MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Pilisi vándorlás 5. rész – Pilisszenlászlótól Pilisszentlélekig

Újabb gerinctúrázás és még több kilátás vár ránk a Pilisi vándorlás 5. szakaszán, ami a Visegrádi-hegység andezitszikláin vezet 22 kilométeren keresztül, több kultikus turistahelyet érintve. 

A Pilisi vándorlás 4. szakaszát egy szép, de hosszú út végén a hegyekkel körbevett Pilisszentlászlón fejeztem be. Kedvelem ezt a települést, ahonnan már korábban számtalanszor kezdtem és fejeztem be túrát, vagy áthaladva megálltam a kocsmájában egy frissítőre. Annak ellenére, hogy már sokszor jártam itt, mit sem tudtam a falu gazdag történelméről, amiről most, hogy felfedezőúton vagyok, volt időm olvasni.
A települést már a bronzkorban is lakták. A középkorban Kékesnek hívták, és egykori királyaink kedvelt vadászhelye volt. 1291-ben III. Endre király vadászházat építtetett a jelenlegi templomdombon, amit nem sokkal később a pálos rendnek adományozott. A szerzetesek kolostorrá alakították az épületet, ahol többek között Nagy Lajos és Mátyás király is megfordult. Sajnos, mint más történelmi kincsünk, ez az épület és a falu is elpusztult a török hódoltság ideje alatt. A falu a Szent László nevet az 1600-as évek végén, újjáépítésekor kapta egykori királyunk tiszteletére.
 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Szent László király mellszobra a falu központjában

 

Kipihenten búcsúztam a falutól, és nyugat felé vettem az irányt a Kis Rigó étteremtől induló piros kereszt jelzésen. Eleinte széles erdészeti úton, majd szűk, benőtt ösvényen emelkedünk a Tüskés-hegyre, ahonnan a továbbiakban már gyakorlatilag gerinctúrázunk. Jobbra a fák között folyamatosan fel-fel bukkan a Börzsöny, ami hosszan elterülő vonulatával szintén kalandra hívja a vándort. Ahogy a bükkösben egyik lábamat teszem a másik elé, folyamatosan kísér a Dunakanyar szűk völgyéből felhallatszó morajlás. Messzi zúgás ez, amit a Dunával együtt kanyargó vasút robogása kelt, de a természetjárás idilljéből nem vesz el, inkább csak a civilizáció távolságát jelzi. A bükköket tölgyek váltják fel, és immár a piros háromszöget követve érjük el a Prédikálószéket, ami a hegység egyik legszebb kilátását nyújtja.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Kilátás a Prédikálószékről a Dunakanyarra és a Börzsönyre

 

A Pilisi Parkerdő Zrt. már korábban hírt adott arról, hogy itt kilátót fog létesíteni, amelynek betonalapja már látható. A létesítmény átadása majd csak valamikor ősszel lesz. Ha a kilátó elkészült, a Pilisi vándorlás-túramozgalomnak itt is lesz pecsétje, de addig fotóval igazolhatjuk ittjártunkat. Most még nincs körpanoráma, de a kilátás hazánkban így is egyik legszebb, amiért megéri ide felkapaszkodni. A szemközti Hegyes-tető, a patkóformájú Dunakanyar, a visegrádi vár és a Magas-Börzsöny hegyvonulata innen mind ráférnek egy fotóra. Távcsővel is órákig lehet pásztázni a környéket, ami most sajnos nem volt nálam, így nem ragadtam le olyan hosszú időre, hanem folytattam az utat egy másik kedvenc helyemre, az innen alig kőhajításnyira lévő Vadálló-kövekhez.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Vadálló-kövek


Nem véletlen, hogy a hegység többmillió éves andezitszikláit a turisták egyik legkedveltebb célpontjaként tartják számon. Hazánkban kevés olyan turistaút van, ahol ennyire csipkézett, vulkáni tevékenység nyomán keletkezett kúpokon gyalogolhatunk végig, és mindezt szép kilátással. Persze csak óvatosan, mert helyenként több tíz méteres mélység felett lépkedünk a csúszós köveken.
A Vadálló-köveket jellegzetes formájukról is könnyű beazonosítani. Föntről lefele haladva láthatjuk az Árpád trónját, a Felkiáltójelet, a Függőkőt, a Bunkót, a Szélestornyot és Nagytuskót. Innen nyugati irányban jól látszik Dobogó-kő és a környék 4-500 méter magas hegyei, köztük a Rám-hegy, aminek a szakadékját ismerik a legtöbben, és amit majd a Pilisi vándorlás is érint. De előtte még vár ránk egy csúszós ereszkedés a Malom-völgybe, aminek alját a Szentfa-kápolnánál érjük el. Itt a kiépített pihenőhely és a forrás mellett megtaláljuk a túránk igazolópecsétjét is.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Az ország egyik legismertebb turistaútja a Rám-szakadékban vezet


Tovább haladva a zöld jelzésen alig egy kilométert kell gyalogolnunk, hogy az ország egyik legismertebb és legforgalmasabb turistaútjához érjünk. Nincs olyan ember, aki legalább ne hallott volna a Rám-szakadék vadregényes szurdokáról, amit én is századjára járok végig, de még mindig nagy kedvvel és lelkesedéssel. Gyerekkoromban ide főleg tavasszal és ősszel imádtam jönni, amikor az esőzésektől a szurdok patakja megáradt, és a sziklák közt lezúduló víz csak úgy dübörgött. Ilyenkor a bátyámmal hosszú órákon át gázoltunk a gyakran combközépig érő jéghideg vízben, és amikor már teljesen áthűlve „kikommandóztuk” magukat, jött édesanyánk és ránk adta a száraz váltásruhát.
Akkoriban itt még csak egy-két rozsdás lánc segítette a haladást, és talán egy helyen volt létra, de sosem esett bajunk, mert tisztában voltunk a szabadságunkkal és annak minden lehetséges veszélyével. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben és emlékekkel a szívemben lépdeltem egyik létrafokról a másikra, mígnem a zúgó szakadékból csendes völgybe nem értem. Innen még továbbra is felfelé tart az utunk, és a kaptató csak a sárga jelzést elérve kezd enyhülni.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Kilátás a Téry-útról


Kiérünk a völgyből, és az Árpádvár nevű hegy alatt folytatjuk az utunkat. A helyen a régészek Árpád kori földvár nyomaira bukkantak, innen a hegy elnevezése. Jelzett turistaút nem vezet fel rá, de egy meredek ösvényen felkapaszkodhatunk a 484 méteres magaslatra, ahol igazából nem sok mindent találunk, hacsak nem az itt elhelyezett „várkódot”, ami egy másik túramozgalom igazolópontja. A zöld jelzésen továbbhaladva először keresztezzük az aszfaltutat, majd elérjük a Makó-rétet, ami egykor jobb napokat látott pihenőhely volt, de az itt csörgedező Júlia-forrás még mindig bővizűen oltja a túrázó szomját.
A pihenő után egy rövid kaptatóval érjük el a túránk következő igazolópontját, a Szakó-nyerget. Innen Dobogókő irányába fordulunk, és kényelmesen emelkedünk a Jász-hegy gerincén futó, Téry-útnak is nevezett ösvényen. Ez hazánk egyik legrégebbi turistaútja, amin Tost Gyulának, Hegedüs Lajosnak és Tirts Rezsőnek is állítottak emléket. Utóbbiról még egy kilátóhelyet is elneveztek, ahonnan kiválóan látszanak az alig pár órája bejárt Vadálló-kövek. Innen már csak mintegy fél kilométer Dobogókő, aminek a közelségét mi sem jelezhetné jobban, mint az egész környéket bezengő motorosok száguldása, akik az ide felvezető országutat versenypályának használják.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Báró Eötvös Loránd turistaház


Dobogókő kétségtelenül a magyarországi turistáskodás bölcsője, mondhatni központja. Ez részben a hely kiváló adottságainak köszönhető, de a főváros közelsége és a könnyű megközelíthetőség is hozzájárul ahhoz, hogy itt nem csak hétvégén lehet sok kirándulóval találkozni. A Báró Eötvös Loránd Turistaház egész évben nagy forgalmat bonyolít, a mellette álló 118 éves menedékház pedig múzeumként üzemel, ahol nemcsak a hazai természetjárás történetét ismerhetjük meg, hanem jó pár lenyomattal gazdagíthatjuk a turistapecsét-gyűjteményünket is.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

A múzeum épülete


A történelem kedvelői számos más turistaemléket találhatnak a múzeumon kívül is, mint például a kilátónál sziklába foglalt Téry Ödön-emlékművet, ami a magyar turistaság egyik alapítóatyjának állít emléket. Kevesen tudják, hogy a Trianon utáni Magyarországon, 1923-ban, Dobogókőn hoztak létre elsőként sípályát, és hogy az itt található, világháborúban elesett turisták emlékművéről állítólag Rákosi Mátyás 1950-ben személyesen távolította el a kettős keresztet. Arról már viszont sokkal többen hallottak, hogy itt van a Föld „szívcsakrája”, amit a hely neve is bizonyít, és ami állítólag a szív dobogására utal.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Téry Ödön emlékműve


Az igazság az, hogy ilyen földrajzi nevet máshol is találunk. A csúcs nélküli meredek hegyeket és dombokat hívják dobogónak, de ez nyilván nem érv a „csakrahívőknek”. Persze hitében senkit nem akarok megbántani, de nem tudtam megállni a hangos nevetést, amikor Dobogókőt az egyiptomi piramisokkal és az ufókkal hozták összefüggésbe. Az ilyen tézisek születésével kapcsolatban már korábban kifejtettem a véleményem még a vándorlás második szakaszánál úgyhogy most nem teszem.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Kilátás Dobogókőről


Érdemes egy kis kitérőt tenni a Dobogókő meredek oldalában álló Thirring-sziklákhoz, amit rövid körtúrával járhatunk végig, vagy az innen messzebb fekvő Zsivány-sziklákhoz, amit – ha még nem láttunk –, mindenképpen érdemes felkeresni. Én már korábbi útjaim során megcsodáltam ezeket a földrajzi képződményeket, így továbbhaladtam a vándorlás útvonalán a Két-bükkfa-nyereg felé. A névadó két bükkfát az Dobogókőre vezető út építésekor, 1935-ben vágták ki, a vármegyék határát voltak hivatottak jelölni. Pest és Komárom-Esztergom megye határa most is itt húzódik, és az igazolópecsétet is itt találjuk a forgalmas út melletti útjelzőtáblán.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

A Thirring szikláknál


Lassan mai túránk végéhez érünk, amit Pilisszentléleken fejezünk be, 22 kilométer megtétele után. Ha van még erőnk és kedvünk, akkor innen érdemes egy kis kitérőt tenni a Fekete-kő szirtjéhez, ahonnan tökéletesen rálátni a célállomásunkra, és nem mellesleg itt találjuk a Piliscsabai Természetjáró Egyesület másik túramozgalmának, a Pilisi kilátásoknak az egyik pecsétjét is.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM

Kilátás a Fekete-kőről a környékre és Pilisszenlélekre


Ha úgy döntünk, hogy majd máskor látogatunk el a Fekete-kőhöz, akkor a zöld jelzést kell követnünk a csemetekertek oldalában, az erdészház mellett, amit a térképen Mexikónak hívnak. Na de hogy kerül ide Mexikó? A hajdani erdészházat hívták Megszökőnek, innen az áthallás. A történet szerint az 1800-as évek elején, Pilismaróton kolerajárvány pusztított, és az erdész családjával együtt ide költözött, „megszökve” a betegség elől. De errefelé más érdekes nevet is találhatunk a térképen, mint például a Saolin falut, ahol a nevével ellentétben nem kung-fu harcosokkal, hanem étteremmel és szállást biztosító vendéglátókkal találkozhatunk.

 

Fotó: Lánczi Péter / TM


Én nem itt, hanem az alig egy kilométere fekvő Pilisszentléleken fejezem be a túrát, hogy majd másnap a vándorlás utolsó szakaszát kipihenten kezdjem meg. Bár a mai útvonalat már jól ismertem, mégis olyan terepen jártam, ahová az ember szívesen vissza-vissza tér. Mert ha nem az új felfedezések, akkor a régi kedvenc helyek élményei töltik fel a turistát a gyaloglás kedvével. Tarts velem az utolsó, hatodik szakaszon is, és fejezzük be együtt a Pilisi vándorlást!

 

Térkép: Bába Imre / MTSZ

Az ötödik szakasz útvonala (Kattints a térképre a nagyított képért!)

 

A Pilisi vándorlás korábbi részeit itt olvashatod: 1.rész, 2.rész 3.rész 4.rész


Szöveg és fotó: Lánczi Péter
Térkép: Bába Imre



 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. augusztus
Czigány Dávid:
Tornyosuló
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...