A ginkgo biloba titkai – a fa, amely túlélt mindent

A túlélés mestere

Ha van élőlény, amely méltán érdemli meg a „halhatatlan” jelzőt, az a ginkgo biloba, azaz becsületes hétköznapi nevén páfrányfenyő (vagy más néven halfarkfa).

A ginkgo olyan, mintha egy időkapuból lépett volna elő, a Föld ősi emlékezetének tanújaként.

A tudomány szerint a ginkgo valóban különleges genetikai örökséggel bír. A faj genomjából hiányzik a sejthalálért felelős egyik kulcsgén, így a biológiai öregedés mintha csak késlekedne benne.

A fa képes regenerálni a sérült szöveteit, ellenáll a kártevőknek, és még a városi szennyezés sem tudja megtörni.

Túlélte a jégkorszakokat, a dinoszauruszokat, a civilizációk születését és pusztulását, és túlélte az atombombát is.

Az emberiség pusztítása közepette is a megújulás üzenetét suttogták. A japánok azóta is szent faként tekintenek rájuk, templomkertekben és városok közterein ültetik őket.

A természet szerelmespárjai

A ginkgók ráadásul különösen romantikus lények: minden egyed vagy porzós, vagy termős, azaz „fiú” és „lány” fák élnek egymás mellett.

Ez a finom „biológiai tánc” a természet egyik legszebb metaforája: még az évszázadokat élő ginkgo is csak akkor válik teljessé, ha megtalálja a társát.

A termős egyedek ősszel diónyi, sárgás termést hoznak, melynek jellegzetes, nem túl kellemes illatát a járókelők Budapest-szerte is ismerhetik. Egyesek szerint a „lányok” ilyenkor kutyaürülék-, vagy hányásszagot, esetleg egy csapat alaposan leizzadt sportoló szagát árasztják. Ennek funkciója, hogy a nőivarú egyedekhez odavonzza a hímivarsejteket. Bár a gyümölcs illata nem tartozik a legvonzóbbak közé, a belsejében rejlő mag – a ginkgo dió – Kelet-Ázsiában csemege és szimbólum: a hosszú élet és a bölcsesség ígérete. Gesztenyéhez hasonló ízű magját a mai napig használják zöldséges, gombás, rizses ételek ízesítésére.

A magyar ginkgók – időutazás a parkban

Hazánkban a ginkgo biloba először a 18. század végén jelent meg. A botanikus kertek, arborétumok, főúri parkok és városi fasorok ma is őrzik ezeket a rendkívüli fákat. A Sellyei Arborétum ginkgo biloba fája lett például Enyedi lldikó Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon hat díjat nyert, legújabb filmjének, a Csendes barátnak az egyik főszereplője.

Ez utóbbi helyszín különösen szimbolikus: a keleti kultúrák művészetét bemutató múzeum udvarán a ginkgo a Kelet és Nyugat találkozásának élő jelképe – egyszerre botanikai kuriózum és kulturális hidat építő növény.

Ősszel, amikor leveleik aranyló sárgává változnak, a város fényei között külön világot teremtenek – mintha egy pillanatra megállna körülöttük az idő.

Tudomány és költészet határán

Ez az „időtlen” fa nemcsak botanikai különlegesség, hanem kulturális ikon is. Goethe verset írt róla, „a szerelem és barátság fájaként” emlegetve, a kínai hagyomány pedig a női és férfi princípium harmóniáját látja benne. A modern tudomány ma is kutatja hatóanyagait, melyeket memóriát támogató, idegvédő és antioxidáns tulajdonságaik miatt használnak.

A fény ideje

Ősszel érdemes ellátogatni ehhez a titokzatos, szép fához, mert amikor a ginkgó lombjai között átszűrődik az őszi napfény, valami megváltozik a levegőben. A sárga levelek lassan hullnak, mint egy régi történet lapjai, és a város zaja elhalkul. Az ember akaratlanul is megáll, és talán nem is tudja, miért – csak érzi, hogy most, ebben a fényben valami örök történik, és a leveleken átsejlő puha napsugarakban állva nem akar semmi mást, mint ott lenni, ahol van.

A ginkgo biloba a természet halk emlékeztetése: hogy az idő nem ellenség, hanem társ; hogy a pusztulás sosem vég, hanem átalakulás; hogy az élet, ha elég türelmesek vagyunk, mindig újra sarjad.