Hat vulkán útja a Börzsönyben
Nem telik el hétvége teljesítménytúra nélkül, és számunkra sem telhet másként a szabadidő, mint természetjárással. Ezúttal a Börzsöny délnyugati táját szemeltük ki egy kis szombati testmozgásra, hogy az Orbán Imre által szervezett túrán hullámvasutazzuk végig a környék egykori tűzhányóit.
A korai kelés, a nátha és a metsző szél sem szegte kedvünket Katával, hogy november 5-én, szombaton a hajnali órákban a Nyugati pályaudvar ilyenkor megszokott utasközönségével induljuk útnak kedvenc tájegységünk felé. A péntekről szombatra virradó pesti éjszakából sokan sokféle állapotban tartanak hazafelé, ezért a tömegközlekedés ezekben az órákban nem mindig a legkényelmesebb. Hangoskodás és szagok.


Kattints a képre a nagyított panorámáért!
Mindenkire másképpen hat az éjszakázás, a korai órákban három típus képviselteti magát. Van, aki erőssé és bátorrá válik a sötétben, és bizonyítani akar. Van, aki elájult. Ők elnyúlva és horkolva párologtatják a korábban hangulattá alakított alkoholgőzt. És vannak persze az éhesek, akik szintén fáradtak, de még utolsó erejükkel megesznek valami büdöset, aminek a szaga megtölti az utasteret, és ami gyakran vissza is köszön belőlük. Ilyenkor szoktam mondani: csak érjünk már ki az szabadba! Szerencsére ezúttal nem volt annyira vészes az utazás, mert a vonaton egy ismerős túratárssal futottunk össze, akivel végigbeszélgettük az utat egészen a márianosztrai rajtig, kizárva így a zavaró külvilágot, ami gyakran része az ilyen utazásoknak.


Márianosztra
Márianosztrát sokan a börtönéről és a kegytemplomáról ismerik, de egy természetjárónak a környék pompás kilátását nyújtó vulkáni kúpok jutnak eszébe, a kisvasút szerelmeseinek pedig a nemrég átadott régi-új vasúti pálya, ami a Bezina-völgyön keresztül csatlakozik a nagybörzsönyi vonalhoz, így lehetővé téve a Börzsöny átvonatozását. Mi még nem próbáltuk ki az új vonalat, de erre úgy tűnik, csak jövő tavasszal lesz módunk, mert ilyenkor már szünetel a forgalom. Most persze nem is ezért jöttünk, hanem a 6 vulkán útjáért, amit Imre szervezett, és amiért szép jelvényt is lehetett kapni, ha teljesítettük a 33,3 km-t és az 1380 méter szintemelkedést. Elsőre nem is hangzik nehéznek a túra, de az ötszázpár méteres tűzhányókra azért elég meredeken kell felkapaszkodni, és ha rossz idő van, akkor cseppet sem nevezhető könnyűnek a csúszós terep. Ettől most nem kellett tartanunk, mert az erős szél felszárította a talajt, és maximum a sűrű avartól indult meg a lábunk alatt a föld egy-egy meredekebb, sziklás részen.


Imre (mint egyszemélyes rendező) túráin már megszokhattuk, hogy magunk igazoljuk a teljesítést, nincsenek segítői, akik bepecsételnek az itinerbe. Ezért sokszor keresős, nyomozós az igazolópontok megtalálása, vagy az itinerben feltett igazolókérdések megválaszolása. Ezúttal viszont nem volt nehéz dolga a túrázóknak, a kódokat könnyen meg lehetett találni. Főleg annak, aki már többször járt ezeken a hegyeken, és fejből is tudta a válaszokat. Ezzel én is így voltam, és amikor induláskor a kezembe vettem a túralapot, csak mosolyogva mondtam Imrének, hogy ide meg ide már nem is kell felmennem, mert tudom, hogy jobb 6, Jézusnak hiányzik a karja, meg hogy a bal oldala vérzik stb. Persze nem vagánykodni akartam, csupán engem is meglepett, hogy az itiner szinte összes kérdésre tudtam a választ, ami végül is nem csoda, hiszen jó pár éve járom kedvenc hegységemet, a Börzsönyt. Aztán arra gondoltam, milyen hasztalan tudás is ez. Hiszen nem a válaszok megadása ad élményt, hanem maga a túra, így természetes volt, hogy Katával végigjárjuk az útvonal minden kilométerét.


Kilátás a Kopasz-hegyről
Reggel fagyos széllel, napközben szürke, borús idővel kísért minket a november. Az utolsó kilométereken még egy kicsit meg is áztunk, de nem mondanám kellemetlennek vagy kényelmetlennek a túrát. A szél és az eső általában nem veszi el a kedvünket az őszi vagy a téli természetjárástól, sőt, talán az elemek csak még jobban megmutatják nekünk a természet szépségét. Ilyenkor egy jó bakancs a jármű, a meleg ruha a kályha, és az esőkabát a menedék, amiből kitekintve még meghittebb a táj. Így volt ez most is, ahogy a meredekekről fel-le hullámvasutaztunk az egykor még tüzet hányó kopasz hegyeken, amiket a jeges szél úgy mászott meg, hogy vitte magával a völgyekből az erdő lehullott sárga és rozsdás színű leveleit. Reggel még úgy tűnt, az ég is enged szürkeségéből a szélnek, és beengedi a napot az erdőbe, hogy még színpompásabbá tegye az őszt, de végül a délről jövő felhők dacoltak ezzel, és a kora délutáni esővel eloszlatták a reményeket is.


Sós-hegy
Helyenként viharos erejű szélben másztuk meg a Kopasz-, a Sós- és a Nagy-Sas-hegyet, melyekről körpanorámás kilátásban tekinthetünk a délnyugati Börzsöny jellegzetes kúpjaira, a Dunára, a szemközti Visegrádi-hegység vonulatára és a Magas-Börzsöny csúcsaira. A Kopasz-hegyről ráláthatunk egész Márianosztrára, a híres kegytemplomára és a börtönére is, és innen még szembetűnőbbek a falu által félig elhordott Csák-hegy sebei, amik az évszázados kőfejtésnek köszönhetőek. A körtúra során ellátogattunk Kisirtáspusztára és Nagyirtáspusztára, melyek komoly fejlesztéseken mentek keresztül az elmúlt években. Az előbbin új turistaházat, az utóbbin új vasúti pályát és megállóhelyet avattak a turisták nem kis örömére. De az egész hegységben felpezsdültek a természetjárással kapcsolatos beruházások. Megújult erdei pihenők, új turistaházak és a csóványosi kilátó, hogy csak párat említsek a számos fejlesztés közül, melyek, úgy gondolom, nemcsak engem, mint a Börzsöny szerelmesét töltenek el örömmel, hanem minden természetjárót.


Kisirtáspuszta és az új turistaház
Felkapaszkodtunk a Nagy-Koppányra, a Szeles-hegyre és a Nagy-Gallára is, melyekről szintén pompás a kilátás az egész környékre. Később átkeltünk a most csak épphogy csörgedező Misa-réti-patakon, hogy aztán a Zuvári-hegy meredekén is felmásszunk az egykori vár maradványaihoz. Azt gondoltuk, ez az emelkedő volt a túránk utolsó erőpróbája, de a hegytető után jött a meredek lejtmenet, ami innen még száraz időben is veszélyes. A tanulság az, hogy sok évnyi túrázás után is hajlamos vagyok megfeledkezni arról a tényről, hogy a lejtmenet sokszor fárasztóbb egy fölfelénél, főleg, ha az olyan, mint az avarral és guruló kövekkel becsapdázott Zuvár meredek déli oldala. Szerencsére mindketten épségben abszolváltuk a feladatot, még úgy is, hogy gyakorlatilag lefolytunk a hegyről, és sokszor csak egy fa törzse állított meg minket a kicsit sem veszélytelen begyorsulástól. Az ereszkedés után a régi vasút nyomvonalán haladtunk a börzsönyi kék jelzéseit követve, amin viszonylag sík vidékre, a Csák-hegy alatti majorokhoz értünk. Itt már csapkodott az eső és a szél is újra felerősödött.


Kilátás a Nagy-Galláról
Az utolsó igazolópontunk a túrán a Sukóla-kereszt volt, ahonnan északnak vettük az irányt, hogy bezárjuk a 33 km-es kört. A majorság tehenei között, enyhe emelkedővel és a Csák-hegy megkerülésével értünk vissza Márianosztrára, ahol már a kocsmában gyülekeztek a nálunk gyorsabb teljesítők. Itt lehetett ugyanis átvenni a túráért járó díjazást, ami ezúttal is egy oklevél és egy szép fémjelvény volt, ami a legújabb kedvenc a gyűjteményemben. A kis testmozgás után kedvünk lett volna besörözni, főleg, hogy társaság is akadt volna hozzá. De a már korábban említett nátha, aminek, mondanom sem kell, nem tett jót a hideg levegő és a szél, nem engedte az ilyesfajta szórakozást. Minden túra végén szoktunk inni legalább egyet, de most az egészségre való tekintettel elmaradt a természetjárás megkoronázása. Sebaj! A lényeg, hogy végigjártuk az utat, amivel nemcsak a kilométereket és a jelvényt gyűjtöttük be, hanem a számomra oly kedves Börzsöny őszi hangulatát is megtapasztalhattuk újra, amit én nemcsak fényképezőmmel, hanem a szívemmel is megörökítettem.


Kattints a térképre a kép nagyításáért!
Szöveg és fotó: Lánczi Péter
Térkép: Bába Imre

Bámulatos folyó vájta ősvilág - Páris-patak völgye
A Páris-patak szurdoka alig 350 méter hosszú, kanyargós, néhol csupán 2-3 méter széles, 20-30 méter magas, „hullámzó” falakkal szegélyezett völgy. Ezt a nem túl nagy távot igen hamar be lehet járni, viszont az egykori folyó vájta, megkövült ősvilág különleges látványa akár több órára is ott marasztalhatja a túrázót.
→ Tovább
Pazar tóparti lazulás és az elképesztő zselici égbolt – Felfedeztük Kaposvár környékét
Ismerjük el: Kaposvár nem egy tipikus nyaralócélpont. És hogy miért jó ez nekünk? Természetesen azért, mert azt jelenti, hogy itt ilyentájt nem kell hatalmas turistaáradattal számolnunk. Programlehetőségekben viszont nincs hiány: kultúra, természet, hűsítő csobbanás. Mi más kellene még?
→ Tovább
A zöld és a kék összes árnyalata: rabul ejtettek a Plitvicei-tavak
Bármennyire is közhelyes, ha van olyan, amit legalább egyszer az életben mindenkinek látnia kell, akkor az Plitvice. Még akkor is, ha tömegek fordulnak meg itt, és ha tudjuk előre, hogy a szó szoros értelemben vett túraélményben nem lesz részünk. Egyedülálló látványban azonban biztosan.
→ Tovább