MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Menedékház gyerekekkel: irány a Kő-hegy

A legnagyobb vonzerő persze a térdig érő hó lenne, de fagyott csapadék híján egy menedékház is kellő motiváció lehet a gyerkőcöknek.

 

Fotó: Szigeti Ferenc

 

A téli erdő hó nélkül kevésbé varázsolja el a gyerekeket, nincs virágpompa, s már színes faleveleket vagy terméseket sem nagyon lehet gyűjteni, cél nélkül, vastag ruházatban gyalogolni pedig nem jó móka. A gyerekek így ősz végén, tél elején már úgyis a havat várják. Hacsak nincs orkán vagy éppen nem szakad az eső, remek program ebben a köztes időszakban (és amúgy bármikor tavasszal és ősszel) egy kályha fűtötte menedékházban forró kakaót szürcsölni. Mint ahogy a felnőtteknek is jólesik ilyenkor behúzódni a melegre, és meginni egy bögre forralt bort.

 

Fotó: Szigeti Ferenc

Szerencsére manapság országszerte egyre több turista- és menedékház újul és szépül meg, s ezt a folyamatot a Turista Magazin is nyomon követi, van tehát miből választani, és van segítség is. Idősebb lányunk ráadásul már régóta kérdezgeti, milyen is egy menedékház, hogyan működik, ki lakik ott, s aki lakik, például mit eszik. Ezért hát első menedékházas éjszakánkat a Pomáz és Szentendre fölötti Kő-hegyen található Czibulka János (Kő-hegyi) menedékházba terveztük. Ez azon kevés menedékházak egyike, ahol állandó személyzet van, egész évben látogatható, autóval nem megközelíthető, ellenben egy viszonylag egyszerű túrával nagyon is.

 

Fotó: Szigeti Ferenc

A ház honlapján található foglalási napló alapján úgy döntöttünk, vasárnap megyünk, mert az első menedékházas élmény sikerét semmiképpen nem akartuk megkockáztatni egy nagyobb társaság későig tartó mulatozásával. Márpedig a ház – szerencsére – hétvégén rendre tele van. Ugyanakkor köszönhetően annak, hogy autóval nem megközelíthető a hely, a forgalom jóval kisebb, mint például a közeli, egyébként gyönyörű Som-hegyi turistaház esetében, ahol bizony nem egyszerű helyet foglalni.

 

Fotó: Szigeti Ferenc

A házhoz az autóval és busszal egyaránt Szentendre felől megközelíthető Lajos-forrástól lehet legegyszerűbben felgyalogolni (sárga jelzés, 3,3 km). Az út kezdetben enyhén, majd egy szakaszon erősebben lejt, a táv felétől pedig lazán emelkedik egészen a házig (babakocsival nem járható). Ráadásul nemcsak a forrás, de az útközben egy könnyű kitérővel (sárga barlang jelzés) elérhető, rendkívül látványos Vasas-szakadék is nagy élményt jelent a gyerkőcöknek. Nem is beszélve a ház mellett található Petőfi-pihenőről, a Gomba-szikláról és az időszakos tóról, bár a házban árult csemegék és a kint rohangáló kutyusok joggal vonták el a gyerekek figyelmét. A 2014-ben felújított épületet egy nagyon kedves és barátságos társaság vezeti, akik nemcsak tisztán tartják, de remek konyhát is üzemeltetnek, megfizethető áron.

 

Fotó: Szigeti Ferenc

A vacsora után a gyerekek gyorsan nekiláttak a szobánk át- és berendezésének a felhozott plüssállatokkal, így az éjszaka mindenki számára nyugalommal telt. Amennyiben időnk engedi, visszafelé az autóhoz a gyönyörű Cseresznyés-árkon át vezető, valamivel hosszabb utat válasszuk (így közvetlenül útba esik a Vasas-szakadék is), de a tágabb környék rengeteg más túralehetőséget kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

 

Fotó: Szigeti Ferenc

 

 

 

Szöveg és fotók: Szigeti Ferenc

 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. június
Majoros Ildikó:
Kéken is az égig
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...