MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Teljesítménytúra a leghűségesebb városban

Sopron nemcsak az egyik legszebb magyar város, de a leghűségesebb is, vagyis Civitas Fidelissima. A kilencvenhat évvel ezelőtt történtek emlékére teljesítménytúrát is szerveztek a környéken, melyen a Lövérek csodaszép tájain barangolhattunk és örülhettünk annak, hogy mindez ma is magyar föld.

Fotó: Gombos Kálmán

 

A Rongyos Gárda 1921-ben, a két ágfalvi csatában tanúsított ellenállásának hatására népszavazást rendeltek el, amin Sopron és a környező érintett nyolc falu a maradás mellett döntött. Nem véletlen tehát, hogy a túra a Rongyos Gárda emlékműtől indul, ami Sopronban van, de mégsem: fel kell hozzá jutni a Károly-magaslat parkolójába. Itt tettem le tehát a kocsit reggel háromnegyed hétkor, és üdvözölhettem több ismerőst is. Beleértve Imrét, a főrendezőt, aki már nyomja is a kezembe az itinert, lévén, hogy éltem az előnevezés kényelmes megoldásával.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Eddig még csak egyszer, évekkel ezelőtt vettem részt általa szervezett túrán, pedig sok izgalmas, érdekes útvonalat láttam már nála, de valahogy mindig máshol kötöttem ki. Most a szokásosnál tömöttebb zsákkal érkeztem, hiszen a Hit Pajzsa-túrákon ellátás általában nincs. Egy Sport-szelet azért akadt a rajtban, de a többi az én dolgom lesz, beleértve az innivalót is. Főként ez utóbbi okozott fejtörést készülésem során: egy maratoni távon azért elég sokat iszom, még téli viszonylatban is. Így hát átböngésztem a térképet, forrásokat jegyeztem meg magamnak, bár azt nem tudtam, hogy működnek-e. Egy soproni barátom/túratársam, Dani aztán egészen megnyugtatott, így hát a felkészültség érzésével vágtam neki a zöld sávnak.


Hét óra van, és (december közepének megfelelően) még meglehetősen sötét. Szerencsére jól ismerem ezt az ösvényt fel is, le is, így megkockáztatom a lámpa mellőzését. Nincs is gond, a Deák-kútig még óvatoskodva, később már magabiztosabban haladok lefelé, a város irányába. A túra ugyanis oda visz le először, de már közben is ellenőrzőpont fogad, a Printz-pihenőnél. Kódot írunk, majd egészen az Erzsébet-kertig ereszkedünk (én inkább ide tettem volna az EP-t), ahol aztán erős balos visszafordítóval váltunk át a soproni kék útvonalára. Ez megint csak ismerős szakasz, többek között a Lövérek 40 TT is ezen visz ki a városból. Idén ez a túra elmaradt, újabb okot szolgáltatva nekem arra, hogy ma itt legyek.


Aszfaltozunk tehát, előzök több túratársat is, miközben teljesen kivilágosodott, zsong a város is. Aztán zegzugos utcák jönnek, sok-sok irányváltással, mígnem kiérkezek a Bánfalvára vezető út hídjához, ahol letérek jobbra, és ismét kódot jegyezhetek fel. A Kutya-hegy jön, fel az Ózon-kemping mellett, aztán végre terep jön. Kellemes kilátással mindjárt jobbra, azaz észak felé. Aztán erdő, egy utolsó tanya és a Valéta emelkedője. Az ösvények az elmúlt napok esőzései után néhol kissé nyirkosak, esetleg sarasak is, de összességében remekül járhatók. Lefelé, a sűrű fenyvesben azonban érdemes nagyon odafigyelni. Gyökeres-köves vízmosásban ereszkedek. Hamar felbukkan Ágfalva, megint aszfalt, majd járda, és itt a kocsma, ahol most nincs EP, de egy kis frissítés igen. Élek is vele, hiszen a maradék 37 kilométeren ma már több lakott terület nem lesz.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal: Ákos is betér egy sörre, akit már sok túrán láttam, köszöntöttem, és akit itt érek utol. Forralt boromat kortyolgatom, miközben váltunk pár szót, és aztán innen együtt is folytatjuk, sokáig. Először is az evangélikus templom mögött, egy kis utcában felkeressük a harmadik ellenőrzőpontot. Természetesen az Ágfalvi csatának állított emléknél hajtunk főt, és írunk fel egy újabb kódot. Aztán hamar el is hagyjuk a falut meg a kék jelzést is. Pár száz méteren jelzetlen szakasz jön, majd jobbról megérkezik a határmenti zöld sáv.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Ez visz mezők, majd erdők közé, ahol már puhább a talaj, de gond itt sincs. Közvetlenül a határ (és a Loos-patak partján) haladunk, majd a zöld élesen balra kanyarodik. Mi is, de – mint később kiderül – mi nem eléggé élesen. Így hát egyszer csak egy zöld jelzést veszek észre: ami nem sáv (aminek kellene lennie), hanem kereszt. Ajjaj, túlfutottunk, nem is kicsit! Sokat. Mentsük, ami menthető, ami jelen esetben egy igen meredek kaptató, fel, a Borsó-hegy gerincére. Őz rohan át előttünk, jó lehetőség egy szusszanásra… de aztán már fent keressük az őrtornyot, ahol aztán meg is találjuk a következő kódot.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Ereszkedés, majd újabb, hosszú emelkedő. Szalagozott út következik. Ezen jutunk ki a jól ismert piros sávra, ami balról érkezik a Felső-Tödl felől. Most alaposan kijárták erdészeti gépek, örülünk, hogy jobbra kell rátérni. Ez már a Terv út, ami igen kellemes emelkedéssel visz lassan felfelé. Megérkeznek a „halmok” is: első, második, és még negyedik is lesz. Ezek már alaposabban megdolgoztatnak, de a sebességünk nem csökken. Ákos ugyanis szigorúan tolja, sőt, nagyon szigorúan. Szerintem a megszokott gyorsabb tempómnak is legalább a 120%-án megyek, de azért igyekszem tartani a lépést. Közben persze jól elbeszélgetünk, meg a tájat is csodáljuk. Annál is inkább, mert még a nap is előbújik. Pompás látványt nyújtanak a megmaradt őszi levelek, a nyíresek, meg a távoli hegyek is. Így jutunk a túra – és a környék – legnyugatibb pontjára, az Asztalfőhöz (vagy Urak Asztala, esetleg Herrentisch).

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Határkövön található feliratot jegyzünk fel, és ereszkedhetünk lefelé. Ami több helyen is emelkedő, lévén, hogy a Soproni-hegység legmagasabb pontjára igyekezünk éppen. Nemsokára ki is tűnik a fák közül a Magasbérci-kilátó tornya, újabb EP. Felszaladok pár fotóért, meg persze keresem a kódot is. Ákos is ezt teszi, csak lent. Egyikünk sem talál, így hát megyünk tovább (a célban aztán kiderül, hogy én nem vettem észre a lépcsőzés közben). Féltávon túl vagyunk már: balról Hermest hagyjuk el, majd elmegyünk Helén-akna mellett (ami osztrák oldalon van, így Helenensachl névre hallgat).

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

És látszik már a távoli Brennbergbánya, ahová most nem megyünk be, de emlegetjük a kocsmáját, ami a templom oldalában található. Közben kellemesen szállingózni kezd a hó, hangulatjavításként. Továbbra is a piros-zöld jelzéseken folytatjuk, de ez már új, ismeretlen rész egy darabig. Hát, hullámzik a terep szépen, és újra megállapítom, hogy Ákos nagyon erős tempót tud. Ennek megfelelően az idővel is remekül állunk. Nem csoda, hogy hamar megérkezik újra a kék is. Ezen most megint sokat fogunk menni, kis híján a célig, de legalábbis Sopronig.


El is köszönünk a zöld, majd a piros jelzéstől is, és teszünk egy kis kitérőt a Muck-tető kedvéért. Újabb kód, újabb hószállingózás. Erdészeti útról térünk le balra, de továbbra is a kéken, ez már a Tolvaj-árok alsó szakasza. Ezen jutunk fel az elágazásig, ahonnan egy kis kitérő kedvéért átváltunk zöld háromszögre. Leginkább persze a Várhely-kilátó kedvéért: az is EP, ráadásul a 25 km-es távon érkezőknek is. Jól elbeszélgetünk a fantasztikus Ciklámen tanösvényen 11, 12, csodálva a megunhatatlan tájat.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Hétbükkfa: felírom az újabb kódot, és letérek jobbra, továbbra is a kéken. Izgalmas folytatás következik, legalábbis azoknak, akik – hozzám hasonlóan – még nem ismerik ezt a környéket. Kecske-patak, János-pihenő, no és az Iker-árok (vagyis Zweigraben).Ez utóbbi különösen látványos és vadregényes. És egyúttal remek futóterep. Élek is a lehetőséggel, és megpörgetem kicsit „utána úgyis emelkedő jön majd” felkiáltással. Kiváló ösvények, és újabb, testet-lelket átmelegítő pazar napsütés. Nagy élmény így haladni – nem csoda, hogy már itt is a Bögre-forrás, újabb kóddal, és jöhet az emlegetett emelkedő. Nem erős, de annál szebb: kisebb árok, vagy vízmosás? Mindenesetre kiválóan járható, és a hátulról érkező napsugarak varázslatos fényekkel festik be. Itt a tető, a Rókaház – vagy ha úgy tetszik, a Fuchsen Kogl – és újabb lejtő.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

Csoda-e, ha máris a soproni Parkerdő széléhez érkezek? Dehogyis! Kirándulók, sétálgatók: civilizáció. Majdhogynem nyüzsgés, de legalábbis változás az előző kilométerek után. Északnak tartok, a sétányon messziről feltűnik az Ojtozi emlékmű, ami pontos mása az erdélyi (sziklafalba vésett) domborműnek, az 1917-es soproni honvédek tiszteletére és emlékére. Aztán pörögnek az események, pár perc szinte, és a Hotel Lövérnél kanyarodhatok balra. Viszlát, kék!

 

Fotó: Gombos Kálmán


Jöhet annak háromszöges változata, nem is véletlenül. Imre gondoskodó kedvessége folytán a túrát egy jó kis kaptatóval fejezhetjük be. Fel hát a TV-toronyhoz, a Károly-magaslatra! Negyven környékén bizony másként esik, mint korábban, amikor itt csak egy-két kilométer után vágtunk neki a kapaszkodásnak. De a táj most is elbűvöl, a levegőt harapni lehetne, és igazából kell-e ennél több? Esetleg kifogástalan ösvények, remek kilátások, megfelelő jelzések? Mert megvan az is, ez így mind!


Áthaladok a sípályánál, aztán majd újra, csak közben panorámában gyönyörködök, meg újabb kódot írok a Dalos-kőnél. És már látom a kilátót, kód ott is. Az utolsó száz méterek jönnek. Eredetileg szerettem volna kilenc órát, esetleg nyolc és felet, most az óra 7:45-nél áll meg. Huh! Hát ez nem rólam szólt: ez elsősorban Ákosról és az ő tempójáról. Élmény volt az egész túra: útvonalával, szellemiségével, a Lövérek sok szépségével. Megkapjuk az emléklapot és a míves fém jelvényt, dísze lesz a gyűjteményemnek. És végül még a reggeli sötétben elmaradt képet is pótolhatom, fotót készítek a Rongyos Gárda emlékművénél is.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

 

Fotó: Gombos KálmánSzöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Eddig hozzáfűzött kommentek (2):
goom 2017.12.19. 17:21
Köszönöm! Az ajánlást is.
Több kódot is használtunk a Soproni Messzelátók mozgalomból, igen. A Lővérekben nehéz úgy túrázni, hogy előbb-utóbb ne bukkanjunk egy kilátóba... :) Jó szívvel merem ajánlani ezt a csodálatos tájat.
üdv: Kálmán
hobo-bobo 2017.12.19. 16:57
Köszi ezt a jó kis beszámolót!
Ajánlok neked egy számot, ha nem ismered, kapcsolódik ide, a füst és az ágyú nélkül rátok is igaz volt most:
:-))
Kárpátia: Rongyos Gárda

"...Ott járnak Sopron fölött,
A füst száll, az ágyú dörög,
Most dobban a szív, bátran indul a láb,
Városon, falvakon át.

Fújják azóta is a Hűség dalát,
A Lővérek visszhangozzák dallamát,
Hogy addig van országod, lágy kenyered,
Ameddig van fegyvered..."

Más...
Úgy látom ez a túra szinte teljesen ráépült a Soproni Messzelátók nevezetű túramozgalomra, amit már én is tervezek egy ideje.
Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. június
Majoros Ildikó:
Kéken is az égig
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...