán közel 40-en vettek csak részt, annak ellenére, hogy az időjárás és a Bükk igazi kora tavaszias idővel várta a kirándulókat. Pedig az ilyen önellátó túráknak is megvan a maga bája, mert bár a szervezők nem „fogják a kezünket”, és nem kényeztetnek útközben csokival és miegymással, de ezek nélkül sokkal nagyobb szabadságban teljesíthetjük a kihívást. Ráadásul ér „kispistázni”, azaz levágni az utat. Ami egy tájékozódási túrán szinte kötelező is.

 

A rajtban kapott térkép és a felkeresendő tavak


Ómassáról, a Vadász sörözőből indult a túra, és ide is kellett visszatérni a tavak felkutatása után. A legtöbben magányosan vágtak neki az erdőnek, eltérő útitervekkel és tempóval. De két útitársammal, mi már a rajtban spontán csapatot alkottunk, és elkezdtük „szakértőzve” pásztázni a térképet, kiválasztva a legoptimálisabb útvonalat a Fagyott tavak bejárásához.

 

Hatalmas bükkök közt koptattuk az aszfaltot, na meg a lábunk


Sok aszfalton gyaloglással érintettük a Pisztrángtelepet és a Fónagysági-tavat, majd a túra legtávolabbi fagyott állóvizét, a Varbói-víztárolót. Innen visszafordulva gyakorlatilag ugyanazon az úton koptattuk a lábunkat az aszfalton. Ami annak ellenére, hogy számomra nagyon kényelmetlen, még mindig a legjobb útválasztás volt a meredek hegyek között.

 

Fónagysági-tó


A Bükk egyik nevezetességét, a lillafüredi Hámori-tavat is érintettük. De csak az északi csücskét, így nem volt mód megkomponálni egy olyan képet, melyen a kastélyszálló és a fagyott tó együtt szerepel. Utólag bánom is, hogy nem tettem kitérőt ezért a fotóért, pedig biztos megérte volna. Hiába, még egy ilyen kis csapatnak is csorda ereje tud lenni, amitől nem akar leszakadni az ember, főleg, ha jó a társaság.

 

A Hámori-tó felső vége


Nem csak a tavak őrizték még a hosszú tél emlékét. Fagyos részekkel, hófoltokkal még az északi fekvésű völgyekben is lehetett találkozni, miközben az időjárásra igazán nem volt okunk panaszkodni. Még annak ellenére sem, hogy a délutáni órákra kissé befelhősödött. Ekkor már csak két tavat kellett begyűjtenünk, melyeket a Hámori-tótól a piroson és a sárga jelzéseken közelítettünk meg. Elsőként a Sebes-vizet, majd ezt követően a jávorkúti kis kacsaúsztatót. Innen aztán a kék jelzésen és újabb aszfalton gyaloglással már csak három kilométert kellett megtennünk Ómassáig.

 

A Sebes-víz is még teljesen be volt fagyva


Kényelmes tempóban és jól megválasztott útvonallal hét óra alatt léptük le a kb. 31 km-es távot, ami a dumálás és a sok megállás mellett jó időnek számít. Persze, úgy gondolom, ezen a túrán egyikőnk sem versenyből vagy bármiféle eredményszerzésből indult útnak, mint ahogy az emberek többsége sem ezért áll rajthoz egy teljesítménytúrán. Bár, a műfajt nem ismerők a teljesítménytúra szó hallatán sokszor extrém kihívásokra gondolnak, nekik csak ajánlani tudom ezeket a túrákat, mert sokszor egy jó tematikájú út olyan helyekre is elvisz bennünket, amit magunktól esetleg nem fedeznénk fel. Arról aztán nem is beszélve, ha valaki nem egyedül akarja járni az erdőket és hegyeket, akkor társaságot itt a legegyszerűbb találni a természetjáráshoz.

 

 Ómassa a meredek és kopár hegyoldalból

 

Kapcsolódó cikkeink:

LILLAFÜRED TÉLEN IS ELVARÁZSOL

„NÉPEK HAVASA”-TÚRA, A TAVASZ ÉS A TÉL HARCA

 

Cikkajánló