Németh Csaba blogja

2015. augusztus 30.

Remekel a magyar futócsapat az Alpokban

Németh Csaba és Karlowits-Juhász Tamás továbbra is a második helyen állnak a kategóriájukban az Alpokat átszelő nyolcnapos versenyen. Eddig hét és fél órát futottak és közel négyezer métert másztak fölfelé.


Németh Csaba hasít a hegyen
Fotó: Molnár Anikó

 

Még csupán a második napon járunk, de már látszik, hogy nagyon nehéz verseny lesz ez. Vasárnap is harminc fok feletti átlaghőmérsékletben futottak végig a versenyzők a Lech am Arlberből 1427 méterről az 1248 méteren fekvő St. Antonba. A pálya nagyon nehéz volt, négy hegycsúcsra kellett fölkapaszkodni, a legmagasabb a 2543 méteres Valvagerjoch volt. A 24,7 kilométeres távot végül 3 óra 24 per 53 másodperc alatt teljesítették a magyarok, és ezzel megőrizték a kategória második helyezést.

 

Alpok eddig kedves arcát mutattta a futóknak, szerdától ez változni fog
Fotó: Molnár Anikó

 

 

Lélektani hadviselés


Rögtön a pálya elején öt kilométer alatt 900 métert kellett fölfelé mászni, ez még viszonylag “könnyen” ment a magyar párosnak. Németh Csaba szerint már érzik a hét és fél óra futást a lábukban, és a mai napon is nagyon sokat kellett mászniuk köves, sziklás terepen fölfelé.
“Mivel reggel nyolckor volt a rajt, kevésbé volt meleg, mint tegnap. A korosztályunkban vezető svájci páros, Urs Jenzer és Ruedi Bartschi kicsit erősebbek, de többet is kockáztatnak. Láttunk három-négy olyan botlását is Ursnak, ami akár végzetes is lehetett volna. Ez úgy van, hogy az első napokban felemeled a lábad egy kő, vagy gyökér előtt és átugrod, de a hatodik napon csak azt hiszed, hogy felemeled, s már lehet, hogy nem sikerül. Minden lépésre nagyon oda kell figyelni, mert minden lépés az utolsó lehet a versenyen. Nézzük az ellenfelet minden pillanatban, ez a nyolc nap egy lélektani hadviselés is. Mi meg is beszéltük, hogy kifelé semmit nem mutatunk. Nézem Urst, és látom, hogyan megy fel a lépcsőn, hogy áll föl. Ez nagyon sokat elárul. Ráadásul itt ketten vagyunk, bármelyikünk hibázhat. Én futok elől, mert én vagyok a tapasztaltabb, és talán jobban látom az ideális ívet, ahol futni kell. Másodikként futni könnyebb, mert nem kell annyira figyelni.”

 

Csaba és Karlosz a második nap utolsó szakaszán 3 perc 40 másodperces kilométereket futott
Fotó: Molnár Anikó

 

Hét közepén változik az időjárás


Szerdától megváltozik az időjárás, a kánikulát felváltja az eső és a szél, ami elvileg kedvez a magyaroknak, mert ők jól bírják a nehezebb körülményeket. Az időjárással együtt persze a pálya is változik, a száraz ösvényeket csúszós, vizes talaj váltja, ami átrendezheti a mezőnyt. Egy ilyen hosszú versenyen nagyon sok minden megváltoztathatja a sorrendet. A felszerelésválasztás az egyik. Németh Csaba mindennap elemzi a következő napi szakaszt, olyan szemmel is, hogy kell-e botot vinni, vagy hogy melyik cipőt húzzák fel reggel.
“Ma Karlosz vastag talpú cipőben ment, én pedig vékonyban. A kemény cipő jobban kapaszkodik a sziklás talajon, az apró kavicson viszont már csúszik, nem fog meg. Éreztem is, hogy lefelé Karlosz (Karlowits-Juhász Tamás) csúszkál, de így is nagyon jó időket mentünk, az utolsó kilométereket 3.40 perc alatt futottunk” - mondta Németh Csaba, aki nagyon bizakodó a harmadik nap előtt. “A vége darálás lefelé erdei úton, az fekszik nekünk. ”

 

Molnár Anikó

 

A harmadik nap 39,6 kilométeres táv és 2658 méteres szintemelkedés vár a csapatokra

 

Korábban:

Az első nap a meleg tizedelte a mezőnyt az Alpok átfutásán

A komfortzónán túl

A komfortzónán túl

2017.09.14.

Az idei Ultra-Trail du Mont-Blanc (UTMB) alatt ért élmények hatása miatt született az alábbi írás. A nagy kérdés, hogy miért fut le valaki mintegy 170 kilométert a világ egyik legnehezebb terepén?

→ Tovább
Mítoszok és fenyvesek földjén - Tahtali ultratrail

Mítoszok és fenyvesek földjén - Tahtali ultratrail

2017.05.26.

Hatalmas, több száz éves cédrusok és mandulafenyők között futok. Famatuzsálemek és fiatal, délceg fenyők, mint egy-egy hatalmas őrtorony, úgy néznek le rám, apró halandóra. Az ösvény minden egyes méterét a tűlevelek vastag, puha szőnyege borítja, a hófehér mészkősziklák pedig, mint megannyi kisebb-nagyobb tyúktojás teszik gördülékenyen törékennyé a haladást.

→ Tovább
A kategória második helyén végeztek Németh Csabáék

A kategória második helyén végeztek Németh Csabáék

2015.09.05.

Az Alpokat átszelő futóverseny utolsó, nyolcadik napján a kategória harmadik helyén ért célba a magyar páros, de az előnyüknek köszönhetően végül a másodikak lettek a végelszámolásnál, míg az összetett listán az ötödik helyet szerezték meg.

 

→ Tovább