MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

Tóni a Körös–Maros Nemzeti Parkban

Pénteken reggel búcsút vettünk a Sebes-Köröstöl és Körösnagyharsánytól, és elindultunk a gáton Biharugra irányába a tikkasztó hőségben.

 

Még 100 métert sem tettünk meg, máris megjelent egy rendőrautó, mert lakossági bejelentés érkezett, hogy négy gyanús, hátizsákos alak járkál a faluban. Amióta a határszélen túrázunk, mindennaposak ezek az ellenőrzések, de már leadtuk az útirányt, hogy merre halad majd a túra.

 


A fülledt melegben nagyon lassan haladtunk, és igazi felüdülés volt megérkezni a Bihari Madárvárta területére.
Aki teheti, itt mindenképpen szakítsa meg a kéktúrát, sőt, töltsön el egy éjszakát ezen a csodálatos helyen. Mindössze 700 m kitérő a Kékről, kiváló a vendéglátás, és nagyon érdekes programokkal várják a látogatókat.

 


Újdonság a Sző-réti tanösvény, amelyet Motkó Béla, a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa mutatott be Tóninak, és rengeteget mesélt a Kis-Sárrét növény- és állatvilágáról. Elmentünk a Biharugrai-halastavakhoz is, de akkor már nagyon beborult az ég, és nem is sejtettük, hogy négynapos, monszunszerű esőzés veszi kezdetét.

 


Este négy részletben érkezett meg a vihar, de a madárvártánál ez is gyönyörű. Naplemente előtt még szivárványt is láttunk. Tóth Zsuzsa fantasztikus vendéglátó, nagyon jól éreztük magunkat náluk.

 


Szombat reggel Zsuzsa kiadós reggelije után nehezen vettünk búcsút. Kisütött a nap, de mire kiértünk Biharugráról, újra elkezdett esni. Megharcoltunk a sárral, a nádasokkal és a gazzal, ami derékig ért, és alatta bokáig ért a víz.

 


Vállalhatatlan állapotban csúsztunk be Gesztre, ahol pecsételtünk a Tisza-kastélynál, és találkoztunk egy nagyon kedves, kéktúrázó házaspárral, akik békéscsabaiak, és szintén követik Tóni útját. Ulbert Zoltán és Buzássy Márta vérbeli túrázók, és rögtön csatlakoztak a társasághoz. Geszt után kezdődött az igazi dzsungelharc a kukoricásban és a lápon.

 


Többszöri eltévedés után Zsadány felé haladtunk, amikor végre összetalálkoztunk Czégény Vikivel. Zsadány irányába egy 1 kilométeres szakaszon szinte négykézláb másztunk a kökénybokrok alatt, amelyeket a vadrózsák tettek még szúrósabbá. Ez hatalmas hátizsákkal egy olyan magas férfinak, mint Tóni, nem könnyű feladat, úgyhogy szitkozódva értünk be Zsadányba.

 


Innentől kezdve versenyt futottunk az idővel, hogy megérkezzünk Vésztőre a meccs kezdetéig. Persze nem sikerült, de a második félidőre beestünk Szabó Katiékhoz a Katica vendégházba, ahol már behűtött sörrel várták Tónit. Kati pedagógus, nagyon szereti Vésztőt, rengeteg kulturális programot szervez. Molnár Sándor polgármester úr pedig azt is engedélyezte, hogy a polgármesteri hivatal hangulatos udvarán sátrat verjünk a gesztenyefák alatt. Szeretik a városban kéktúrázókat, és mindenben segítenek.


Este megérkezett Schaffer Anikó, aki éppen a születésnapját ünnepelte, így vasárnap egy virágcsokorral a hátizsákján kezdte a túrát. Csatlakozott még Kovács Anna és Szabó Sándor Békéscsabáról a Csabai Bihargók Turista Egyesülettől.

 


Elgyalogoltunk a Vésztő–Mágor Történelmi Emlékhelyhez, majd a Vidratanya felé folytatódott a túra. Sándoréknak kiváló a helyismerete, amire szükség is volt, mert a jelzések elég hiányosak. Innen versenyfutás kezdődött az idővel, a gáton haladó 12 km-es utat feszített tempóban tettük meg, mert hatalmas viharok vettek körbe minket.

 

 


Körösladányba csuromvizesen érkeztünk, és mivel a betervezett sátrazásról le kellett mondanunk, örökre hálásak maradunk a Vén Márkus Panziónak, hogy befogadtak minket, és még meleg vacsorát is kaptunk.
Csak egy szabad szoba volt, amelyben nem fértünk el, így az erkélyen bivakot építettünk a szakadó esőben. A fáradtság ellenére mindenki lelkesen vett részt ebben, és végül egy teljesen vízálló kis bunkert hoztunk össze.
Folyamatos mennydörgés mellett aludtunk el, és reménykedtünk, hogy hétfőn kicsit szárazabb idő lesz. Nem lett.

 

Írta: Friesz Móni

 

 

Körösnagyharsány–Körösladány

Pecsételőhelyek: Körösnagyharsány, Biharugra, Geszt, Zsadány, Okány, Vésztő, Csolt-monostor, Vidratanya, Körösladány

Vízvételi lehetőség, bolt, kocsma: az érintett településeken

Kísérők: Giczei Krisztina, Czégény Viktória, Gál Richárd, Ulbert Zoltán, Buzássy Márta, Schaffer Anikó, Kovács Anna, Szabó Sándor

 

Legyél te is Tóni túratársa! A következő ímélcímre várjuk a jelentkezéseket időpont-megjelöléssel és elérhetőséggel együtt:

A túranaptárat ide kattintva tudjátok megnézni.

Tóni előző napja





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. július
H K Sze Cs P Szo V
0102
03040506070809
10111213141516
17181920212223
2425
26
27282930
31
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. július
Megyeri Máté:
Berepülés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...