MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2016.05.07. 05:11,   Szöveg: Gulyás Attila,   Fotó: Gulyás Attila

Gőzfelhőtlen utazás a Bakonyvasút napján

Tíz éve még a bezárásának tervét jelentették be, idén viszont több ezren kapcsolódtak ki a Cuha-völgy környékén. Az események még kisvasúti napnak is beillettek volna, a főszereplő azonban hazánk egyik legerősebb dízelmozdonya volt.

„A Bakony Volán Zrt. a jövő évtől kész átvenni a Győr–Veszprém-vasútvonal forgalmát” – ehhez hasonló címekel jelent meg néhány cseppet sem biztató hír 2006 tavaszán. Nem ez volt az első eset, hogy a Bakonyt négy alagúton és számos kisebb völgyhídon átszelő vasút a bezárás szélére került. Azóta sok víz lefolyt a Cuhán, és szerencsére egyértelművé vált, hogy a főleg turisztikai célokat szolgáló, műemlék jellegű, normál nyomközű vasútvonalaknak nem csak Nyugat-Európában van létjogosultságuk az országos vasúti hálózatokban.

 

Május eleji életkép Zirc déli határában, közel a budapesti Normafa tengerszint feletti magasságához

 

A kétezres években megalakult Bakonyvasút Szövetség célul tűzte ki a vasút megmentését, és rövid idő alatt széles körű civil összefogás alakult ki, a bezárás pedig rövid távon lekerült a napirendről. 2011. október 9-én az erdő mélyén fekvő Porva-Csesznek állomáson ünnepélyesen bejelentették, hogy a vasút megkapta a műemléki védettséget. Az elmúlt években szerencsére a MÁV is kivette a részét a vasút értékeinek megőrzéséből: a pályaállapotot fenntartó karbantartási munkák mellett a Cuha-völgy vasútépítőinek emlékműve és az alatta lévő viadukt is megújult; utóbbi a vasútvonal tervezőjére emlékezve a Gubányi Károly híd nevet kapta.

  

Fotósok és kirándulók várják a vonatot a Cuha-szurdokban, a vasútépítők felújított emlékművénél 

 

A vasút középső szakaszán fekvő Cuha-völgy évtizedek óta minden nyáron kirándulók ezreit vonzza a természetbe, akik közül a legtöben vasúton érkeznek. A menetrend szerinti járatokon kívül a kiránduló iskolásokat, illetve külföldi turistákat szállító különvonatok is rendszeresen felbukkannak a vasúton.

Az igényeket felismerve a MÁV Nosztalgia Kft. és a Bakonyvasút Szövetség 2008 óta minden év április végén megrendezi a Bakonyvasút napját, amelynek főszereplője egy-egy Budapestről induló különvonat. Ezenfelül számos kisebb program, például Zirc apátságának és arborétumának meglátogatása is várja a kirándulókat, valamint a pannohalmi borkóstoláson kívül tucatnyi kisebb helyi nevezetesség üzemeltetője is készül a jeles napra. Az elmúlt években a Bakonyvasút napja sajnálatos módon egybeesett a Gerecse 50 teljesítménytúrával, idén viszont végre külön hétvégékre került a két, nagy tömegeket vonzó észak-dunántúli rendezvény.

  

Terepasztal alagúttal. A via ferrata útvonalnak is otthont adó Cuha-szirten a vonat harminc méter erejéig metróként robog a talpak alatt, majd áthalad a Gubányi Károly völgyhídon

 

A nosztalgiavonat élén idén a magyar 324-es gőzmozdony és a legendás Nohab dízelmozdony-sorozat egyes számú példánya indult útnak. Az előbbi mozdony azonban sajnos nem jutott meszire. Tatabánya előtt tömítési problémák miatt összenyomhatatlan víz került az összenyomható gőzt tartalmazó meghajtóhengerbe: bekövetkezett a gőzgépek rettegett hibája, a vízütés, ami a mozdony tulajdonképpeni motorját jelentő öntöttacél gőzhenger kettéhasadását okozta. Bár kívülről csak kisebb sérülés látszott, a gőzmozdony útja Tatabánya vasútállomásán véget ért. A félórás késést összeszedő nyolckocsis vonatot innen egyedül az 1900 lóerős svéd erőgép továbbította. A vonóerejének harmadát elvesztő, hosszú vonatra hazánk legmeredekebb, néhol 2% esésű hegyvidéki vasútvonala várt...

 

A különvonat érkezése Vinye megállóhelyre. A megfelelő tömegközlekedési csatlakozást a vetereán Ikarus 620 biztosítja a cseszneki vár felé

 

Az M61 azonban most is rászolgált legendás hírnevére, és 60 évesen is további késés nélkül továbbította vonatát Zircre, a kirándulók és a legszebb helyeken szinte fürtökben lógó fotósok legnagyobb örömére.

A Bakony fővárosában a vonat távolról jött utasainak nagy része leszállt, többen viszont itt csatlakoztak a programhoz, a szerelvény ugyanis egy gyors forduló erejéig visszatért a Cuha-völgybe.

 

Minimajális, fotósséta és gőzfelhő helyett „csak” zakatolásos utazás a Cuha-szurdok középső részén át, hazánk legmeredekebb nagyvasúti pályaszakaszán

 

A program zárásaként a Zircet felfedező utasok felszállása, majd a visszaút következett, benne a negyedik, immáron utolsó áthaladással a Cuha-völgy szurdokán. A bakonyi pálya ezután sem maradt hosszú vonat nélkül, hiszen a nagy forgalomra való tekintettel az egyik menetrend szerinti vonat szerelvénye is négy fővonali kocsiból állt, Ganz-MÁVAG M41 dízelmozdony által vontatva: nemcsak a Zirc környéki forgalom, de a Papod 50 teljesítménytúra 30-as résztávjának mezőnye is ezzel a járattal utazhatott az eplényi célból.

 

  Zirc városa alatt ereszkedik a Kisalföld felé a szokásosnál hosszabb, késő délutáni, menetrend szerinti járat

 

A Cuha-völgyben és környékén  továbbra is pezseg az élet, a vasút bezárásának felhői egyelőre szertefoszlottak. Aki most lemaradt, szerencsére nem kell jövő tavaszig várnia: július 9-én Bakony Expressz néven indul ismét Nohab vontatta kirándulóvonat Budapestről Győrön át a Bakonyba. 

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Vaskeréken a Bakonyon át: a Cuha-völgyi vasút

Piroson a zöldben- 1. rész: a vasparipa nyomában

 






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. október
Ángyán Krisztián:
Vintgar-szurdok
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...