
Drasztikusan emelnék a medveetetésért járó bírságot Romániában
Az olasz motoros Transzfogarasi úton történt tragédiája nyomán lépett a minisztérium.
Az olasz motoros Transzfogarasi úton történt tragédiája nyomán lépett a minisztérium.
Az olasz turista Romániában, a Transzfogarasi út egyik parkolójában találkozott a bocsos medvével, és – mint a mobiljából azóta kiderült – a halála előtt néhány perccel le is fotózta és videózta őket.
A motorost a Transzfogarasi út egyik parkolójából ragadta el a medve, majd egy 70-80 méter mély szakadékba vonszolta. A helyszínre érkező rohammentők már holtan találták az áldozatot a Vidraru-tó partján, a bozótban.
Egy közepes méretű, fiatal egyedről van szó az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság szerint.
Az előző hét folyamán több portál lehozta a hírt, mely szerint a Nógrád vármegyei Kisecset környékén medvét láttak. Még a szemtanú is megszólalt, a nemzetipark-igazgatóság azonban nem talált az állat előfordulására utaló nyomot.
Medvetámadás történt Szlovákiában és Romániában is a hétvégén. A szlovák férfira holtan találtak, a román áldozat súlyos állapotban van.
A hétvégén medve támadt egy családra az Alacsony-Tátrában. A szülők saját testükkel védték a gyerekeket.
Épp kameracsapdáját ellenőrizte a fotós, amikor rátámadt a medve.
Minden kétséget kizáróan medvenyomokat örökítettek meg a hóban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Most az is kiderül, hogy mit eszik a medve.
Abban mindenki egyetért, hogy a medvehelyzet összetett, de persze mindenkinek van véleménye róla, függetlenül attól, hogy találkozott-e már medvével vagy nem. A WWF Magyarország podcastjában két olyan ember mesélt, akik jól ismerik az erdélyi medvéket.
A Csókás-forrásnál, a pisztrángtelep közelében fotózták le a nyomait a hóban.
A helyi állatvédők felháborodtak egy népszerű étterem új fogásán, az ügyben a szlovák környezetvédelmi felügyelőség is vizsgálatot indított.
Az utóbbi napokban több helyen is észleltek medvét az országban. Nógrád és Hajdú-Bihar vármegye után most Borsodban bukkant fel egy nagyobb méretű példány.
Egy vadkamerás felvételen különleges kísérletbe kapunk bepillantást: meglepő volt a medvék reakciója.
A Transzfogarasi út mentén rendszeresen ételt „kéregető" medvék elszállításába kezdtek a román hatóságok, hogy elejét vegyék az emberi életre veszélyes szokásnak, amely nem csak helyben okoz problémát.
A férfire pénteken este támadt rá egy medve a népszerű horvátországi kirándulóhelytől nem messze. Az állat a karján sebesítette meg a 64 éves férfit.
Nem rokonlátogatásba érkeztek, hanem valami más vonzotta őket a marosvásárhelyi állatkertbe. Videó is készült a kalandról.
Az erdélyi hegyekben mindenhol van esély arra, hogy nagyvadakkal fusson össze az ember, de még ennél is nagyobb ez esély arra, hogy pásztorkutyákkal találjuk magunkat szemben. Mit tegyünk, ha medvével vagy haragos kutyákkal találkozunk?
Vadkamera rögzítette az üvöltve tomboló medvét, akit feltehetően a kamerán hagyott szagnyomok ingereltek támadásra.
Aszód Város Önkormányzata a közösségi oldalán tette közzé azt a felhívást, amelyben a város határában kószáló medvére figyelmeztetik a lakosságot.
Egy szuper körtúrát ajánlunk ennek az alig ismert hegységnek a felfedezéséhez.
Egy újonnan indított túramozgalmat jártunk le a Bükkhát ritkán járt vidékén.
Ezeket a nyomvonalakat garantáltan élmény letekerni.