Kitüntetések és szép emlékek Dobogókőről

Ahogy korábban ígértük, most részletesebben is beszámolunk a Dobogókőn megtartott jubileumi napról. Közöljük a kitüntetettek névsorát, újabb képgalériával kedveskedünk és megtudhatjátok az MTSZ-TOTÓ helyes megfejtéseit is.

Szerző:
Dabis Balázs Silvius
Kunos Gábor
Fotó:
Dabis Balázs Silvius
Gulyás Attila
2013. szeptember 24.

Ahogy korábban ígértük, most részletesebben is beszámolunk a Dobogókőn megtartott jubileumi napról. Közöljük a kitüntetettek névsorát, újabb képgalériával kedveskedünk és megtudhatjátok az MTSZ-TOTÓ helyes megfejtéseit is.

Korábbi cikkünkben kissé alábecsültük a résztvevők létszámát a 25. Természetjárók Napján. Egyes számítások szerint a hazai turisták - erre a jeles alkalomra - legalább 750-en érkeztek Dobogókőre.

 

A jubileumi ünnepség protokoll listáján 22 szervezet, egyesület képviselői, vezetői szerepeltek Kiváló alkalmat teremtett ez az ünnepség arra is, hogy a Magyar Természetjáró Szövetség vezetői velük egyeztethessenek, megbeszéléseken vegyenek részt az erdészetek, nemzeti parkok vezetőivel, a minisztériumok, vagy a Magyar Olimpiai Bizottság képviselőivel. Természetesen az ország különböző részeiből érkezett tagszervezetek között is lehetőség nyílt a tapasztalatcserére.  

 

 

Kitüntetések

Az ünnepély fénypontja a kitüntetések átadása volt. Itt közöljük azoknak a magyar természetjáróknak a névsorát, akik kiemelkedő munkájukkal az elmúlt években rengeteget tettek a hazai természetjárásért, közösségünkért.


Kép

 

A természetjárás fejlesztése érdekében kifejtett komplex tevékenységéért Természetjárás fejlesztéséért Arany fokozat kitüntetésben részesül:
 

Mag Éva, Ajkai Kórház Sportegyesület


A természetjárás fejlesztése érdekében kifejtett komplex tevékenységért

Természetjárás fejlesztéséért Ezüst fokozat kitüntetésben részesülnek:

Gyarmati Miklós, Ruhaipari Természetjáró Egyesület - Budapest
Marosi József, Oroszlányi Természetbarátok Egyesülete
Strasser Péter, Dél-Zselic Természetbarát Klub - Pécs
Szegedi Ádámné, Angyalföldi Természetbarát és Testedző Egyesület
Tari József, Műanyag SC Természetbarát Szakosztály - Budapest

 

 

 

 

A természetjárás fejlesztése érdekében kifejtett komplex tevékenységért

Természetjárás fejlesztéséért Bronz fokozat kitüntetésben részesülnek:

Bernáth Lászlóné, Meteor Természetbarát Egyesület - Esztergom
Csorba Györgyné, Tatabányai Cement Természetbarát Egyesület
Dürgő Ágnes Sarolta, Ajkai Kórház Sportegyesület
Jancsi Attila, Dráva Természetbarát Sportegyesület - Pécs
Lipák István, Tápiószelei Túra Klub
Pápista László, Bükki Vörös Meteor Sportegyesület - Eger
Szántóné Egri Éva, Építők Természetbarát Sportegyesület - Veszprém
Tötösné Gados Zsuzsanna, Semmelweis Ignác ODK - Budapest


Kimagasló szervezési tevékenységért:

Dr. Téry Ödön Emlékérem kitüntetésben részesülnek:

Ifj. Antal Ferenc, Szendrői VSK Természetjáró Szakosztály
Backstädt János, Bánki Donát Természetjáró Egyesület - Ajka
Feketéné Móró, Erzsébet Hétdomb Természetbarát Egyesület - Komló
Dr. Katona Klára, Kékes Turista Egyesület - Gyöngyös

 

Kiemelkedő technikai munkáért:

Czárán Gyula Emlékérem kitüntetésben részesülnek:

Balog Árpád, Tenkes Természetbarát Egyesület - Siklós
Krifka László, Dráva Természetbarát Sportegyesület - Pécs

 

A túravezetőképzés területén kifejtett kimagasló tevékenységéért:

Dr. Pápa Miklós Emlékérem kitüntetésben részesül:

Dr. Pócsik József, Mátra Tájékozódási Túraverseny és Természetjáró SE - Gyöngyös

 

Az MTSZ Elnöksége a természetjárás fejlesztése és annak széles körben való megismertetése érdekében kifejtett több évtizedes munkájának elismeréséül

Dr. Dénes Györgyöt

a Magyar Természetjáró Szövetség Tiszteletbeli Tagjává választotta.

 

A menedékházban látható kiállítást a 25. Természetjárók Napjára kibővítették. A turista útjelzések, a szövetségi túravezető képzés és az OKT és a Kékkör történelmét négy, erre az alkalomra kihelyezett tárolóból lehetett megismerni. A tárlat olyan sikeresnek bizonyult, hogy novemberig még láthatóak lesznek a helyszínen a magyar természetjárás történetének emlékei.

 

 

 

 

MTSZ TOTÓ

Kép
Többen kértétek, tegyük közzé a helyes válaszokat. Örömmel teszünk eleget kötelességünknek. A kérdések kissé nehéznek bizonyultak, így csak 1 db 12 találatos, 1 db 11 találatos, és 8 db 8 találatos TOTÓ született. A díjazottak a helyszínen megkapták jutalmukat. A telitalálathoz ezeket a válaszokat kellett volna bejelölni!

 

Mit nevezünk uvalának?

- a karsztos felszín lefolyástalan mélyedését

 

Mekkora a szintkülönbség Dobogó-kő és a Gellért-hegy között?

- 464 m

 

Mi a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontja?

- a Pilis-tető

 

Hová kötelező felszerelni a kerékpárprizmát?

- az első kerékre

 

Hány ország fővárosa fekszik a Duna mentén?
- négy

Magyarország melyik vízerőműve készült a legrégebben?
- az Ikervári vízerőmű a Rábán

Mikor jelent meg az első Turista Magazin?
- 1971-ben

Mi szerepel a Turista Magazin 2012. szeptemberi számának címlapján?
- a dunai szénrakodó Esztergomnál

Mikor és hol alapították az első magyar turistaszervezetet?
- 1873-ban Tátrafüreden

Mikor és hol rendezett először Magyarország nemzetközi turistakongresszust?
- 1931-ben Budapesten

Mikor alakult meg az önálló Magyar Természetbarát Szövetség?
- 1987-ben
Mikor jelent meg az első magyar turista-folyóirat?
- 1889-ben

Mikor rendezte a Magyar Turista Szövetség a Szent István Vándorlást?
- 1938-ban

 

+1
Mi található ma a Magyar Turista Szövetség egykori megalakulásának helyszínén?
- az Olasz Kultúrintézet

 

 

Talán természetjáró köreinkben nem is olyan meglepő, de érdemes megjegyeznünk azt, hogy ez a 750 ember úgy hagyta ott a területet egy egész napos ünneplést követően, ahogy elfoglalta a reggeli órákban. Örömteli, hogy közöttünk nincsenek olyanok, akik szemetelnének, akik ne éreznének teljes felelősséget és tiszteletet környezetünk és a természet iránt. Köszönjük mindenkinek!

 

Korábbi beszámolónkat a 25. Természetjárók Napjáról itt olvashatjátok!

 

Cikkajánló