MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Gépesítve a Bükkön át – 2. rész: Lillafüred–Andókút

A forgalmas Lillafüredtől északkelet felé indulva szinte azonnal a Bükk rengetege fogad. Itt már egyetlen büféudvaron sem vehetünk lángost, az Udvar-kő szakadéktöbre viszont enélkül is különleges, az andókúti forrástó partjáról pedig gyorsan hazahoz a miskolci kisvasút – de csak a tárogatószóló végén.

„Ide még visszajövök!” Hányszor fogalmazódott már meg ez zárásként egy-egy érdekesebb túra végén. Főleg egyénenként, de az én esetemben szinte mindentől függetlenül változik, hogy ebből mikor lesz valóság: természetesen a „soha” itt egy félelmetes, de eddig egész hatékonyan elkerült opció. Idén például volt már olyan alkalom, ahol egy tájegység összes ilyen helyszínére sikerült egyetlen autós és biciklis túrával visszalátogatni, és persze van néhány régi terv is a listán. A múlt heti Bükkszentkereszti túra viszont olyan szimpatikus helyszíneken végződött, aminek a viszontlátását kár lett volna tovább halasztani a következő hétvégénél.

  

 

Miskolc városából sokan az 5-ös buszt választják, pedig hétvégenként a lillafüredi erdei vasút járatai nagyságrendekkel élménydúsabb módon juttatnak fel a Hámori-tóhoz. Menetidőben még versenyképes is a kisvasút, árban már kétszeres szorzóval kell számolni. De miután eltettük a pénztárcát, már látszik a fény az alagút végén. Íme:

  


 
Apropó, alagutak: Lillafüreden kettő is van belőlük (az összes hazai kisvasúti alagút 66%-a), de ami igazán különlegessé teszi őket, az a belső falazat hiánya: a vonatok mesterséges mészkőbarlangokban zakatolnak.

Ha arra gondolok, hogy az idejutáshoz a „B” lehetőség egy budapestitől alig eltérő busz utastere, máris látni, hogy megérte. Egyébként Miskolc tömegközlekedésének mentségére szóljon, hogy Lillafüred környékére a legkorszerűbb, sűrített földgázzal hajtott buszok járnak, amelyek légszennyezése még a modern dízelmotorokhoz képest is minimális.

  

 

A bükki Kis- és Nagy-fennsíkot elválasztó völgyben idén talán utoljára forró verővényben úszik a Hámori-tó, rajta pedig a hétvégéken bérelhető csónakok.

 

 

A Hámori-tó fölötti erdőn már megjelentek a sárga, sőt a vörös szín első nyomai is. A forgalom alapján viszont még bőven benne vagyunk a nyárban.

 

 

A Hámori-tó Lillafüreddel átellenes vége már egy egészen más képet fest: az óriás lapulevek alól előbújó Garadna-patak és a csend birodalmában repül az idő. 

 

A tó fölött aztán következik a bükki Kis-fennsík szélére vezető út, ami szépítés nélkül meredek és fárasztó. Egyszerűbb városi természetjáró már félúton mozgólépcsőért, vagy libegőért kiállt: az ő kedvenc túrája a Lillafüred-Bükkszetkereszt lesz.

 

 

A vidék több tucat barlangja és víznyelője közül talán a legnagyobb és legkülönlegesebb az Udvar-kő szakadéktöbre, ami mint ilyen, egyedülálló hazánkban. Az egykori víznyelőbarlang bejárata alatt a víz egy nagyobb termet alakított ki, ami aztán beomlott. Az évezredek alatt a víznyelő környezetéből bemosódó talaj és a növényi törmelékek feltöltötték a barlang (Lehet ezt még így nevezni? Sok más mellett kiderül októberi lapszámunk Tudtad-e? rovatából!) alját, létrehozva egy viszonylag sík, ám a mélység felé olyan mértékben csúszós felszínt, ahol az egyszeri túrázó a legjobb túrabakancstalpból is pillanatok alatt kiábrándulhat.

 

 

A töbör mélyén meglepő módon a legkevésbé sem érzi magát bezárva, vagy „beesve” az ember. Sőt, talán a végtelen nyugodtság a legjobb jelző arra a légkörre, ami a 18 méteres mélységben körülleng... és persze a pára. Az udvar mikroklímája ugyanis egészen egyedi: nyáron a hőmérséklet akár 12-14 fokkal is hidegebb lehet a környezeténél, ami tapasztalat alapján abszolút hihető is.

 

A töbör szélén hazánk egyik legnagyobb természetes sziklahídja áll: az öt méter nyílású ívhez hasonló méretű természeti különlegességet Budapesten is láthatunk, igaz, fokozott védettsége miatt csak távolabbról.

  

  

Mi újság idelent? Térerő nincs, élettér annál inkább. Az élővilág főleg páfrányokból és gombákból áll, ami a mélyben az akár hónapokig megmaradó vastag hó miatt néhány évente szinte teljesen kipusztul, majd újjáéled.

  

 

Az erdő végtelen fatörzstengere után végre kinn a napfényben, a Bükk északi lábánál: az őszülő mezőn végre eljött egy nagyobb pihenő ideje.

  

 

A távolban Varbó falu a környék legmagasabb pontjáról, a Vicsortány-domb tetejéről. Az erdő utáni tágas mező már egészen más léptéket ad a tájnak: a távolságok megnőnek, az ember összemegy... de felüdül!

 

 

A domboldalakon olyan gyorsan elrepült az idő, hogy majdnem lemaradtam a nap egyik főszereplőjétől. Érkezik a mahócai dallamvonat, egyenlőre csak dízelhanggal.

  

 

Ez a lillafüredi erdei vasút ugyanakkor nem (teljesen) az, mint ami Lillafüredre hozott: az alig ismert mahócai mellékvonal története olyan kalandos, hogy könyvet lehetne írni róla. Csak az új évezredben voltak már itt részletes tervek, sőt terepen is kitűzött, új nyomvonal egészen Tardonáig, sínlopások, majd az erdei vasút általi vágányfelszedés Mahóca fölött, havi rendszerességű különvonatok formájában újrainduló „menetrend szerinti” forgalom, árvizek pusztításai, a vonal képzeletbeli „eltemetése”, majd felújítás, és most ismét különjáratok, újabb és újabb programokkal, átlagosan havi rendszerességgel.

 

 

A szárnyvonal a miskolci papírgyárnál ágazik ki a LÁEV fővonaláról, elhalad az üzemeltető Északerdő Zrt. népszerű csanyik-völgyi erdei iskolája mellett, majd a Bükk északi lejtőin kanyarogva megérkezik az egyedi hangulatú andókúti tó alá. A természet csendje mellett most népi dallamok töltötték be a teret.

  

 

A különvonat szerelvénye a tó alatti megállóban várakozik. Innen még további két kilométer a vonal jelenlegi végpontja, Mahóca állomás. Ott keresztezi a vasutat a Varbóra tartó erdészeti út is, de a természetjárók szempontjából Andókút is hasonlóan fontos turistaút-csomópont.

 

 

Talán a „Muzsikál az erdő” programsorozat sikere, talán csak a helyszín ihlette, mindenesetre egy különleges egyszemélyes fúvóskoncert és rövid népzenei gyorstalpaló várta a kirándulókat. A tárogató mellett egy igazi skótduda is megszólalt.

 

 

Visszatérés Miskolcra. Régen sikerült ennyi látványosságot egyetlen napba rendezni úgy, hogy még a „belesűríteni” kifejezést sem kellett használni rá. Miskolc fölött valóban remek helyszínek várják a kirándulókat, akik a gyaloglás mellett ráadásul még sokféle gépjárművet is választhatnak.

 

 

Írta és fotók: Gulyás Attila




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...