MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Sokorói kalandok kánikulában

Mindig add meg a tiszteletet a hegynek, az erdőnek és a természetnek. Ez alaptörvény minden túrázónak, különösen a teljesítménytúrázóknak. Egyetlen eseményt sem szabad előre „leírni”, hogy könnyű vagy egyszerű lesz – ezt a szabályt ezen a túrán igencsak megtapasztalhattuk.

A számok nem vetítettek előre nagy kihívást: 51,7 km, 1132 m, és a szintmetszetes ábra sem jelzett sehol bérchódításokat. A Sokorót, mint tájegységet negyedszer készültem bejárni, és eddig egyszer sem jelentett komoly megterhelést. A szép, békés táj egyedi hangulata, atmoszférája viszont újra ide vonzott. Az ráadás volt, hogy a tavalyi, első rendezésen csak a rövid távon, 15 kilométeren tudtunk részt venni Laci öcsémmel, más program miatt. Természetes, hogy a hosszú táv is kitűzött cél volt, idén tehát arra neveztünk. A rendező egyesületet, a Bakonyi Kalandorokat ismerve pedig profi szervezésre és kellemes ellátásra számítottunk.

 


A nyúli rajtba hárman érkeztünk, András barátunk-földink azonban sérülés miatt csak a rövid távra jött. Itt várt ránk Ildikó, aki viszont szintén az ötvenesen indult, és előre megbeszéltük, hogy együtt megyünk ma végig. Örültem ennek, mert rendkívül profi, jó tempójú túrázónak ismertem meg sok-sok találkozásunk során. A nevezés – mint minden BKTE- és BTHE-túrán – igen gyorsan (kb. fél perc alatt) megtörtént, és itinerünkkel a kézben máris átsétálhatunk a hatalmas kék rajtoltató kapu alatt.


Pontban hét óra van: zöld sáv jön és aszfalt, ki a faluból, a már ismert úton. Hamarosan a Szurdikhoz érkezünk: ez a lösz-mélyút. Igen érdekes megoldást csodálhatunk meg, amit máshol nem láttam, a magas löszfalba vájt-épített borospincék egészen egyedi, sajátos hangulatot teremtenek. Aztán a Szent Donát-kápolna szép állapotú épülete látható balról, jobbról meg egy kellemes cseresznyefa.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A rajt után alig két és fél kilométer után ellenőrző pont, vagy inkább ellátó pont: Bedők bácsi pincéje. Némi rágcsa meg innivalók, választható szörp, szóda, bor és fröccs is. Négyen négyféle lehetőséggel élünk, és persze megejtjük a bélyegzést is.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Aztán lassan elhagyjuk az utolsó házakat is, de a pincéket még sokáig mellőzünk, továbbra is magas löszfalak között.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Így érkezünk egy elágazásba, ahol jobbról jön a piros sáv. A fonódó jelzéseken balra megyünk, emelkedőn, erdők közé. Ez itt a Szent Márton gyalogos vándorút, az Új-erdőben haladunk. Hamarosan el is érkezünk a Nyúli-hegy leágazásához, ami újabb EP mindannyiunknak. Andrásnak azonban letérő is. A tizenötös táv itt jobbra visz, elköszönünk hát tőle, jó utat kívánva, mi balra megyünk tovább.


Az eddigi három szalagozás kettőre csökken: a kék (15 km-es) szintén jobbra megy, marad a piros (35 km) és a saját, fekete jelölésünk. Turistajelzés szerint pedig maradunk a piros sávon, az Apátsági erdőben járunk, ez már a Pannonhalmi tájvédelmi körzet. Mesélem társaimnak, hogy ezen a szakaszon tavaly (a Pannonhalma 60 TT-n) kicsit eltévedtünk, most jobban fogok figyelni. Na, ez olyannyira sikerül, hogy közben nem veszem észre a balról mellőzött Rábaringet. Bosszankodok miatta, mert szerettem volna megmutatni motorsportkedvelő tesómnak. Majd legközelebb.


Zsellér-erdő, kisebb rétekkel, tisztásokkal és kellemes hűvös szakaszokkal. Ez bizony már most nagy kincs, a kora délelőtti órákban is. Az idő ugyanis kimondottan meleg, nyári, és tudjuk, hogy ez délutánig csak fokozódni fog. Akkor azonban (az előrejelzések szerint) eső várható, a kérdés csak az, hogy mikor. Újabb ok, hogy meghúzzuk a lépteinket. Kicsit kalkulálgatunk is: ötvenes túrákat általában tíz óra környékén, vagy inkább azon belül szoktunk teljesíteni. Bízunk benne, hogy ez most is tartható lesz, sőt, megcélzunk egy délután négyes, azaz kilenc órás befutót is. Laci azért jelzi, hogy neki ez még csak harmadik ötvenese, legyünk óvatos derűlátók.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


Mindeközben fogynak persze a kilométerek, és felbukkan Jánosháza. Nem összetévesztendő a Vas megyei várossal: ez egy pihenőhely és menedékház az erdőben, egy nagy tisztáson, igen kellemes, hangulatos helyen. Itt találjuk a 3. EP-t, ahol vizet és pezsgőtablettát is kapunk, az energiaszelet azonban pont az orrunk előtt fogy el. Egy fiatal srác csatlakozik hozzánk, Sanyi, akiről kiderül, hogy győri, sokat biciklizik errefelé is, jó helyismerete van tehát. Megyünk tovább, jobbról pompás gyümölcsöskerteket hagyunk el, cseresznye- vagy meggy-ültetvény lehet. Megbizonyosodni erről nem sikerül, mert fukar gazdája kerítéssel védi.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


Pompás kilátású lejtő visz Ravazd felé, majd a falu is felbukkan. Felvetem társaimnak, hogy szívesen felmennék a Sólymos-kilátóba, ha nincs ellenükre. Elfogadják az ötletet, és mindenki velem tart, előbb azonban lekocogunk a IV. Béla-kúthoz. Kimondottan kellemes, hűs vizű forrás, ami ebben a kánikulában igencsak jól jön. És pecsételünk is, hiszen itt is EP van, egy jókedélyű pontőrrel. Szőlőcukor és némi rágcsa is jut, majd kulacsainkat megtöltve köszönünk el.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Átvágunk a főúton, és a sárga háromszög jelzésen megtesszük a kb. kétszer ötszáz méteres kitérőt. Ennek fele emelkedő, igaz, de bőven megéri, igazán pompás, 360°-os panorámát láthatunk: alattunk a fél Sokoró. A Pannonhalmi Bencés Apátság épületéről is remek fotót sikerül készítenem, így hát elégedetten távozunk, és térünk vissza a S+, P+ jelzésekre.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


Ez utóbbi vezet ki a faluból, megint gyümölcsösök (sőt, gyümölcs-feldolgozó) mellett, de itt egy útmenti cseresznyefa is akad. Könnyítünk kicsit szegénynek a terhén, és még jobb hangulatban folytatjuk az utunkat. A Rókavölgyi úton jutunk fel a Rekettyés-tetőhöz, ahol áttérünk a sárga sáv jelzésre. A váltás – akárcsak a nap során bárhol – könnyedén megy. A rendezők szalagozása szerintem tökéletes (hogy azt ne mondjam, bolondbiztos). Sok árnyas erdő, erdei ösvény, és az itt jellemző löszös mélyút jut osztályrészül.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Igen jól lehet beszélgetni, szépen haladunk, de a nyílt szakaszokon már nagy a hőség. Márpedig a Vadalmás pihenő után ebből is jut szépen. Hamarosan bejutunk Sokorópátkára, és ez természetesen aszfaltot is jelent. Az pedig szigorúan sugározza vissza a felülről kapott hőt, sok helyen még a kátrány is olvadozik. Kis híján mi is – de szerencsére újabb EP, a Zsé-Fa betérőnél. Friss szóda, nápolyi és energiaszelet-kockák fogadnak. Mi galád módon bepótoljuk az elmaradt adagunkat is.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Itt van a féltáv, de ami még fontosabb, most 12,5 km-en át nem lesz vízvételi lehetőség. Bent kóla és fröccs is kapható, meg persze kérünk szódát is, így hát felfrissülve-feltankolva vágunk neki a túra második részének. Elhagyjuk a falut, majd a remek környezetben pompázó szép focipályát is, és újra mezők, majd erdők következnek. Néhol emelkedők is. Nem komoly egyik sem, de vannak, és a melegben észrevehetők. Egy gerincen haladunk, jobbról szép rálátással a mögöttünk hagyott falura.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Aztán megint mélyutak, ahol elég szépen meg tud szorulni a meleg levegő. Itt már megérkezik a piros szalagozás is, jelezvén, hogy újra együtt halad útvonalunk a 35 km-es társakéval. Nyílt szakaszok is jönnek, süt a nap szépen, és már eléggé (kicsit talán aggódva) várjuk a Hatos-tölgyet. Ez a következő EP, és bízunk benne, hogy nem hagytuk ki véletlenül. De aztán megnyugtat a fehér-sárga bója látványa, jó helyen járunk, és kis letérővel odaérkezünk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Igazán megkapó látvány a hat, közös tőről kinőtt hatalmas tölgy csoportja. A bélyegző mellé finom cseresznye jár, de nápolyi és szőlőcukor is akad. Felfrissülve folytatjuk tehát, bár a levegő igen nyomott, a páratartalom komoly lehet, érezzük minden lélegzetvételkor. Szóba kerül párszor a közelgő eső, sejtjük, hogy csak idő kérdése, és elered. Aztán elköszönünk a sárgától, és Z+ jelzésre térünk át. Ez visz be Tényőre, ahol a Vadász betérőhöz megyünk.

 


Pecsételés, friss víz, pezsgőtabletta, édesség, újabb kóla és fröccs – ki-ki ízlés szerint. Kilépve aztán nagy változásokat tapasztalhatunk: beborult ég és erős szél. Esőszél, mondaná nagyanyám, és tényleg. Alig érkezünk ki a faluból (mélyút és löszfal, megint), és az eleinte csak csepegő eső nekiered. Esőkabátot veszünk elő Ildivel, Laci és Sanyi azonban ilyesmivel nem terhelte a zsákját. Hamar kiderül, hogy jól döntöttek, a rövid, tíz-tizenkét perc alatt ugyan kicsit megáznak, de a technikai anyag igen gyorsan szárad. Mi is hamar megszabadulunk a dunszttól, és kaptatunk tovább felfelé.


Tényőhegy után, az Árpád-kút környékén ugyanis megint elég hosszú emelkedő visz fel. A meleg azonban újra támad, és a páratartalom sem lett kisebb, sőt. Szóval, lehet törölközni itt eső nélkül is, de szerencsére az út is igen gyorsan száraz lesz, lehet haladni. Itt már P+ jelzésen vagyunk, és jobbról meglátjuk a Z+ jelzést, itt csatlakoztak be a 15 km-es távon érkezők. Ekkor már lazán az optimista kilenc óra környékén járunk, és látszik, hogy még a tíz sem lesz meg.


Sebaj, gond nincs: jó irányba megyünk, a társaság igen kellemes, és meglátjuk a Gyermektábort is. Pecsételés, frissítés itt is, és jöhet az újabb emelkedő, víkendházakkal és szép kilátásokkal a fák között.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Közben folyamatos jobbos íven haladunk – így jutunk fel a Lila-hegy tetejére. Geodéziai torony fogad bennünket, és kedves pontőr, az utolsó pecséttel. Innentől már csak lejtő. Egészen rövid szakasz után rácsatlakozunk a reggeli kereszteződésnél a zöld sáv jelzésre, és ugyanazt az utat megtesszük még egyszer, csak most fordított irányban.


Újra a löszfal és a pincék (erősen vidám fiatal társasággal), újra a reggeli cseresznyefa… És meg is érkezünk, szinte fekete felhők az égen, de legalább hűvösebb levegőt hoznak. Az újabb esőt azonban megússzuk, áthaladunk a kék kapu alatt, és célba érkeztünk.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Tíz óra harminckettő, nem egy világbajnok idő, de így is elégedettek vagyunk. Szépen végigmentünk, kellemes csapattal, jó hangulatban. Tettünk bele egy kis pluszt is, nem is bántuk meg, és hát a kánikula… nos, igen. Mindenki jól van, és jól érzi magát, ez a legfontosabb. Fényképek a finisher-falnál, átvesszük a szép jelvényt, a kapott jegyet pedig (egy jó kis mosakodás után) roppanós virslire cseréljük, és pár pohár limonádé is lecsúszik. Kellemes érzésekkel ülünk kocsiba. Ahol aztán pár perc után bekapcsoljuk az ablaktörlőt is.

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. június
Majoros Ildikó:
Kéken is az égig
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...