MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

Ismét rekordot döntöttem a Gerecse 50-en

Kell-e bemutatni bárkinek is a Gerecse 50-et? Aki legalább egy-két éve részt vesz teljesítménytúrákon, annak aligha. Igen nagy múltú, országos hírű esemény, óriási népszerűséggel és ismétlődő rekorddöntésekkel. Harmadszorra is ezt választottam április harmadik szombatjára, és harmadszorra sem bántam meg.

Fotó: Gombos Kálmán

 

A tavalyi, már tényleg túlzóan sok résztvevő után (a négy távon több mint 11 ezer ember indult) az idei évben létszámlimitek – és vele együtt webes előnevezés – hoztak változást. A megjelent túrázók aligha bánták ezt. Ennél gördülékenyebb, profibb rajtoltatást elképzelni sem tudtam volna. Földimmel, Andrással reggel háromnegyed hatkor már becsippantottunk, és a sornak egészen az elején, jókedvű beszélgetéssel töltöttük a maradék negyed órát. Az időbe még egy kis öltözés (pontosabban vetkőzés) is belefért: éreztem, hogy felesleges lesz három réteg, így a mellény a zsákba került. Ott is maradt egész nap, mivel pompás tavaszi idő lett.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Maga az ikon, a példakép, Németh Csaba indított el bennünket pontban hatkor. A nekilendülő tömeg legelején haladtunk mi is előre, rögtön egy kis belefutással, igyekeztünk a gyalogosok élén lenni, maradni. A stratégia idén is remekül bevált! A városból kiérkezve már tényleg csak futók érkeztek hátulról, akikkel persze semmi gondunk nem volt.


Gyalogosokat pedig tulajdonképpen csak a János-forrásig előztünk, addig se sokat. A forrásnál a megszokott szívélyességgel és gyorsasággal kaptuk a pecsétet, és ez ugyanígy történt egész nap, a további kilenc ellenőrző ponton is. Számomra egyébként éppen ez a rendezvény egyik vonzó jellegzetessége: a nagy tömeg mellett is emberi, pozitív és kedves fogadtatás, biztatás mindenütt. Őszinte tiszteletem a személyzetnek.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Andrással megyünk felfelé, völgyben, sziklák között. Szigorú tempót diktál a srác, nincs mese. Persze, erre számítottam is: olyan társsal túrázok éppen, aki a múlt heti Mátrabércet 9.13 alatt teljesítette. Mondhatnám, hogy könnyű neki, pontosan feleannyi idős, mint én, de itt ilyen nincs, mindannyian egyenlők vagyunk. A teljesítménytúrázás demokratikus dolog, tényleg. Így hát igyekezek tartani a lépést, ami persze az eredményünkön szépen meglátszik. Fogynak a kilométerek, itt a Vaskapu, majd gyorsan az Arany-lyukhoz érünk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kedves segítők mutatják a négyes kereszteződés északi ágát: arra tovább! Amíg csak mi, ötvenesek érkezünk, addig könnyű dolguk van, de a rövidebb távoknál már nagyon figyelniük kell, mindenki más és más irányba megy. Itt is emelkedünk még, de inkább hosszan, mint meredeken. Így megy ez egészen a Kappan-bükkig, nagyjából ott a tető. Csúcsnak nem nevezném, de a gerincen innentől már lejtős lesz az út, egészen a Körtemplom (Pusztatemplom, Szent Péter-templom) romjáig. Elmegyünk az egy hónapja már látott fakitermelésnél, és felkapunk egy édes-ropogós almát, amit a pecsét mellé kapunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Hullámzó terep jön a baji vadászház után, fel és le, fel és le. A táj nagyon szép: üde zöld mindenütt, helyenként egészen messzire is elláthatunk. Aztán leérkezünk a műúthoz, annak szélén haladunk előre. Aszfalt, persze, aminek nem örülünk, nem is kevés, de valahogyan be kell jutnunk Tardosra. Ott lesz ugyanis a következő ellenőrzőpont, a falu közepén. Közben gyönyörködhetünk a bájos templomtorony látványában, mögötte pedig a Nagy-Gerecse teteje látszik. Megérkezünk a falu főterére, látom, pakolnak ki az árusok, büfések is. Hiába, a nagy létszám nagy biznisz. Én a vendéglőbe lépek be, remek vöröset ittunk itt öcsémmel kétszer is, most sem hagyom ki. Az ő egészségére ürítem poharam, sajnos ma nem tud itt lenni. Innentől egy szál pólóban tovább, jöhet a zöld sáv, meg a kék kereszt, ezek visznek ki a faluból rá az OKT-re. Aztán a zöld sávtól elköszönünk, az újra találkozás biztos tudatában, csak akkor egészen más arcát mutatja majd. 

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Megyünk a Kéken: lenyűgöző erdők, zsenge zöld színek, mindehhez pedig kifogástalan erdei utak, madárdal és tavaszi langymeleg. Nekem a Gerecse 50-en ez a kedvenc szakaszom, meg az utána következő Fiar-bükk és Sandl-hárs környéke. A köves-sziklás szakaszt megfutjuk, hát persze, adrenalin, ezerrel. Aztán Pusztamarót. Nem megyünk el az emlékhelyig, még előtte ott vannak a pecsételő asztalkák és a kedves hölgyek. És lajtoskocsi is áll, iszunk és tankolunk.


Elköszönünk egy időre a kéktől, megkerüljük a Kis-Gerecsét, jobbra fordulunk, rá a Közép-Dunántúli Piros sávra, és egyúttal délnek. Ez a legészakibb pont a túrán, és távban sem vagyunk messze a felétől. Itt hív Laci öcsém: szerinted érdemes esőkabátot vinnem? Ő most rajtol ugyanis, húszas távot választott, szép ráérősen csinálja, hogy körülbelül egyszerre végezzünk. A zsákomon lebegő dzsekimre gondolok, és egy pólót javaslok neki is, jó utat kívánva. A Gerecse oldalában folytatjuk, lejt az út, nagyot lehet menni. Aztán előttünk a Király-kúti rét, és már tudom, hogy nagyon közel vagyunk Héreghez.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Fel is tűnik hamar, újabb barátságos pontőrök fogadnak, szőlőcukorral kínálnak. Jól jön az a zöld sáv és a Bánya-hegy előtt. Az következik ugyanis, az általam ismert legmeredekebb emelkedők egyike. Megállás, pihenés nélkül teljesítjük. Aztán a tetőn, a Halyagoson újabb EP, majd visszatértünk az OKT-ra.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Sok lejtő, remek utak, szaladni is lehet – jóleső, felszabadító (és másféle) mozgás a kaptató után. Elhagyjuk a Pörös-hegyet, és máris feltűnik jobbra Vértestolna. Megkerüljük a nagy rétet, kevés aszfalt jön, és máris a frissítőponthoz érkezünk. A korábbi évekről már felismerem a személyzet több tagját is: igen szívélyes a fogadtatás, és kicsit el is beszélgetünk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Elmegyünk a Pes-kő mellett, leérkezünk az Öreg-erdőhöz, csodás a táj, jöhet a mélyút és a patak. Ezek már szépen jelzik, hogy nincs messze Koldusszállás sem. Igen, valóban az bukkan fel a lejtő alján, az elágazásban emberek és bélyegző. Kissé befelhősödött, és nyugtalanul gondolok tesóm esőkabátjára, amit az én javaslatomra hagyott a kocsiban… Szerencsére felesleges az aggodalom, a nap további részében is kitart a kiváló túraidő.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A sárga sávon a kerítésnél érkeznek meg jobbról a húszas távosok. Sokan. Nagyon sokan. Belecsöppenünk a többség számára ismerős Gerecse-érzésbe: tömegtúra! Szerencsénkre nekünk ez csak egy rövid, 5-600 méteres szakasz, a volt kisréti vadászházig. Ízelítőnek jó, meg azért persze ad kellemes pillanatokat is. Sok a gyerek és a fiatal, mi negatív példákkal nem találkoztunk (csak hallottunk-olvastunk pl. zajongó, ittas vagy dohányzó indulókról is). Az ellenőrző pontra érkezünk, müzliszelet a járandóság, de ennél is nagyobb ajándékot kapunk: üres erdő következik újra. Lejtős, beszélgetős, majd egy „sávra” szűkül, ráadásul még lejtősebb, tehát jót lehet futni ismét. Hamar letudjuk a kék-sárga négyzetek szakaszát.


Egyre jobban zúg az autópálya, és kisvártatva már az M1-es közvetlen közelében járunk. Itt hiába mehetünk egymás mellett, saját szavunkat is alig halljuk. Szerencsére hamar pontőrök bukkannak fel, itt a híd és a pecsét. Szőlőcukor megint, és a szokott kedvesség, most is. Mindkettő jólesik, főleg, hogy innentől aszfalt, mindvégig. Megnyomjuk a lépteket a Panoráma úton, gyönyörködünk a kilátásban, és továbbra is igen jól elbeszélgetünk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Egyre több a parkoló (és mozgó) autó, ami jelzi: közel már a madár! Itt van, máris felettünk magasodik a Turul, gyors fotó, de hol az EP? A nagy nyüzsgésben nem is könnyű megtalálni, de aztán kipipálhatjuk az utolsó bélyegzőt is mára. Még egy fényképezés, aztán jöhet a lépcső! Tavaly itt szigorúan megtoltuk a testvéremmel, és most szintén erre számítok. A tempó megvan, de a forgalom szerencsére jóval kisebb. Igen nagyot futok, leérkezve is rohanok tovább, egyedül az útnál lassítok, de az is pont üres. Rengeteg itt is a rövid távos, kényelmes érkező, futok közöttük előre.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Város, labirintus, házak közötti járdák, a rengeteg előttem haladó után nem tudok eltévedni. És nem tudok megállni vagy akár lassulni se. Át a zebrán, kapun, emberek sorokban, a széléről kiáltás, a nevemet hallom: Etus csippant le, külön öröm. Mosolyog, nézem az időt: Uram Atyám! Hitetlenkedek, de igaz: hét-harminchat, tíz perc még a tavalyira is.


Megyek hátra a nagy sátorba, jelvény és oklevél, meg gratuláció a lányoktól. Hét-harminchat. Fotós fal, Rudi, Istvánék a térképeknél, kifestő és méz pici lányomnak. Bélyegzőket gyűjtök: Cartographia, ÉDK és IVV – ez utóbbiból megkapom az első jelvényemet is Horváth Zoltántól. Megint láthatom Csabát, közben zene és hangosbemondó, boldog emberek mindenfelé. Hát, velem eggyel többen lettek.

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán


Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. július
H K Sze Cs P Szo V
0102
03040506070809
10111213141516
171819
20
212223
24252627282930
31
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. július
Megyeri Máté:
Berepülés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...