Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szerző:
2018. február 17.

Fel a Csóványosra

Minden évszakban ellátogatunk a vadregényes Börzsönybe, a téli hónapokat pedig még véletlenül sem hagynánk ki. Nem csak a havas táj szépsége és a szánkózás miatt. A légköri viszonyok is ilyenkor a legkedvezőbbek, hogy a felhők felett ellássunk egészen a Magas-Tátráig. Január utolsó hétvégéjére is ilyen időt ígértek a meteorológusok, ezért sem mi, sem a fényképező, sem a „tepsiszánkó” nem maradhatott otthon.

 

Ezúttal Királyrétről indultunk a Magas-Börzsöny felé a kora reggeli órákban, meglehetősen hideg időben. Nem volt nálunk hőmérő, de úgy tippeltük, hogy ha már a buszról leszállva a szempillánkra és a hajunkra is ráfagy a leheletünk, akkor -10 °C-nál biztosan hidegebb van. Ezért kellett pár mozgással eltöltött perc, mire átmelegedtünk, és élvezni tudtuk a deres fák varázslatos látványát és a tél minden szépségét.


Ekkor még senkivel sem találkoztunk a Szénpataki Kulcsosházhoz vezető aszfaltúton, ami a fehérlő fák közt és a fagyos csöndben olyan elhagyatottnak tűnt, mintha soha nem járt volna erre senki. Pedig aki ismeri Királyrétet és környékét, az tudja, hogy általában gyerekricsajtól és vonatfüttytől zeng az egész völgy, amit a kürtöskalács illata leng be, és ahol kirándulók százai kezdik vagy fejezik be napi túrájukat. Most korán volt és tél. Ilyenkor csak a legelszántabbak, illetve a tél szerelmesei vetik bele magukat a tájba.

 


A kihaltság csendjét csak a felborzolt tollú cinkék panaszkodó csiripelése törte meg, akik a földtől alig pár centire elrugaszkodva libbentek egyik helyről a másikra. Nekik most a hóba és fagyba öltözött erdő a túlélés helyszíne, nem pedig téli díszlettel berendezett idill, mint nekünk, vendégeknek. Ezt a hangulatot a felkelő nap sugarai és a Szénpataki Kulcsosház előtt parkoló szánkók látványa törte meg, jelezvén, hogy a télnek nem csak rideg és szigorú arca van. Hogy ezt mi is megtapasztaljuk, hoztunk magunkkal egy kétszemélyes tepsiszánkót, amivel a lejtőkön terveztük feldobni az egész napos gyalogtúránkat.

 


A szánkózásra viszont még várnunk kellett, mert terveink között számos hely bejárása szerepelt, például a Csóványosé is, ahonnan a tiszta időben pompás kilátásban reménykedtünk. De még odáig sem kellett felérnünk, már a Fultán-kereszttől is páratlan volt a kilátás a fák között. A felhők felett először itt időztünk el, miközben megreggeliztünk, de tudtuk, hogy fentebbről még nagyszerűbb lesz a panoráma, ezért nem sokat pihentünk. Innen mégsem fölfelé, hanem egy enyhén lejtős úton értük el a számunkra még ismeretlen Musli-forrásnál álló vadászházat, amit már régóta fel akartunk keresni.

 


Katával mindig keressük az eldugott kunyhókat, hangulatos erdei házakat, ahová elvonulhat az ember, és ami egyaránt menedék a testnek és a léleknek. Ezt a fajta meghittséget ennek a kunyhónak a látványa is megadta, de a ház tetején nem láttunk kéményt, így aligha lenne alkalmas egy romantikus téli elvonulásra. Valószínű, hogy ezt a házat az erdészet is inkább csak szerszámok tárolására használja, semmint erdei szállásnak.

 


A háztól jelzetlen úton, majd toronyirányt közlekedtünk az erdőben helyenként térdig érő hóban. Általában a hétvégéket teljesítménytúrázással töltjük, de ezúttal rohanás és kötöttségek nélkül akartuk járni az erdőt, éppen amerre kedvünk tartja. Rég mentünk már így, rég éreztük ezt a szabadságot. De hogy az itiner vagy az ellenőrzőpontok hiányától véletlenül se legyen elvonási tünetünk, ezért ennek a kirándulásnak is volt valami köze a szervezett túrákhoz.

 


Ugyanis a Csóványost mindenféleképpen útba akartuk ejteni, ahol a BTHE (Börzsönyi Természetjáró és Hegymászó Egyesület) csapata ezen a napon jelvénnyel és emléklappal honorálta a csúcsra való felkapaszkodást. Hogy honnan és hová tartasz, az nem számít. A „Fel a Csóványosra”-túra lényege csak annyi, hogy a nap folyamán a saját túraútvonalad érintse a Börzsöny legmagasabb csúcsát. Persze, ha a csúcson nem is vár ránk gyűjteménybe szánt jelvény, akkor is megéri ide felmászni a káprázatos kilátásért.

 


A kilátó mintha csak egy világítótorony lett volna a világ végén az egybefüggő felhőtengerben. Körülöttünk a sejtelmes fehérségből szigetekként emelkedtek ki a magasabb hegyek, teljesen ismeretlenné és elvarázsolttá téve a tájat. Nem először állunk ebben a kilátóban, most mégis hosszú percekig csak csöndben szemlélődünk, mert nem tudunk betelni a látvánnyal, amit a távoli Magas-Tátra csúcsai koronáztak meg.

 


Tavaly januárban is láttuk innen a Tátrát, de a mostani alkalommal együtt is csak kétszer volt hozzá szerencsénk, ami jelzi a nem mindennapi látvány értékét. Ezt az alkalmat nemcsak mi becsültük meg, hanem a körülöttünk állók is. Ezért kis túlzással, voltak olyan percek, amikor a kilátó gyakorlatilag megtelt, sokan alig fértek oda a korláthoz és a fantasztikus panorámához.

 


Hogy a kilátás mellett másra is jusson idő, a szervezők által kínált forró tea és csoki elfogyasztását követően már a Nagy-Hideg-hegy felé vettük az irányt. A reggeli kihaltság után most városi tömegként hatnak a vonuló turisták, akiknek kedvenc útvonalai közé tartozik a Nagy-Hideg-hegy és a Csóványos közti szakasz. Ez nem véletlen, hiszen a hegység egyik leglátványosabb részén járunk, amit a természet mellett az infrastruktúra is vonzóvá tesz.

 


A Nagy-Hideg-hegyre érve a nap még mindig tartogatott meglepetést. Igazi télünnep fogadott minket a turistaháznál, ahol nem tudom már hány éve, hogy nem láttam síelő embert, a beüzemelt felvonóról nem is beszélve, ami évek óta csak díszként állt itt. Bár jómagam nem tudok síelni, ettől függetlenül örömteli látvány volt számomra a téli sportoktól felpezsdült élet, amit mi a napsütésben sütkérezve és a turistaház teraszán sörözgetve szemléltünk.

 


Később mi egy egyszerűbb sportnak hódoltunk a havas lejtőkön, mégpedig a szánkózásnak. Esetünkben ez inkább hosszabb-rövidebb fenéken csúszást jelentett, egy kényelmesnek cseppet sem mondható műanyag tepsin, amivel a kiálló kövek és gyökerek közti szlalomozás néha komoly aggodalomra adott okot. Szerencsére azon kívül, hogy elázott a fenekünk és lefagyott az arcunk a lábunktól felverődő hótól, más bajunk nem lett, ami felért egy csodával, ha azt vesszük, milyen terepen csúsztunk végig. Mondhatni az egész nap cipelt eszköz megfelelt, de azért másoknak ilyen kalandokra nem ajánlanám.

 


A hazavezető szánkázásban még megálltunk a romos Magas-Taxi Turistaháznál, hogy felmérjük a jelenlegi állapotát. Az egykor szebb napokat látott házat már nyáron is feltört állapotban találtuk, és ez sajnos most sem volt másként. Az elemeknek kitett épület állaga rohamosan romlik, és már az is kérdéses, hogy egyáltalán fel lehet-e újítani a megsüllyedt alapot és az átázott falakat. Reméljük, előbb vagy utóbb azért akad valaki, aki ebben a turistaházban is fantáziát lát, mint a Börzsöny többi erdei szállásában, melyek a közelmúltban lettek felújítva.

 


Reggel Királyrétről kaptattunk fel a hegyre, és késő délután ide is csúsztunk vissza, hogy kisvasutazással tegyük teljessé a börzsönyözést. A befűtött kis fapados kocsiban végre átmelegedhettünk, és a döcögő szerelvényből meghitten búcsúztunk a téli tájtól, amit az előrejelzések szerint idén talán utoljára láthattunk. Persze sosem lehet tudni. Hiszen még a február is tartogathat téli meglepetéseket, és ha így lesz, mi biztosan kihasználjuk.

 

A túra útvonala. Kattints a a térképre a nagyításért!

 

Szöveg: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter és Mohai Kata

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

Csillagvirágok közt lépkedve egy mesés ártéri erdőben

2024.03.21.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu a Csepel-szigeten, amelynek tó van a közepén, holtágát és ligeterdeit megannyi élőlény lakja, pompás virágok virítanak mesés szigetén, a békés csendet pedig olykor csak az állatok hangja, neszezése töri meg. Ez a falu pedig nem csak a mesében létezik, gyertek velünk Szigetbecsére és sétáljunk végig együtt a Tőzike tanösvényen!

→ Tovább