Fuss a természetben, itt a szezon!

Az utóbbi években Magyarországon is egyre népszerűbb a terepfutás. A sportág berkeiben közismert Mátrabérc Trail egyik szervezőjét, Berta Gábort kérdeztük a verseny részleteiről és kihívásairól. Az idén április 18-án vehettek részt a terepfutó rendezvényen.

Szerző:
Joó Annamária
Fotó:
Eördögh Ákos
MBtrail 2011
2015. március 27.

Az utóbbi években Magyarországon is egyre népszerűbb a terepfutás. A sportág berkeiben közismert Mátrabérc Trail egyik szervezőjét, Berta Gábort kérdeztük a verseny részleteiről és kihívásairól. Az idén április 18-án vehettek részt a terepfutó rendezvényen.

Mi volt a motiváció, ami elindított a terepfutás felé, és mióta űzöd, mint sportot?
Azt hiszem, a természet szeretete, amit magammal hoztam a hegyi-kerékpározásból, illetve a közösség az, ami a terepfutás irányába fordított. 5-6 éve futok komolyabban, előtte inkább téli kiegészítő edzésként futottunk a barátokkal, ha éppen nem bringáztunk.

 

Mióta szervezitek a Mátrabérc Trailt?
A korábbi években segítőként voltunk jelen a versenyen. Tavaly már komolyabban is részt vettünk a szervezésben. Az idén pedig teljes egészében a mi kezünkben futnak össze a szervezés szálai. Az „elődök” (Németh Csaba, Karlowits-Juhász Tamás, Zámbori Zoltán és a többiek) megmutatták az utat, mi pedig próbáljuk átvenni a stafétát, és egy magas színvonalú terepfutó versenyt rendezni a népszerű Mátrabérc teljesítménytúra útvonalán.

 

 

Hajnali rajt Kőkútpusztán

 

Mi hívta életre a Mátrabérc teljesítménytúra mellett a Mátrabérc Trail megrendezését?
A teljesítménytúrának évről évre egyre többen vágtak neki futva - egymással és önmagukkal versenyezve - a minél jobb időeredményért és helyezésért. A leggyorsabbak rendszerint Magyarország legjobb terepfutói közül kerültek ki, amely komoly presztízsértéket jelentett a résztvevőknek. Az utóbbi években a hazánkban is egyre gyarapodó terepfutó társadalom újabb igényeket támasztott a versenyzési lehetőségekkel szemben. Sokan az Alpokban megrendezett megmérettetéseket tekintették követendő mintának. Hosszú ideig az egyik legkiválóbb adottságú hazai útvonalon nem volt lehetőség ilyen versenykörülmények között teljesíteni a távot. Ezt a hiányosságot pótolva, 2010-től a teljesítménytúra útvonalán külön rendezvényként megszervezett Mátrabérc Trail terepfutó versenyen már bárki kipróbálhatja képességeit. A verseny híre hamar átlépte az ország határait, amelyet az egyre gyarapodó nemzetközi mezőny jelenléte igazol.

 

Mitől kihívás ez a verseny?
A pálya karaktere, illetve a hazai mércével mért nagy szintemelkedés az, ami nehézzé teszi a futók számára ezt a versenyt. A táv első harmada szinte végig emelkedik, majd utána is folyamatosan hullámzik a Mátra gerincén. Illetve a végén pedig ott a hírhedt Muzsla, amit 40 kilométer után másznak meg a futók. Itt lehet elveszteni, de akár megnyerni is a versenyt.

 

Mivel tűnik ki a többi hazai terepfutó verseny közül ez a megmérettetés?
Ez egy klasszikus kihívás, akár az előd teljesítménytúráról, akár a terepfutó versenyről van szó. Igyekszünk olyan versenyt rendezni, ahol élmény futni. Ehhez remek környezetet biztosít a Mátra, a többit pedig hozzátesszük. Szeretnénk, ha a futók fáradtan és elégedetten mennének haza a verseny után.

 

A 738 méteres Csór-hegy emelkedőjén

 

 

Milyen tippeket adnál a felkészüléshez?
Sok terepen futott kilométer, sok szintemelkedés, kitartó edzések, jókedv, móka, kacagás. Viccet félretéve, akik a klasszikus távon indulnak, általában nem „első bálozók”, ha terepfutó versenyről van szó. Komolyan veszik a felkészülést, nehéz nekik tippeket adni.

 

 

A Csörgő-patak völgyében, ami után már "csak" a Muzslát kell megmászni...

 

Mire figyeljünk a táv teljesítésekor?
A megfelelő felkészültség, a helyes erőbeosztás, az időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás, a frissítés, a megfelelő öltözet, mind-mind elengedhetetlen, ha szeretnénk jól és szintidőn belül teljesíteni a távot. Természetesen az sem árt, ha már indultunk korábban terepfutó versenyen.

 

Kinek ajánlod a Mátrabérc Trailt?
Minden terepfutónak! Úgy gondolom, egyszer mindenkinek meg kell próbálnia, mert hihetetlen élmény végigfutni a Mátra gerincén. Akik pedig csak ízelítőt szeretnének ebből a kalandból, mert még nem érzik magukat elég erősnek, azok számára ajánljuk a Muzsla Trail versenyünket, amely egy rövidebb távon - de arányaiban hasonló nehézségi szint mellett - megadja a lehetőséget arra, hogy belekóstolhassanak a Mátrabérc Trail hangulatába, és annak a mindenki által legkeményebbnek titulált szakaszát, a Muzslát együtt futhassák a klasszikus távon indulókkal.
  

 

A rendezőkről

 

A rendező egyesület, a Bükki Terepfutók Baráti Köre Egyesület négy tagja, Stramszky Judit, Hável Hajni, Tóth Csaba és Berta Gábor a verseny szervezői, illetve az egyesület elnöke, Németh Csaba az, aki sok hasznos tanáccsal látja el a szervezőket a rendezéssel kapcsolatban. Mindannyian terepfutók, és a Mátrabérc Trail versennyel is próbálják népszerűsíteni kedvenc hobbijukat, a terepfutást.
   

 

Cikkajánló