MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

Gyerkőcökre hangolva – Királyréti tanösvény a Börzsönyben

Nyakunkon a nyár, tombol a vakáció. Jó ötlet lehet a gyerekek felszabaduló energiáinak lekötésére egy jó kis kirándulás a természetben. A hűs erdő és a vízpart kombinációja, megspékelve kisvasutazással, hajtányozással, játszóterezéssel, izgalmas tanösvénnyel pedig szuper időtöltés az egész család számára. És van is ilyen hely, csupán a Börzsönybe, Királyrétre kell elutazni érte.

Kismaros

 

Királyrétre el lehet utazni autóval, de minek, ha ott van a Kismarosról induló, vadregényes útvonalon zakatoló Királyréti Erdei Vasút. A kisvasutazás már önmagában is nagy élmény, ahogy 12 kilométer hosszan kanyarog a Duna-parttól a festői Morgó-patak völgyében, Szokolya községen át Királyrétig. A királyréti végállomásra érve a bőség zavarával szembesülünk, hogy mivel töltsük el az időnket.

 


Ott van mindjárt a hajtányozás, melyet az állomástól kb. 200 méterre található hajtánypályán próbálhatunk ki. A négyfős járműveken elöl ketten pedáloznak, míg hátul a fapadokon plusz két fő foglalhat helyet. A sínbicikliket tekerni nem semmi. A 750 méter hosszú erdei körpályán, kerékpárnyeregre pattanva hajtjuk a hajtányt kezdetben lejtős terepen, majd a fák, bokrok között tekeregve, a felén túl jön egy emelkedős rész, ahol a haladáshoz már tényleg szükségünk van az izomerőnkre. A hajtánypályán tekerés körönként és személyenként 300 Ft. Megéri az árát.

 


Jó móka a hajtányozás

 

A másik remek szórakozást nyújtó létesítmény a kisvasút végállomásától 4–5 percnyi sétával megközelíthető Hiúz Ház, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontja és erdei iskolája is egyben. A felújított épületben, a földszinten található „Börzsöny lakói” című kiállítás, amilyen kicsi, olyan maradandó élményt nyújt.



Hiúz Ház a Királyréten


A tárlat interaktív, érdekes és látogatóbarát. Minden érzékszervünkre igyekszik hatni: tapintás után megtippelhetjük, hogy milyen állat bundáját simogattuk meg; meghallgathatjuk a Börzsönyben élő madarak hangjait; de ha kedvünk van, egy gombnyomással egy vashámor modelljét is beindíthatjuk. Akár egy órát is eltölthetünk a falai között, anélkül, hogy unatkoznánk, a gyerekek imádni fogják, mert itt minden megfogható, pörgethető és megtapogatható. Örökmozgó lurkók „elemeinek lemerítésére” pedig ott van a látogatóközpont melletti játszótér.
 



Az erdei iskola mögött kezdődik az egyik legjobb királyréti móka, a tanösvény. Indulás előtt a Hiúz Házban érdemes beszerezni a tanösvény ismertető füzetét, mert ennek jóvoltából egy izgalmas titkosírásos játéknak lehetünk a részesei. Az állomások oszlopain egy betűhalmazt találunk, a füzetben pedig egy hozzá tartozó kérdést. Ha a helyes választ rögtön nem is tudjuk, a füzet hátsó lapján elhelyezett kódfejtő rács segítségünkre lesz: ráhelyezzük az oszlopon lévő szövegre, elforgatjuk, és kiolvashatjuk a megfejtést.

 


A 9 állomásból álló, 2,9 kilométer hosszú tanösvény irányát zöld színű fiú és lány békafigurák, illetve T betű jelzi. Eltévedés kizárt. Az útvonal könnyű, nincsenek meredek emelkedők, gyönyörű lombos erdők és ültetett fenyveseken keresztül vezet, ugyanakkor vannak izgalmas részei is, mint patakon átkelés, tó melletti sétányok és régi bányajáratok. Az egyetlen kellemetlenség a hely népszerűsége és a sok látogató lehet. Aki hétvégén és szép időben jön ide, az számoljon a kisgyerekes kirándulók tömegével, amely ilyenkor elözönli a Királyrét környékét. Ha zavar a gyerekrajcsúr, és nyugisabb erdei sétára vágysz, akkor inkább válaszd a hétköznapokat. Ha viszont megbirkózol a tömeges turistajelenléttel, nyugodtan vágj neki a Királyrét felfedezésének, mert a hely szépsége valószínűleg kárpótolni fog a zsúfoltságért.

 


A Bajdázói-tó, amely a tanösvény 5. állomása, önálló célpontként is megállja a helyét. Az 1700-as évek végén ülepítő, vízszűrő funkciókra létesített mesterséges tavat a vasérckohászathoz szükséges víz miatt alakították ki. A víz tárolását szolgálta a vasmű működése idején, később halastóként használták. 2010-ben az eliszaposodott tavat rekultiválták, helyreállították a vízfelületet, hogy mára az élővilág teljesen megújuljon. Érdemes ráérősen, nyitott szemmel körbesétálni.

 



Ha szerencsénk van, találkozhatunk mocsári teknősökkel, békákkal, óriás szitakötőkkel, tőkés récékkel és a sekély, partközeli részeken, a vízfelszín alatt fürgén ide-oda cikázó kis halakkal.



A közelben található a Királyréti-tó is, melyben valamikor szintén a vasmű működéséhez szükséges vizet tárolták. A 20. században a terület birtokosa a tavat és környékét rendbe tetette, ettől kezdve csónakáztak és fürödtek is benne. Ma azonban már csak horgásztóként funkciónál, fürdeni tilos a tóban. Közel 1 hektáros területen helyezkedik el, hosszúsága 220 méter, szélessége 65 méter, átlagos mélysége 2,6 méter. A tavat manapság a tó végén befolyó patak vize, egy forrás, és egy 152 méter mély kútból szivattyúzott ártézi víz táplálja. Jellemző halai a ponty és a keszegfélék, de fogható kecsege, compó, süllő, csuka és pisztráng is.



A tanösvény utolsó állomásán lévő híd felső korlátján kitapogathatjuk a vízfolyások három jellemző állatát. Ezt is épp a petényi márna


A tanösvény utolsó, 9. állomásán még benéztünk egy régi bányajáratba, ahol a sötétségen kívül sokat nem láttunk, de bátorságpróbának jó volt. Állítólag előfordulhatnak itt denevérek, mi azonban nem találkoztunk velük, vagy nem vettük észre a vaksötétben. Visszaérve a Királyréti vasútállomáshoz, a gyerkőccel a kis kerti vasutat is ki szerettük volna próbálni, de ottjártunkkor technikai okok miatt nem üzemelt. A csalódottságot azonban percek alatt felülírta az erdei vasúton való zötyögés vissza Kismarosra.




Királyrét már csak azért is szuper hely, mert erdőben lenni mindig jó, és a tanösvény változatos környezete mindig mutat valami újat és érdekeset a kirándulóknak, hiszen évszaktól függ, mi kerül a szemünk elé.

 

 

Királyrét
Királyrét Szokolya külterületi településrésze, amelyet egykor Szokolyahuta, illetve Jánospuszta néven is illetek. Már a középkorban kedvelt királyi vadászterület volt. Közelében a 18. században vasércbánya, kohó és vashámor működött. Ma népszerű kirándulóhely rengeteg szabadidő eltöltésére alkalmas izgalmas programlehetőséggel. Megközelíthető autóval Budapestről a 2/A, majd a 12-es úton a Budapest-Vác-Kismaros útirányon át. Kismaroson belül a Királyrétet jelző táblát követve kell elkanyarodni, és a vasút hídja alatt áthaladva máris a kisvasút állomása mellett vagyunk. Vonattal Budapest Nyugati pályaudvarról Dunakeszin és Vácon át 40–60 perc alatt eljuthatunk Kismarosig. Az erdei kisvasút állomása a MÁV megállóhely alatt, onnan 2 percre található.
 

Írta: Joó Annamária

Fotó: Joó Annamária, Somogyvári D. György 


 

 

Királyréti tanösvény

  





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. október
H K Sze Cs P Szo V
01
02030405060708
09101112131415
161718192021
22
23242526272829
3031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. október
Fábián László:
Menedékház az Alacsony-Tátrában
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...