Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Ismét remek volt a Lövérekben túrázni

Turista Magazin 2018.11.21.

Csodaszép, hangulatos őszi túra a mindig változatos Lövérekben. Sopron és környéke ismét remek lehetőséget nyújtott egy igazi feltöltődésre. Változatos erdők, késő őszi színek, több kilátó… Friss, de kitűnő idő - no és persze a megszokott kiváló ellátás és szalagozás: minden együtt volt egy szuper Lővérek 25 teljesítménytúrára!

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Három hétvége egymás után; teljesítménytúrázás nélkül! Évek óta nem fordult elő velem ilyen csapás. Kényszerpihenőre szorultam egy részleges izomszalag-szakadással a jobb vádlimban. Ígéretes túrák maradtak ki, bár legalább egy saját rendezésünkkel vigasztalódhattam… Végül az (engedékenyebb) orvos most bocsátott útra először, mindenféle szigorú megkötésekkel. Ebből adódott a középtáv választása: főleg, hogy Márk barátom is erre jött. András vitt bennünket: ő negyvenen indult, és sietett haza - szóval, határozottan korán a suliban voltunk. Szerencsére (rendezői engedéllyel) mi is útra kelhettünk már hétkor, és köszönettel éltünk is a lehetőséggel.

 

Friss az idő! Határozottan friss, állapítom meg az iskolánál, ahonnan indulunk. Márk vastagabban öltözött, én viszont megbízom az időjósokban. Így vágunk neki a kötelező aszfaltozásnak: Sopron nagy kiterjedésű város, és bár a hegységhez közelebbi oldalon vagyunk, így is lehet talpalni eleget a betonon. A hangulat azonban remek, a tempó kiváló, és látnivaló is akad mindig. Mindjárt rajt után, az egyetemet elhagyva is: jobbról a szépséges Erzsébet-kert pompás parkja vonzza a tekintetet.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

A Soproni Kék visz kifelé, majdnem az első méterektől sokáig… egészen az első ellenőrző pontig. Az majd csak Ágfalván lesz - túránk hetedik kilométerénél. Most még csak a Nándor-magaslat mellett haladunk el, majd (egy szinttel feljebb) a Mária Magdolna-templomra adódik remek rálátás.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Ködös-párás a hegy, ez jól látszik, de a remény hal meg utoljára: továbbra is bízom a szebb folytatásban, esetleg későbbi kilátásokban. Elhagyjuk a még mindig felújítás alatt álló erdei malmot, meg az Ózon-kemping elhagyatott területét is.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Így kezdjük meg az első emelkedőt, még a városon belül: ez a Kutya-hegy. Az túlzás lenne, hogy kutyanehéz - de azért elég kellemes bemelegítés. Vádlim ezt a kellemeset másként érzi: minden lépésnél emlékeztet a sérülésre. Óvatos vagyok tehát, és a tempó (ehhez mérten) szerény is. Feljutunk, balos ív, jobbról meg pompás kilátás. Szokott lenni - de most nincs. Nem látjuk a szélkerekeket, Ausztriát: pára és köd van csak helyettük-felettük.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Második hegyünk, a Valéta következik - ez is kissé párásan, de valahogy illik is hozzá. Ritkásan sárgás erdő balról, sötét, sűrű fenyves jobbról - ahová aztán le is kanyarodunk, amikor túljutunk a tetőn.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Jókat szoktunk futni ezen a lejtőn - most persze ilyesmi szóba se jöhet, sajnos. Ágfalva így is hamar felbukkan, sőt: már előre tudjuk az irányt a kutyák ugatásából. Kiérkezünk a főutcára, szemben felbukkan az evangélikus templom is, ahonnan a piros sáv indul - és amire hamarosan rá is térünk.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Előbb persze pecsét, hiszen itt a kocsma. Enikő, a főrendező fogad bennünket - meg a pultos is, akinél remek forralt bort kapunk. Aztán hajrá, piros! Itt érjük utol a barátságos párt, akikkel több túrán is találkoztam már, beleértve saját rendezéseinket is. Nem kis dolog ez, mert - ahogy kiderül - Békéscsabáról jöttek! Uhhh, elismerésem nekik: lám, a nyugati végek nem csak nekünk kedvesek! Közben kijutunk Ágfalváról a szép kis házikók között, és itt már valamivel jobb a kilátás is.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Villámgyorsan fogynak a kilométerek a kellemes beszélgetés közepette. Csoda-e, hogy máris itt az elágazás? Sajnálkozva köszönök el tőlük - és a szívem is megsajdul. Most jön nekik az Alsó-, majd Felső-Tödl… aztán a Terv-út és az Urak asztala... És a többi, és a többi - amiket ma nem fogok látni, végigjárni. Hát megyünk tovább egyenesen, megcélozva Görbehalom irányát. Hatalmas löszfal jobbról, és már ki is bukkanunk az autóútra, ahonnan remek rálátás nyílik a Fehér-tóra.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Itt már a nap is küzdelmet folytat a fellegekkel, és egyre inkább nyerésre áll. Balról hatalmas fenyvest hagyunk el, majd hatalmas fenyves - helyét. Tarvágás. Itt is…, és egyre több helyen az országban. Jobbról pedig a bányászati múzeum tűnik fel: igen, a múlt emlékei. Jellemző a környékre, és ha már Brennbergbányát ki kell ma hagynom, ez a hely vigasztal kicsit: itt még nem jártam.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Továbbhaladva is lépten-nyomon a bányászemlékek, sok helyütt meg a német nyelvű feliratok juttatják eszembe, hol is járok.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Innen már tényleg csak pár méter, és látjuk is a második ellenőrző pontunkat. Ez itt a Fehér Dániel-forrás: békésen csordogáló vizével, kis patakkal és a pavilonnal már messziről ismerős.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Sőt: már a pontőröket is látjuk, akik még nem is pontőrök - csak ahhoz készülődnek. Nosza, besegítünk, ha már így idejekorán megérkeztünk (fél órával a hivatalos indítás előtt). Márk gázégőt cipel, én a hozzá tartozó palackot… és sebtében össze is állítják azokat. A kedves hölgyek meg már villámgyorsan kenyereket kennek, és kínálnak is nagy szívélyességgel. Hű, nem is akármilyen falatokat kapunk! Minden nagyon finom, kezdve a lágy kenyéren, meg a házi lekvárok, csalamádék… és hozzá forró tea.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Megköszönjük az ellátást, indulunk tovább - ismét a kék sáv jelzésen. Nem sokáig: pár száz méter múlva elhagyjuk azt, és szalagozott szakasz következik. Ideje tehát elköszönni Görbehalomtól is.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Nagyon sűrű fiataloson jutunk át, majd nagyobb erdők is következnek - a terep pedig szép lassan, de kezd hullámozni. Patakhoz érkezünk le, ahol nincs híd: fatörzseken lehet csak átjutni - vagy akár egy nagy ugrás is megteszi. Felmegyünk egy emelkedőn, becsatlakozunk a kék háromszögbe - de rövidesen el is hagyjuk, és az összegyűjtött szintet elveszítjük. Ez már piros háromszög: hatalmas erdőben jutunk le, de sajnos, itt is tarvágás tűnik fel a szemközti domboldalban.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Ismét patakhoz jutunk le: ez a Köves-árok. Ismét fatörzsek, és ugrás. Aha. Meg egy kis híd - pár méterrel arrébb. Bosszankodunk: nem vettük észre: a szemközti (új) kerítés szalagjai felé mentünk. Ahol aztán jobbra térünk, tovább a (térképeken nem is létező) piros háromszögön. Legalább két-háromszáz métert haladunk, gyönyörű nyiladékon, fantasztikus színek között, festői környezetben. Itt azonban nekem kezd gyanús lenni a dolog. Említették az ellenőrző ponton, hogy errefelé más lesz a vonalvezetés - de biztos, hogy erre? Nincsenek szalagok… Térkép kerül elő, és mutatja: nem. Nem erre. A kerítésnél balra kellett volna… Pfff. Jobbra felsandítok, Márk követi a tekintetemet: biztos? Irgalmatlan meredek ugyanis ez az oldal - de ha felmegyünk, éppen belecsatlakozhatunk az utunk folytatásába. Itt veszítünk kevesebb pluszt, de komoly szinttel fizetünk érte. Menjünk! - mondja, és nekivágunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Sokáig emlékezni fogunk erre a talán csak száz méternyi szakaszra. Néhol tényleg négykézláb… többségében meg egy alkalmi túrabottal, nem ritkán fatörzsekbe kapaszkodva. Kalandosan, de feljutottunk! És éppen abba a hajtűkanyarba, amit megcéloztunk. Ezzel vigasztalódva folytattuk utunk, az Ultrák környékén. Még egy visszatekintés a (most már távoli) Görbehalomra - sajnos, itt is hiányoznak fák, van tehát kilátás.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Kevéske zöld sáv után még kevesebb aszfaltos erdei út. Aztán letérés, megint szalagok segítségével. Egyre mélyebbre, a Tolvaj-árok kis patakjához. Néha elbizonytalanodunk, mert az ösvény alig látszik, néha kidőlt fatörzseket kerülünk vagy lépünk át - szóval, igazi vadregényes vidék.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

A szalagok azonban mindig visznek tovább, és tényleg lejutunk a mederhez. Kerülgetjük a kis erecskét; néhol átlépve, néhol hidak is adódnak. Itt már újra jelzés is van: a kék kereszt.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Aztán a Postás-forrásnál meredek balos kanyart veszünk, és rátérünk újra a kék sávra. Az Új-hegy mentén emelkedünk megint csak - gyönyörű a környezet, vastag az avar, és kellemesen süt a nap is - már amennyire sikerül neki bejutnia a völgyekbe.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Kis térre érkezünk, ahová mindjárt visszajövünk - de előbb tiszteletünket tesszük a Várhely-kilátónál (lánykori nevén Burgstall). Itt hatalmas zsivaj és nyüzsgés fogad: tizenötös távon induló gyerekhad zsibong mindenfelé. Nehezen, de mi is feljutunk közöttük a kilátó teraszára, és megállapíthatjuk: megérte. Egészen szép a panoráma, holott még mindig párás valamelyest a horizont. Ezzel együtt is érdemes letekinteni a városra, meg persze a TV-toronyra is.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

A pecsételés is megvan, müzliszeletet is megkaptuk: mehetünk! Vissza a kis térre, és onnan tovább, a Bella-emlékhez. Vaskori leletek vannak itt többfelé is - kutatójuk, a neves régész tiszteletére nevezték el a helyet.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Kanyarog a kék, patakon is átjutunk, és igen: ez már a Ciklámen tanösvény. Gyönyörű, mint mindig. Mindig másként, de egyik kedvenc szakaszom a Lövérekben. Odalent a Tacsi-árok, jobbra fent az orom - mi meg kanyargunk szépen, békésen. Sokakat idevonz ez a szépség és csend: gyakran futunk össze turistákkal, kirándulókkal.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Itt már egészen kiváló - szinte tavaszi - időjárás kísér, és az erdő is gyönyörű. Kellemes, beszélgetős ösvényeken megyünk, és elhagyjuk a Hétbükkfát is. Itt elköszönünk a kéktől, és az imént becsatlakozott sárga sávon folytatjuk.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Károly-magaslat a következő irány. A parkoló máris feltűnik, és szándékkal kihagyom a Rongyos Gárda-emlékművet: azt majd három hét múlva szeretném újra látni, a Civitas Fidelissima túrán. Most az Élménypark mellett elhaladunk, és leesik az állunk. Egy remek kis tanösvényt alakítottak ki itt, amióta nem jártam errefelé. Nem is akármilyent! Boszorkány a neve is, meg a stílusa is. Pompás (fából készült) játékok, táblák, házikók - ahogy látom, a felnőtteknek is nagyon tetszik.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Aztán elhagyjuk a Vadászati múzeumot, és már látható a Károly-kilátó. No meg (újabb változás) egy „szelfikeret”, ami mostanság egyre divatosabb… Hamar itt is egy fotó, aztán jöhet a lejtő. Innen ugyanis már csak az lesz; egészen a célig!

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Mellőzzük a nemrég még távolból csodált TV-tornyot, és kétszer is átvágunk a sípályán. Közben érintjük a Dalos-kőt („Sängerberg”), és több helyen is gyönyörködhetünk a panorámában (ha már kihagytuk a fizetős Károly-kilátót).

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

A kék háromszögön igazán könnyedén és lazán lehet haladni - de ehhez sokat hozzátesz, hogy nem felfelé kell szuszogni rajta… Naná, hogy milyen hamar itt a Hotel Lövér, majd a szanatórium épülete! És át a parkolón; egyenesen belefutunk egy nagyon barátságos cicába. Elköszönünk tőle is, majd tovább - újra a kéken, igen. Kanyargás a derékszögű utcákban, elegáns és előkelő villák között.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

A szint még mindig folyton csökken, és még mindig vannak remek kilátóhelyek, pontok, ahol érdemes meglassítani, esetleg fotózni is a város irányába.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

A zegzugos utcák aztán az iskolához kanyarítanak bennünket. Ahol aztán oklevél és kitűző a díjazás, utána pedig a remek roppanós virsli és forró tea. Majdnem öt és fél óra lett az időnk - de két félig sánta embertől ezúttal talán elfogadható. A nap megkoronázásaként pedig Lídia és Gyuri is megérkeznek - és átadják a 2018. évi „Nyugati végeken” plakettet és oklevelet! Ó, hát milyen szép lett, és egyedi, nagyon tetszik mindenkinek. Kis csapatunk mind begyűjti - ha már így mindannyian túratársak vagyunk itt… a nyugati végeken.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán
 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 

A felfedezésre váró Gaja-szurdok

A felfedezésre váró Gaja-szurdok

2020.08.04.

A bakonynánai vízmérce alig 6 cm-t jelez a pataknál, s így nem véletlen, hogy a Római-fürdő tavasszal még dübörgő vízesése sehol, szinte porzik a Gaja-patak medre a Keleti-Bakony legszebb szurdokának alsó részén.

→ Tovább
A Stubai-völgy hét csúcsa - magashegyi élmény családoknak

A Stubai-völgy hét csúcsa - magashegyi élmény családoknak

2020.08.01.

A Föld hét kontinensének legmagasabb hegyeit meghódító kihívás mintájára a Stubai-völgyben az osztrákok saját „seven summits” csúcsokat jelöltek ki. Ezek a magaslatok korántsem érik el a 4-8000-es szintet, ami nekünk csak jó, mert kisebb gyakorlattal, átlagos erőnléttel lehetünk részesei ennek a különleges élménynek.

→ Tovább
Miben segíthetünk?