MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

Iszkiri a Vértesen át

Még hogy nem vagyok százas? Inkább ez a túra nem százas. Több, mint 108 kilométer. És ebben tévedés – akarom mondani, eltévedés sincs. Szóval, akad bennem egy kis hiányérzet. Ami itt aztán szerencsére véget is ér: minden más teljes, kerek és egész volt ezen a túrán. 

Két éve lebeszélt a családom: menj csak a hatvanötösre – inkább majd a Kinizsi legyen az első százasod! Na, jó. Úgy is lett. De most aztán! Nem férhetett hozzá kétség, hogy Tatán idén csak visszafordulás lesz, nem befutó. Ez a túra ugyanis a Kinizsi Százas régi cél-állomásáról, Szárligetről indul, mégpedig Tatára, az „újkori” befutó helyszínére. Koldusszállásig (illetve onnantól) vannak ezek a kiemelt szakaszok – a százas táv résztvevőinek ráadásul oda-vissza, világosban és (legtöbbünknek) sötétben is. Vannak rövidebb túrák is, választható akár 10 km is – összesen hat variációból mindenki találhat kedvére.

 

Fotó: Gombos Kálmán

Kattints a fotóra a nagyításért!


Tata gyönyörű hely, ráadásul szállás is található ott: így hát felszállunk a reggeli fél hatos vonatra Tóvároskertnél, hogy aztán hat óra magasságában már a szárligeti Faluházban élvezzük a nyüzsgést. Máris kezembe nyomják az itinert, kávé-jegyet meg a Balaton szeletet: jó utat! Neki is vágunk az első 24 kilométernek, ami itt a Vértes-kört jelenti. Kint már kellemesen kivilágosodott, szépen látszik az első kihívás, a Zuppa-tető. Aztán elhagyjuk a falut – első nekifutásra a Mária-jelzésen, déli és keleti irányban. A Zuppán tiszta időnek és ehhez mérten kellemes kilátásnak örülhetünk, de közben pörgetjük a tempót is.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Félperces pecsétszünet; első ellenőrző pont, mehetünk is! A kék háromszöget piros sávra cseréljük; kiváló ereszkedő- és futóterep jön, húznak is el a profik. Igaz, előzünk mi is, élvezzük a remek utakat és a friss levegőt, hajrá! Szár községre érkezünk, miután átvágtunk a főúton és a vasút alatt. Aszfalt jön, pékárus zenélő autó meg a kíváncsi tekintetű vevők. Köszönünk, viszonozzák, békés és barátságos a légkör. Aztán hamar ki is jutunk, erdő és emelkedő jön, némi pocsolyák, várjuk a dagonyát: napok óta sok eső esett, nincsenek illúzióink. Igaz, sok és erős szél is volt – és úgy látszik, ez utóbbi nyert: igen jól haladunk. Néhol fakitermelés nyomai, itt a gépek „szépen” felásták maguk után az utakat – de többségében igen kellemes a meglepetés. Meg is húzzuk a lépteket, tudjuk, milyen hasznos befektetés lesz ez a későbbiekre. Emelkedők és lejtők, daloló madarak és hóvirágos avar emlékeztetnek bennünket: március idusa közeleg. Vadkerítés oldala, lassan megérkezik a Macska-bükk, második ellenőrző pont, barátságos pontőrrel. Figyelünk a következő szakaszon, tavalyelőtt sokan elkavartunk itt – most kifogástalanul jelzett. Sűrű sötét fenyvesnek örülhetünk, igen hangulatos… aztán tanya és kis kápolna, majd el a forrás mellett. 

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Beérkezünk a Mária-szakadék első részére, Gyula barátom fogad – de igazolást majd csak a tetőről visszatérésünkkor hajlandó adni. Ő ugyanis a negyedik pont – a harmadik előbb fent lesz, a tavaly átadott Körtvélyesi-kilátónál. Pár száz méter csak, megkapjuk az igazolást, és természetesen megyünk is fel. Igen érdekes és egyedi megoldás: háromszög alaprajzú torony. Kiváló a minősége, kellemesek a lépcsők – a kilátás pedig 360°-os, tényleg. Jelzések tekintetében innentől – egészen a célig – igen egyszerű a helyzetünk. Koldusszállásig a kék sáv (OKT), onnan Tatáig – sőt, vissza egészen Koldusszállásig – sárga sáv (leszámítva a „tó-kör”-t), majd a célig megint a Kék.

 

Fotó: Gombos Kálmán

Kattints a fotóra a nagyításért!


Meredek falak, sötét völgy, sziklák és kidőlt fák – vadregényes és nagyon szép. Az út itt is kiváló, és ehhez mérten a tempó is. Kijutva aztán jöhet az aggodalom: a közeli tanyán át kell jutni – ahol mindig vannak kutyák is. Szerencsére nincs gond, gyorsan fogynak a kilométerek. Átvágunk a főúton, saras-puha rész következik, de igen hamar feltűnik Szárliget is.

 

Fotó: Gombos Kálmán

Faluház, újratöltve. Áthaladó pecsétet kapunk, meg újabb jegyet, amit az alkalmi büfében válthatunk be. Eszünk-iszunk, mosdó és „szerelvényigazítás”. A cél még messze, illetve, dehogy is van messze! Pont itt van. Ez lesz, ugye, a cél is, amikor majd harmadszor is itt leszünk. Konkrétan 84 km van még hátra: leegyszerűsítve kétszer 42 km. Nahát, akkor újra fel a vasúti felüljárón, de most nem jobbra, hanem előre, fel. Átvágunk – egy új nyomvonalon – a falu feletti hegyen. Nem a mi kedvünkért új: az Országos Kéktúra vonala tavaly óta megváltozott ezen a környéken, és ahhoz igazodunk. Kaptató, majd a tető, és komisz ereszkedő. Egy! Ezeket számolni fogjuk, hiszen innen minden erősebb ereszkedő húzós emelkedő lesz majd: visszafelé. Csak fáradtabban, sötétben és jobban letaposott utakon. És visszafelé még – ugye – nem ismerjük. Nagyegyháza előtt átballagunk az M1 autópálya alagútjában, majd átvágunk a falun. Nem rövid, de békés, sőt kihaltnak tűnik. Csend ezzel együtt sincsen, mert a közeli sztráda zaja folyamatos és távolodásra ösztökél. Letérünk az útról, romos régi üzem, majd tanya, üvöltő hatalmas kutyákkal. Megnyugtató a komoly kerítés, jobbra kanyarodunk, majd hamarosan balra. Saras, de rövid szakasz, visszafelé komisz lesz, meglátod! Mezők sokáig balra, távolabb a hegyek szelíd vonulata, szemet gyönyörködtető.

 

Fotó: Gombos Kálmán

Kattints a fotóra a nagyításért!


Emelkedők és erdők, helyenként nagyon szép szakaszok, de akad köves-kavicsos út is, nemszeretem fajta. Hullámzunk a tájjal, átkelünk a Váli-vízen; felismerjük a vadetetőt; itt jobbra fel! Igen barátságosan süt a nap, most már kezdjük tényleg elhinni az előző esős-szeles nagyböjti napok után, hogy nem tévedtek az előrejelzések: rendkívül kellemes márciusi túraidő kerekedett. Túratársakkal már jóval ritkábban találkozunk, szétszakadt a mezőny. Kerüljük a Hársas-hegyet, és jöhet a Somlyó! Szúróbélyegzőt nyomok a megfelelő rovatba: itt önellenőrzés van.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Hullámzó, kanyargó utak, a visszaútra fejben jegyzett emelkedők száma szépen növöget. Jócskán elmúlt dél, de most nem veszek elő ennivalót: három kilométeren belül Tornyópuszta. Az pedig Hotdogman bázisa, aki (hasonlóan a Kinizsihez) itt is forró, friss hot-doggal fogad bennünket – az első példány ráadásul a túra része, szolgáltatás. Ami nekem simán elég is, bár venni is lehetne még. Egy kólára azonban benevezünk, megkapjuk a pecsétet is, és koptathatjuk tovább a betont. Itt ugyanis egy kisebb szakaszon az van: az itteni tanyákhoz vezető út ez.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Negyvenen túl járunk, letérünk balra, erős ereszkedés, csobogó tiszta vizű patak. Hullámzás megint, mező széle, egyre erősebb a zaj. Majdnem egészen az M1-esig megyünk, de előtte – az utolsó pillanatban? – jobbos derékszög. Igen erős a zaj. Felmegyünk megint, csendesebb lesz minden újra. Koldusszállás jön. Nagyon szeretem ezt a helyet: mindig békés, csendes, meghitt, a kis házikó meredek teteje pedig különösen tetszik. És itt az útvilla, a mai nagy fordulópont, az elágazás: elköszönünk a Kéktől, jöhet a sárga! Tatáig, majd újra idáig, vissza.

 

Fotó: Gombos Kálmán

Kattints a fotóra a nagyításért! 

 

Tizenhat kilométer az Öreg-tó, mutatja egy útbaigazító tábla. Emelkedő jön: előbb szerény, aztán erősödik, majd megint lecsitul. A Gerecse 50 túra itt közös szakasz a rövid távosokkal, megemlékezünk a tavalyi sok-sok előzésről, de közben a gyönyörű völgyet is csodáljuk. A múlt évben odahordott szigorú vörös kövek alaposan „tájba simultak”, nem gyötrik talpunkat, mint tavaly ugyanitt. Hosszú monoton szakaszok jönnek, változatosságot a volt kisréti vadászház tisztása hoz, majd a letérés az Aranylyukhoz. És újra visszakerülünk az előbb elhagyott köves útra, egyenes, hosszú szakasz. Kappan-bükk: ez a mai túra legmagasabb pontja, ereszkedünk tehát. Nem túl erős, lehet kicsit kocogni, völgyet csodálni. Megérkezik az első, majd második „szembe forgalom”: a leggyorsabb futók kápráztatnak el teljesítményükkel. Aztán közelebb jutunk a Pusztatemplom romjaihoz, látjuk, amiről már olvastunk: nagy tarvágás volt itt tavaly óta, sajnos. És az út is saras, örülünk a felérkezésnek, meg a finom szörpnek is a ponton.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Balos hajtű le, kezdődnek a Kálvária stációi, kocogós-futós. Itt a szakadék, visszafogjuk a sebességet: első a biztonság. Szerencsére remek a terep, baj nélkül leérkezünk a baji szőlőkhöz… Távolra fürkész a tekintet, messze belátjuk a tájat, csillog a víztükör: ott lent Tata! Addig azonban még átkelünk Baj községen is, ahol a jellegzetes toronyú templom is áll. Bal kanyar, aszfalt, majd hosszú járda. Megérkezünk a Tóvároskert nevű kis vasúti megállóhoz, ahol reggel leparkoltunk. Gyors cipőcsere: 11 km aszfalt jön, ehhez aszfaltos futócipő dukál, hadd pihenjen addig a terepes. Meg a lábunk is.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Hosszú járda, aztán főutca – kivilágított üzletek, járókelők, biciklisek. Est mozi, első pecsét itt, mindjárt jövünk megint – csak megkerüljük a tavat. Bő hét kilométer, sok szép látnivalóval. Mindjárt az elején a tatai vár pompás épülete, már kivilágítva, de még az alkonyodó nap utolsó sugarai előtt. Gyönyörű látvány! És igen szép állapotú házak, vendéglők, az Esterházy-kastély. Lovarda, itt megint szúróbélyegző, aztán tovább. Tófarok, itt az Által-ér, a patakhíd: újabb önellenőrzés. Visszafelé kanyarodunk, jobbról egyre több megint az épület, vendéglátóhelyek, fények és illatok. Súlyos lenne most egy friss bécsi szelet, de azért várjuk már a sajtos perecet, ami a moziban fogad.

 

Fotó: Gombos Kálmán

Kattinta a fotóra a nagyításért! 

 

Eszünk-iszunk, szusszanunk, a biztonság kedvéért ránk kérdeznek: fordultok vissza is? Marad a százas táv? Itt ugyanis még meggondolhatom magamat: lenevezhetek, kapok egy 65-ös emléklapot és kitűzőt. Naná, hogy nem! Nem ezért jöttünk. Amúgy a GPS szerint 69,96 km-nél járunk, szóval, a számok itt sem stimmelnek. De mi százra jöttünk, megyünk is vissza. Innen már csak vissza, nincs új a nap alatt (ami közben végleg elköszönt). Innentől minden méter ismerős lesz. Vissza az edzőtábor mellett, vasúti átjáró, kocsi. Cipő-visszacsere, most zokni is, és póló, sapka. De más változtatás nincs: úgy döntünk, hogy a nappali cucc megfelel éjszaka is: enyhe az idő, meg aztán nem is a fűben heverészésre készülünk. Még egyszer ellenőrizzük: megvan az itiner és a lámpa, rendben, ezek a legfontosabbak. Ez utóbbi úgyis hamar kelleni fog, ahogy kiérkezünk a faluból, a szőlők után. És jöhet a szakadék, immáron felfelé, megint nem lesz gond, fent vagyunk. Igen gyorsan a Körtemplomhoz érkezünk. Átjutunk a saras részen, csillog a holdfény a tócsák víztükrén. Telihold van, és rengeteget „hoz”. Távolra el lehet látni, ahol sejtelmesen, de sziluetteket, hegyvonulatokat szépen megmutat.

 

Megyünk tovább a hosszú egyenesen, Kappan-bükk, lejtő, Arany-lyuk. Emelkedő, utolsó telefon az otthoniakkal, későre jár, jó éjt annak, aki aludni tér! Mi nem. Hallgatjuk a csöndet, a néha pittyenő madarakat, a kavics zaját a cipőtalp alatt. Néha ritkán túratársak, de aztán megint magunk, ketten. Fogynak a félórák, órák, de a kilométerek is. A szintet ilyenkor nem annyira látom, inkább csak érzem, ha van. A lejtőről találom ki, meg a kanyarok irányából, hogy mindjárt Koldusszállás. Aztán a fények meg is győznek, hogy jól sejtettem. Elhagyjuk, letérünk, OKT-t pecsétel előttünk egy páros, ballagunk tovább a kora tavaszi éjben.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Az autópálya durva. A csend és béke után pláne. Pedig csak éjszakai forgalom, de így is az. Zajszennyezés. Örülök, amikor elhagyjuk a rétet, be az erdőbe, és itt tényleg erős az emelkedő. Kiérünk az aszfaltra, jöhet Tornyópuszta. Itt van a „terülj-asztalka”, ahová önkéntesen hozni-küldeni lehetett bármiféle enni-innivalót. Mi is éltünk a lehetőséggel, és élünk most is: falatozunk kicsit. Óvatosan, mert ezt is vinni kell, meg hát amúgy is már csak 14 km. A süti azonban itt is fantasztikus, köszönjük! Három kilométer a Somlyóvár, addig meghúzzuk, hogy aztán – lefelé – kicsit még ráerősítsünk. Megvolt az utolsó ellenőrző pont, szúrva bélyegeztünk még egyet, és előre! Sokszor le, néha fel, újra a kavicsos út, nem rövidebb volt ez a szakasz idefelé? Hát nem. Vannak ilyen tévedéseink – de szerencsére eltévedés nincs. Mező, majd tavak, a kutyákkal most sincs gond, kikerülünk minden pocsolyát, újra aszfalt. Nagyegyháza, hej de hosszú, zúg a sztráda valahol fent, bebújunk alá megint. És az utolsó kihívás, a Zuppa-nyereg és a Hajagos. Megdolgoztat, számítottunk rá, megoldjuk. Valami porszerű a lámpáink fényében, mi lehet? Rejtély. Erős ereszkedés, biztos, hogy jó helyen vagyunk? Idefelé ilyen meredek volt itt? De a jelzés stimmel, ereszkedünk – és már ott hunyorognak az első szárligeti fények. Aszfalt, ami csillog. Talán esőcseppek lehettek az imént? Nem gondoltam volna, a dzsekim nagyjából száraz.

 

Aztán a kivilágított Faluház, odalépünk Sanyihoz az asztalnál, az órát állítom le. Messze még a hajnal, három óra húsz, egész pontosan kilenc perc múlva lesz annyi, kedves Deák Bill! Több mint öt óra maradt bent a 26 órás szintidőből: 20:53! A tavalyi két százas húsz-húsz óra lett, most ez nyolc kilométerrel több, igen jó érzés. Mint ahogy a jelvény is szebben csillog, mint a 65-ös kitűző, ugye. Megint ételjegy, büfé, frissen sült rántott szelet a szendvicsben, zöldségekkel: na, most már jöhet. Jól esik. Megvan az Iszkiri százas! Eszünk-iszunk, beszélgetünk – és közben látjuk az elázott beérkezőket: hát ezt megúsztuk. Másnap pedig megtudjuk, hogy odafönt hó is esett, nem is kevés – szeszélyes a tavasz, nincs mese. De ez egy kora tavaszi túra volt, annak minden szépségével: köszönjük, jövőre is veletek, ugyanitt!

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. július
H K Sze Cs P Szo V
0102
03040506070809
10111213141516
17181920212223
24
252627282930
31
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. július
Megyeri Máté:
Berepülés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...