Fontosnak tartom az elején elmondani, nem voltam ott azon a túrán, ezért nem ismerhetek minden részletet. Nem szeretnék bulváros találgatásokba belemenni, és pálcát törni felettük… Nem szeretném firtatni, hogy barlangász, kalandturista vagy ipari alpinista minőségben voltak-e ott a barlangban. Egy biztos, túl nagy árat fizettek ezért a túráért mind a hárman.

Lehet, hogy nem ez a legszerencsésebb blogkezdő poszt, de rengeteg gondolat cikázik azóta is a fejemben. A végső lökést az adta, hogy leírjam a gondolataimat, amikor néhány „külsőst” halottam beszélgetni a balesetről, véleményt formálni a barlangászatról, olyan dologról, amiról semmit nem tudnak, olyan emebrekről, akiket nem ismernek.

Eszembe jutott, több mint 10 évvel ezelőtt én is jártam a Csengő-lyuk zsombolyban. Önkéntelenül sorra vettem a hibalehetőségeket. Talán nem volt bevezető szál. Nem akasztotta be magát, lerántotta a bag, kiszakadt a nitt a sziklából, vagy a kötél szakadt el. Félúton a párkány - ha nem volt biztosítva, ki lehet csúszni. Emberi hiba. Hibázott, és a lehető legnagyobb árat fizette érte.

Közben folyamatosan jöttek a hírek. Az első 60 m-es ereszkedést követően a kőhídról kicsúszott és kb. 40 métert zuhant. Hibát vétett a beszerelés szabályai ellen. Kiderült, hogy nem ismerem, de ettől nem éreztem magam jobban. Nem volt engedélyük a területre belépni és lemenni a barlangba.

Miután a szlovák barlangi menők kiépítették a szállításhoz szükséges kötélpályát, felhozták a 100 m-es mélységből, ami egy 30 emeletes bérház magasságának felel meg.

Természet Anyánk erősebb nálunk, a gravitáció akkor is hat ránk, ha már elég rutinosnak és sérthetetlennek hisszük magunkat. Lehet, hogy néhány meggondolatlan helyzetből még szerencsésen jövünk ki, és megússzuk komolyabb sérülés nélkül. Azonban ha ilyenkor nem leszünk kicsit alázatosabbak, nem veszünk vissza az arcunkból, és a rutinosságunkat nem vegyítjük alázattal, nem biztos, hogy kapunk újabb esélyt arra, hogy átértékeljük az életünket.

1 / 2

Mint az életben mindennek, így a barlangászatnak is megvannak az írott és az íratlan szabályai. Ha ezeket nem tartjuk be, figyelmen kívül hagyjuk azokat, azzal kihívjuk magunk ellen a sorsot. Sajnos balesetek akkor is történhetnek velünk, ha mindent betartunk, nevezhetjük azt a véletlenek balszerencsének, Murphy-nek vagy bárminek is. „Rosszkor, rossz helyen” nem csak „extrém” sportolás közben lehetünk. Amikor rutinból csináljuk a napi teendőinket, és már nem figyelünk annyira, könnyű hibázni. A rutinosság jó dolog, de talán a legveszélyesebb állapot.

Amikor még kezdők vagyunk, a tudás hiánya sérülékennyé, jó esetben alázatossá is tesz minket. Szerencsésnek tudhatjuk magunkat, ha olyan emberektől tanulhatunk, akik törekednek arra, hogy a szabályokat a legjobban megtanuljuk és megértsük azt, hogy ez nem az ő hóbortjuk, a mi életünk múlhat rajta.

Ha már megszereztük a kellő rutint, hajlamosak vagyunk úgy érezni, miénk a világ, és minimum elvégeztük a „Jediképzőt” is. Kezdjük a szabályokat nem betartani, lazábban értelmezni, amit az „öregek” próbáltak belénk verni az oktatások alatt. Nem történhet semmi baj. Lehet nyomulni a többiekkel, kicsit talán még versengeni is, ki a vagányabb, ügyesebb. Miközben folyamatosan tágítjuk a határainkat, nem könnyű észrevenni azt, hogy mikor értünk annak a végső határára, ahol már az életünkkel játszunk.

A profik már valószínüleg elveszítették néhány rutinos barátjukat, kerültek olyan helyzetbe, amikor csak a szerencsén múlott az életük, ők ismét alázatossá válnak és próbálják tovább adni a tudásukat, tapasztalataikat, hogy mások ne kövessék el az ő hibáikat. A történteket megváltoztatni már nem tudjuk sajnos, de a hibájukból tanulhatunk. Őszinte részvétem a családnak és a barátoknak!

Több fórumon is találkoztam azzal a kezdeményezéssel, amit a jelenlévők néhány barátja indított el és koordinál. Adományokat gyűjtenek a születendő babának és a mamájának. (A lezuhant srác párja babát vár.) A csoportban rengeteg virtuális felajánlás született, nagy része manifesztálódott is. Aztán tegnap belefutottam egy jógás eseménybe a Facebookon, ami pont a születésnapomon lesz, ezért rögtön megnéztem. Milyen jó kis szülinapi ajándék magamtól magamnak. Kicsit ledermedtem, amikor megláttam a teljes címét: „Tunde es az Ujszulott Megsegitesere - Yogin Yoga Mindenki Izlesenek”. Rögtön eldöntöttem, megyek, ott leszek. Külön jó érzés, hogy az önző önajándékozásom valami jó céllal is párosulhat. Végig olvastam az esemény leírását, és megtaláltam benne a számlaszámot, amin közvetlenül Tündének lehet utalni.

2 / 2

A Csengő-lyuk zsomboly

A szlovákiai Pelsőci-fennsíkon fekszik. Úgy emlékszem, nehezen találtuk meg a barlangot, közben azon mulattunk, hogy mekkora bénák vagyunk, nem tudunk megtalálni egy 4 m átmérőjű lyukat. Persze GPS-e nem volt még senkinek a csapatból. Miután megtaláltuk, a többiek elkezdték beszerelni a barlangot. Nagyon izgultam, pedig így visszagondolva nem ez a legnehezebb barlang, amiben életemben jártam. Akkor a hatalmas méreteivel teljesen elvarázsolt. A bejárati akna kb. 100 m (ami egy 30 emeletes bérház magasságának felel meg), ezt két részre bontja egy hatalmas kőhíd. Ereszkedés közben az első 60 m-es szakaszon az ember érzi a mélységet a feneke alatt. A többiek alattam pici legóembernek tűntek. Miután az első ereszkedéssel elértük a kőhidat, folyamatos kötélbiztosítás mellett közelítettük meg a második ereszkedés standját. Innen már csak „40-re van az alja”. Érdekes volt, hogy az óriási terem aljára besütött a nap. A terem hossza kb. 160 méter, a magassága néhol eléri az 50-60 métert is. A terem két végén volt néhány kisebb-nagyobb cseppköves rész, és néhány rövidebb járat, kevésbé szép szakasz.

Írta: Gedeon Boglárka

Fotó: Szlovák Barlangi Mentőszolgálat

Kapcsolódó cikkünk:

Meghalt egy magyar turista egy szlovákiai barlangban