MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Palócföld legszebb falva csodákat ígér

„A világnak hét csodája van, Bujáknak nyolc!” – így szól a cserháti települést népszerűsítő kampány szlogenje. Buják a mi érdeklődésünket is felkeltette, ezért útnak is indultunk.

Fotó: dr. Kocsis Tünde

 

A Cserhát déli részén, két kis patak találkozásánál, összefüggő erdőséggel övezve fekszik zsákfaluként Buják. Műemlékekben és természeti értékekben bővelkedő település, gazdag palóc hagyományokkal, amit lakosai kicsit a saját kedvükre formáltak. Ízlésviláguk a népművészetben is visszatükröződik, a hagyományos palóc motívumok mellett használják a csak rájuk jellemző bujáki mintát is.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde


A régészeti leletek bizonyítékai alapján a késő bronzkor óta lakott település történelmét a tatárjárás után megépült vár alapvetően határozta meg. A török pusztítás sem jelentette a falu végét. A történelem viharai ellenére a vár töretlensége megmaradt, a 19. században Károlyi Gyula kezére került. A századforduló legnagyobb birtokosa, gróf Pappenheim Siegfried a feleségével, Károlyi Erzsébettel virágoztatta fel a környéket. A 2. világháborút követően a katonaság által épített üdülőcentrum vált meghatározóvá, melynek szerepe máig is érezhető. Buják természeti és épített kincsei meghatározóak a megye turizmusában, a táj változatos szépsége, népszokásai felkeltik a látogatók érdeklődését. A település csodáit felfűzhetjük egy kellemes kirándulás fonalára, így ismerkedhetünk meg a sok kihagyhatatlan látnivalóval.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde


A Cserhát Natúrpark Zöldútját és a tanösvény levél alakzatát követve indultunk ki a faluból. Kicsit megtévesztő volt a tény, hogy a túratérképünk piros sáv jelzést mutatott, de sikerült tájékozódni. Magyarország alig tucatnyi homokkő barlangjának egyike a Pappenheim-barlang, bejárata az egykori kőbánya meredek falából nézett ránk. Keletkezését tekintve sem szokványos, az inkább ismert karsztos barlangoktól eltérő. Akkor, hogy akár egy ember is könnyedén beléphet az üregbe. Nem időztünk sokáig, mert ez még csak a kezdet volt. A csörgedező Bujáki-patak mentén kanyargó honvédségi aszfaltúton sétáltunk egyre messzebbre. A néhol sűrű fenyvest alkotó örökzöld fák és a vízfolyás vadregényes hangulatot kölcsönzött a tájnak. A Gomb-hegy lábánál feltűnt az első irányító felirat, ezért jobbra fordulva kapaszkodni kezdtünk.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde


A várrom kissé elhanyagolt, méltatlan körülmények között őrzi emlékeit. Szabadon látogatható, de omlásveszélyre figyelmeztet a tábla. Keletkezésének ideje bizonytalan, de léte a későbbiekben annál meghatározóbb. Ismert tény, hogy a közvetlen környéken a bányavárosok védelmére nyolc várat emeltek, melyek sorát a bujáki is gazdagítja. A hajdani pompás épületből mára csak néhány romos, omladozó fal maradt, mely szomorú kontrasztban áll az alatta elterülő katonai üdülő rendezettségével. A kilátás viszont pazar, a falu mellett csak az érintetlen erdő látható.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde


Rövid pihenő és elmélkedés után visszaereszkedtünk a lejtőn az aszfaltra, és a Sas-bérc felé indultunk. Mind az erdészeti út, mind a tanösvény vonala északnyugat felé vezet, egymással párhuzamosan, némi eltéréssel. Természetesen úgy döntöttünk, hogy nem a kiépített úton megyünk, a sár ellenére bevetettük magunkat az erdőbe. A zöld falevél iránymutatása néhol lekopott, nehezen követhető. Egy romantikus, szűk szurdokban baktattunk addig, míg a szorost a vízmosás teljesen járhatatlanná nem tette. Itt a jelzést is elvesztettük, ezért visszakényszerültünk a betonra.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde


Az Ökológiai tanösvény állomásai és ismertető táblái hiányoznak, ami még inkább megnehezítette a tájékozódást. A Buják körüli erdőkbe leginkább kikeletkor és húsvétkor szerveznek vezetett túrákat, amiket gyakran gasztronómiai meglepetéssel kísérnek. Ezen kirándulások alkalmával talán könnyebben megérthető a tanösvény üzenete, hátránya viszont, hogy nem élvezhető a természet magányos csendje. Kis kitérővel, járatlan úton találtunk oda a fenséges kilátóhoz. A négyszögletes alaprajzú, toronyszerű épületet vadászháznak építette Pappenheim gróf, melynek földszintjén az ötvenes évekig az erdész lakott. A használaton kívülivé vált tornyot 2002-ben építették újjá. Hétvégeken és ünnepnapokon elméletileg nyitva áll a kilátó, felmehetünk az emeletre, ahonnan megcsodálható a nógrádi táj, de csalódnunk kellett, mert egy-két elszánt kerékpároson kívül senkivel sem találkoztunk, és zárt ajtóra leltünk.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde


Csipkerózsika hangulatát idézi a tornyot buján benövő repkény, melytől mesebeli hangulatba kerültünk. A kis tisztás rendezett, van itt minden, ami a kirándulók kényelmét szolgálja. Az első utunkba kerülő ismertető tábla emlékeztet a tanösvényre. Hogy visszafelé már biztosan ne tévedjünk el, az aszfaltot követtük. Kényelmes lejtőn gyalogoltunk lefelé egészen a Selyem-rétig.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde


A tanösvény következő állomása, az Egidus-forrás várt volna itt ránk, amit a többihez hasonlóan hiányoltunk. A takaros kis pihenőhely jelzi, hogy itt gyakran piknikeznek, de most ez is néptelen volt. A kilátótól kb. 5,5 kilométernyire, a vár aljában az út zsákutcába torkollik. A honvéd üdülő zárja le a Kesely-rétre vezető egyenest, ahol a Buják értéktárába joggal sorolható famatuzsálemeket találjuk, így csak körbekerülve tudtuk megcsodálni azokat. A cserháti erdő több termetes tölgye került útközben is a szemünk elé, az egyiken még – nem meglepő módon – Pappenheim nevét viselő oltárt is láttunk.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde


Kirándulásunk csúcspontját számomra a Kálvária jelentette. A dombtetőre felsétálva előttünk állt a kis kápolna meszelt fala. A hátuljához egyre közelítve hirtelen kitárult az erdő, és a falu kibontakozó panorámája lenyűgöző élményt jelentett. Percekig csak bámultunk magunk elé. A Szent Anna-kápolna mellett a klasszicista 12 stáció is műemléki védelem alatt áll.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde


Túránkat a főtéren álló katolikus templom kertjében zártuk, ahol a hősi emlékmű a falu világháborús és holokauszt-áldozataira emlékeztet. Aki Bujákon jár, nem feledkezhet meg Glatz Oszkár festőművészről, aki számos képen örökítette meg a falu életét, vagy Szent-Györgyi Albertről, aki a szomszédos Kisbéren töltötte gyerekkorát. Akár a környékbeli nyolc várat, akár Buják körbejárt értékeit is tekintjük a nyolc csodának, a mottó mindenképpen megállja a helyét, érdemes utánajárni.

 

Szöveg és képek: dr. Kocsis Tünde

 


Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. február
Tóth László:
Hajtűkanyar
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...