MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Zakopane egyik legforgalmasabb pontja, a Gáspár-csúcs

A Lengyelország téli fővárosának tartott Zakopane nem csak a hideg hónapokban büszkélkedhet turistadömpinggel. A környező hegyóriások a síelőkön kívül a kirándulók paradicsoma is. Aki az egyik legnépszerűbb csúcs, a Gáspár meghódítását tervezi, annak nemcsak érdemes korán felkelni, de nem árt előre gondolkodnia sem.

 

A Lengyel–Szlovák határon húzódó Liptói-havasok Zakopane-közeli 1987 méteres csúcsa a Gáspár-csúcs, más néven a Kasprowy Wierch. A Kuznice városrészből induló kötélpálya mindenki számára elérhetővé teszi a kétezres magaslatot. Népszerűségét tükrözi, hogy a felvonó a nyári főszezonban tízpercenként harminc, télen pedig akár hatvan ember felszállítására is képes. Célszerű azonban azt is szem előtt tartani, hogy ennyi látogató mellett a zsúfoltság sokszor nem elkerülhető. Aki járt már Kuznicében, annak a lelki szemei előtt bizonyosan megjelenik a felvonó pénztára előtt kígyózó embertömeg.


A Giewontra tervezett túránkat már második alkalommal hiúsította meg az időjárás. Először a nyereg alatt ért minket egy tartós, heves zivatar, mely visszafordulásra késztetett, ez alkalommal pedig a hetekkel ezelőtti villámcsapás miatt kényszerültünk a tervünk módosítására. A Lengyel-Tátrába tervezett túrázás már le volt fixálva, de a történtek miatt a Giewontot a Gáspár-csúcsra cseréltük. Némi zakopanei tapasztalat birtokában kezdtük meg a szervezkedést.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde


Az Öt-tó völgye – Morskie-Oko-körtúra előző napi fáradtságával az izmainkban megengedhetőnek éreztem azt a luxust, hogy a kabinok kényelmével repüljünk fel a csúcsra. A felvonóra történő jegyelővétel elkerülhetővé teszi a sorban állást, ezért célszerű ennek valamelyik módját kihasználni. A PKL (a lengyel vasutakat és felvonókat üzemeltető társaság) honlapján kicsit bonyolultabb regisztráció után váltható meg a menetjegy, ezért érdemes a Gubalowka melletti irodát vagy a több helyen is felállított automatát használni. Szerencsétlenségünkre a Gáspár-felvonó és az online rendszer érkezésünkkor technikai okokból napokig nem működött, ezért a túra napjáig képlékeny volt a programunk.


Reggel fél nyolckor a II. János Pál pápa tér parkolója már háromnegyedig megtelt, de mi még sikeresen állhattunk be az autónkkal. Kuznicébe három złotyi/fő árért kényelmesen buszozhatunk ki. Terveinkben a felvonózástól függően A és B verzió szerepelt. A buszról leszállva már látható volt a pénztár előtti sor hossza, de azért a lépcsők alján csatlakoztunk hozzá. A két működő ablaknak köszönhetően harminc percen belül már a jegyünkkel a kezünkben sorakoztunk a kordonok között.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde


Akiknek sikerült a jegyelővétel, azok bal oldalról szinte várakozás nélkül szállhattak be. Európa egyik legrégebbi lanovkája 1936 óta üzemel, és a leírások szerint 1997-ben még II. János Pál pápa is utazott rajta. 1352 méteren van egy közbülső, a Myslenickie Turnie nevű mészkősziklára épült állomás, ahol kabint kell váltani. A drótkötélen töltött kb. 12 perc alatt lengyelül és angolul is folyik egy kis idegenvezetés.


A felső állomásnál, az ország legmagasabban fekvő éttermében két szinten kínálnak reggelit és főételeket elfogadható áron. A fenti látogatószámot tízpercenként utántölti a lanovka, ezért magányos túrázásra ne is számítsunk. A menettérti jegyet váltók maximum egy óra negyven percet tölthetnek odafent, ami nem sok mindenre elég. A felvonó állomásától pár percet még sétálni kell 1987 méterre, ahol a magaslatért gyalogosan megdolgozók mellett a kényelmesebb kirándulók is jól megférnek.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde


Itt, és a környező sziklacsúcsokon is túlzás nélkül fürtökben lóg a tömeg. Az 1938-ban épült meteorológiai és csillagászati obszervatórium oldalfala ad némi árnyékot és szélvédelmet a pihenésre. A gerincen két irányba vezet a piros sáv jelzés. Dél-kelet felé fél óra alatt érhető el a Liliowe és két órán belül a Swinica, nyugatra pedig szintén ennyi idő alatt gyalogolhatunk el Kopa Kondratova magaslatáig.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde

 

A csalókán szelíd gerincút könnyű séta reményével és a környező hegyek feledhetetlen panorámájával kecsegtet, de amikor vissza kell jutni a felvonóhoz, akkor az addigi látványért meg kell fizetni az „enyhe” szintemelkedést. Ebbe a csapdába mi is beleestünk, lazán sétálgattunk a gyönyörű látványt nyújtó keskeny sziklaösvényen, de még a Kuznicébe levezető gyalogutat is bele kellett kalkulálni a rendelkezésre álló időbe. A kényelmet nem vittük teljes mértékben túlzásba, csak egy útra vettük meg a felvonójegyet.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde


Lefelé a zöld és a sárga jelzések közül választhatunk. Mi ez utóbbin kezdtük meg az ereszkedést. Kezdetben az aktuálisan nem üzemelő ülőszékes felvonó alatt, a téli sípályán kanyarog az ösvény. A tátrai turistautak többségének nehézségét szerintem leginkább az óriási kövekkel kirakott utakon való egyensúlyozás jelenti, ami természetesen itt is próbára tette a bokánkat.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde

 

A sífelvonó aljától már enyhült az ereszkedő, egészen kényelmes járás adódott a Hala Gasienicowa menedékházig. Innen a sárga jelzést kékre váltottuk, és 1500 méteren, érdemi szintkülönbség nélkül hullámvasutaztunk a város feletti sziklaletörésig (Przelecz miedzy Kopami). Előttünk-alattunk a házak, balról pedig a Giewont ölelése. Rövid sziesztára alkalmas, gyönyörű hely. Ereszkedőnk hamarosan átváltott a magas fenyvesek szintjébe, majd a Nosalra vezető letérő után Kuznicébe kanyargott vissza.

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde

 

Fotó: dr. Kocsis Tünde

 

 

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde

 

Kapcsolódó cikkeink:

Megnyitott a világ legnagyobb hólabirintusa

Öten meghaltak, száznál is többen megsérültek villámcsapások miatt a Tátrában

Mit keres egy óriási fog az egyik leghíresebb lengyel hegyen?

Sokan edzőcipőben vágnak neki a Tátra legnehezebb turistaútjának

 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. szeptember
Herczeg Kinga:
Helix
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...