Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Kéktúra light - Első lépések a Kék útján

Pálvölgyi Krisztina 2019.09.27.

Éjszakai sztúpatúra, csalánban alvás, mezítlábas gyaloglás, pazar kilátás, gombagyűjtögetés, ládavadászat, erdei apróságok. Életem első kéktúrája igazán izgalmasra sikeredett.

Kezdtem már kellemetlenül érezni magam, hogy mint a kéktúrát hivatalból ismerő valakiként még nem voltam kéktúrázni, és egy pecsétet se gyűjtöttem eddig. Kapóra jött, hogy az egyik barátnőm nagy rajongója a Kéknek, így most én is csatlakoztam az évek óta kéktúrázó csapathoz. Ezúttal a Zalaszántóról Hévízig tartó szakasz teljesítése volt a terv.

dsc02360.jpg
Fotó: Pálvölgyi Krisztina


Izgatottan készültem életem első hivatalos kéktúrájára, amit hétvégére időzítettünk, és szerencsénkre az idő is szépnek ígérkezett. Nagy mosollyal vettem át árusító kolléganőmtől a megújult OKT-igazolófüzetet, és egy kékkörös bögrét is csatoltam a hátizsákomra, igaz, ezt végül nem használtam, de legalább mindenki láthatta, milyen küldetésben vagyok.


A hétvégi túrához még péntek délután leutaztunk Zalaszántóra, ki-ki elfoglaltságaitól függően érkezett meg első szálláshelyünkre, a Turul Vendéglőbe. Én elég későn, utolsóként csatlakoztam a többiekhez, akik már vacsorához készültek. Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, még este szeretnének felnézni a zalaszántói sztúpához, ami azt jelentette, hogy rögtön egy éjszakai túrával kezdtünk. Vacsora után el is indultunk a sötétben és az egyre csípősebb hidegben, és a kék jelzésről letérve, másik irányból akartuk megközelíteni a buddhista szentélyt.

dsc02204.jpg

Itt még magabiztosan haladtunk a sztúpa felé, és egy apró túratárs is csatlakozott hozzánk

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Majdnem sikerült, ugyanis egy szakaszon kénytelenek voltunk a holdmentes sötétségben, derékig érő bozóton is átvágni. Végül felértünk a hófehér építményhez, ahol elképesztő nyugalom fogadott minket. A felhőmentes ég milliónyi csillaga és a sztúpa különleges formája fényképezőgépért kiáltott, így készítettem pár kísérleti fotót, aminek ez lett az egyik eredménye.

zalaszanto_sztupa_foto_palvolgyi_krisztina.jpg

Mesebeli sztúpa

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Felsétáltunk a sztúpa tetejében található arany Buddha-szoborhoz és onnan füleltük a környék állatainak neszezését. Olyan szerencsések voltunk, hogy a távolból szarvasbőgéseket is hallhattunk. Későre járt, ezért visszaindultunk a szállásunkra, kihagyva a bozótos szakaszt. Már felfelé menet, az út elején hozzánk csapódott egy helyes kiscica, aki végigkísérte utunkat a dzsungelharcos jeleneten át egészen a sztúpáig, sőt, haza is kísért minket. Felmerült bennünk a gyanú, hogy talán nem is macska volt, hanem macskabőrbe bújt szerzetes, aki így tartott minket szemmel.


Másnap reggeli után még páran nappali fényben is megnézték a sztúpát, majd vettük a hátizsákjainkat, és nekiindultunk az útnak. Az aznapi cél Rezi volt. A túrát szervező Dóri amolyan slow-mozgalom szerint építette fel az utunkat, rövid távokat tűzött ki, hogy legyen időnk minél több dolgot megnézni, és pihenni is tudjunk eleget, ugyanis egy tavalyi, komoly baleset miatt most még nem tudott volna igazán nagy távokat egyhuzamban megtenni. Én örültem a kéktúra „lightos” verzójának, hiszen fogalmam sem volt, mennyit is bírnék. És annak is, hogy mindezt egy mindent tudó csapattal tehettem meg, ugyanis volt köztünk gombász, biológia és földrajz tanár, valamint természetvédelmi mérnök is. Így szinte minden kérdésemre választ kaptam, sőt, olyan dolgokra hívták fel a figyelmem az erdőkön és mezőkön áthaladva, amelyeket én biztosan nem vettem volna észre.


A zalaszántói Mézeskalácsos Múzeumban magunkhoz vettünk egy kis energiának valót, majd a Tátika Presszónál kihelyezett pecsételővel benyomtam első pecsétemet a friss, ropogós igazolófüzetembe.

pecset.jpg

Az első pecsét

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

A településről kifelé haladva előbb még bekukkantottunk a Szent Kozma és Damján római katolikus templomba, amelyet román és gótikus stílusban építettek.

zalaszanto_templom.jpg

Csigalépcső vezet fel a harangtorony felé, a kék kereszt ott állt a falnak támasztva

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Elhagyva Zalaszántót, egy rövid ideig a faluból kivezető főúton haladtunk, majd a kék jelzést követve, jobbra letértünk. Egyből a homokos földet vizslatták a többiek, apró állatok nyomait kutatva. Bogarak és egy fácán lábnyomát nézhettem meg itt én is, de egy később felfedezett borz nyomáról sajnos lemaradtam.

dsc02272.jpg
Fotó: Pálvölgyi Krisztina
nyomok.jpg

A bal oldalon egy fácán nyoma, a jobb oldalon bogarak masíroztak végig a homokban

Fotó: Helvei Dóra

Továbbhaladva úgy tűnt, a hétvége mottója a bozótozás lesz. A homokos utat követve mentünk, és a jelzést nem figyelve, a Kék egyenese helyett egy jobb kanyarral letértünk a nyomvonalról, kicsit elbambultunk, mert teljesen elvarázsolt minket a virágokkal teli mezők látványa, háttérben a Keszthelyi-hegységgel. Még időben észbe kaptunk, és visszafordulás helyett átvágtunk a jó magasra nőtt növények közt a mezőn, majd egy kis dzsungelezés után újra a Kéken jártunk.

dsc02287(1).jpg

Toronyiránt korrigáltuk az elvétett útirányt

Fotó: Pálvölgyi Krisztina


virag_01.jpg

Mezei katáng és egynyári seprence

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

A Kékre visszatérve a fákra szőlőindák voltak feltekeredve, mi pedig szemezgettünk egy keveset a lecsüngő szőlőfürtökről. Nem sokkal ezután pedig elértük a Nagy-Sédet, és a patakban lévő kövekre lépkedve keltünk át.

dsc02321.jpg

Fura erdei lény fogadott minket a pataknál

Fotó: Pálvölgyi Krisztina


dsc02333.jpg

Megúsztuk szárazon

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Az ősznek a leveleken még nyoma sem volt, zöldellő tölgyfák, majd egy komoly emelkedős szakasznál bükkfák között haladtunk, néhol bokros részek tarkították az utat, én meg csak kapkodtam a fejem, mennyi kincset rejt az erdő ilyenkor. Gombák, virágok, apró élőlények, érik a szeder és számos bogyó is. Útitársaim folyamatosan hajoltak le egy-egy érdekes és szép apróság miatt, igaz, a gombákból akadtak hatalmas példányok is.

erdo.jpg

A bükkfás emelkedőnél rengeteg taplógombát láttunk

Fotó: Pálvölgyi Krisztina


erdei_kincsek.jpg

Erdei kincsek: szeder, őszi kikerics, csillagmoha. A jobb oldali sötét bogyóssal viszont jobb vigyázni, ugyanis a maszlagos nadragulya mérgező, és azt is megtudtam róla, hogy az ókorban szembe cseppentve ezt használták arra, hogy kitáguljon a pupilla, amelytől vonzóbbnak tartották az arcot

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Anna volt a gombaszakértőnk, aki elég magabiztosan talált rá és azonosította az egyes példányokat. Egy hatalmas tintagombatelepre is rábukkant egy korhadó fa törzsén. Nem maradt el az ismertető sem, így megtudtam, hogy a tintagombák nem minden faja ehető, de például a gyapjas igen, és finom is. Kényesek is, mivel a kalapjuk idővel cseppfolyósodik, de persze megint csak nem minden fajára jellemző ez sem. Ja, és alkoholt sem érdemes az ehető verziókkal se fogyasztani, mert az meg mérgező tüneteket válthat ki, kivéve megintcsak a gyapjast.

dsc02396.jpg

Tintagombatelep

Fotó: Pálvölgyi Krisztina


dsc02394(1).jpg

Ezt nem vittük haza

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Ennyi ha és de után jobb, ha a nagy őzlábgombánál maradunk, amiből szintén elég sokat találni most az erdőkben. Ezek biztosan ehetőek, sőt az őzlábgomba gallérja még nyersen is elfogyasztható. Mint egy gyűrűt, úgy lehet lehúzni a tönkről, és már falatozhatunk is az édes, diószerű csemegéből. Arra azért számítsatok, hogy a fogakba eléggé bele tud ragadni.

dsc03012(1).jpg

A nagy őzlábgomba gallérja nyersen is finom csemegéje

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Természetesen, ha már Rezibe tartottunk, nem hagyhattuk ki a rezi várat sem. Bár a kék jelzés nem vezet fel hozzá, egy kis kitérő után élvezhetjük a vár falairól a pazar kilátást. Mielőtt odaértünk volna, egy csapat apró munkásba botlottunk, akik nagyon dolgoztak egy óriási kupacon. Nemcsak minket, hanem a szemből érkező turistákat is lenyűgözte a zöldesen irizáló ganajtúró bogarak szorgos ténykedése, minket pedig a náluk lévő zsákmány lepett meg, egyiküknél ugyanis egy óriási pöfeteg gomba és egy hatalmas őzlábgomba is volt.

dsc02447.jpg

Nagy munkában

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Anna és párja összekötötték a kellemest a hasznossal, és utunk során folyamatosan vadászták le a kiszemelt geocaching ládákat, a vár előtti találatot pedig én is meglestem velük.

dsc02461.jpg
Fotó: Pálvölgyi Krisztina
dsc02465.jpg

Ez a doboz eléggé beázott

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Egy pihenőtisztáson keresztül végül megérkeztünk a rezi vár bejáratához, ami elsőre elég furán hatott, épp hogy kilátszódott a lombok közül, és inkább hasonlított valami modern ház kapujához. Belépve viszont egy fűvel benőtt udvart találtunk, középen egy hatalmas fával és a megmaradt várfalakkal.

dsc02470.jpg

Ez tényleg a várba vezet?

Fotó: Pálvölgyi Krisztina


dsc02534.jpg

A kapu mögött már várrom hangulat volt gyönyörű kilátással

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Lélegzetelállító volt a környék látványa, le is telepedtünk az egyik várfalra, ahol jó sokáig pihentünk és élveztük a panorámát. Innen gyönyörűen látszódott egész Zalaszántó, ahonnan elindultunk, és a fölé magasodó sztúpa is, amely nagyon különleges hangulatot ad a tájnak. De egészen a sümegi várig el lehet látni, előtte pedig a Tátika-hegyen található erősséget is felfedezhetjük.

dsc02509(1).jpg

Megpihentünk a vár falán

Fotó: Pálvölgyi Krisztina


dsc02525(1).jpg

Sok apró gyík is jól érezte magát a várfal meleg kövein

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Lassan továbbindultunk, hiszen még meg kellett érkeznünk Rezibe, és mivel a vacsorát a szállásunktól szűk fél órára lévő Gyöngyösi Betyárcsárdában terveztük, igyekeznünk kellett, hogy még nyitva találjuk. Újabb gyönyörű erdőkön át vezetett az utunk, ahol nem maradtak el az út szélén ácsorgó őzlábgombák, és egy szép sziklai páfrányt és annak fonákján elhelyezkedő spóratokjait is közelebbről megvizslattuk.

dsc02542.jpg

Őzlábgombából nem volt hiány

Fotó: Pálvölgyi Krisztina


dsc02548(1).jpg

Ilyenek a sziklai páfrány spóratokjai

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

De találtunk somot is, az erdőből kiérve pedig, ahogy a táj kiszélesedett, utunkat végig csipkebogyó, szeder- és kökénybokrok szegélyezték, rengeteg vadvirággal, köztük már az erdőben is sok helyen virágzó őszi kikericcsel. Sőt, még egy kis fűszernövény-blokkot is találtunk, ahol mentán kívül zsálya is nőtt. Az egyiken Dóri demonstrált nekem egy nagyon érdekes jelenséget. Megleshettem, hogyan végzik a beporzást a nektárt szívogató méhek, lepkék és ez a kis lila virág együttesen.

bokrok_kincse.jpg

Csipkebogyó, kökény, őszi kikerics, szeder

Fotó: Pálvölgyi Krisztina


dsc02589(1).jpg

Egy tű vastagságú száraz növényrész volt a méhecske szájszerve, ezzel nyúlt bele a virág aljába. Ekkor az ott található mechanikus szerkezet működésbe lépett, és a virág porzói lebillentek, pont úgy, ahogyan a méhecske „fenekét” (potrohát) ütögetnék. Így a méhecske a szőrös kis testén elviszi a virágport a következő virágig, és megtörténik a beporzás.

Fotó: Pálvölgyi Krisztina


dsc02619.jpg

A sok virágra a lepkék is rájártak, most ezt a kissé megtépázott szárnyú káposztalepkét sikerült csak lefotóznom

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Rezihez közeledve sajnos az úton nemcsak ezek a szépségek terültek el a szemünk előtt, hanem több adag sitt is. Elszomorított ez a látvány, és nem értettem, mi vesz rá valakit, hogy fogja, és egy turistaútra hajigálja ezeket.

dsc02666.jpg

Elkeserítő látvány Rezi közelében

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Kora este értünk be Rezibe, ahol az italboltnál még pecsételtünk egyet, majd siettünk a szállásunkra, hogy utána a csárdába vehessük az irányt.

rezi.jpg

Megérkezés Rezibe

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Elég takaros szállást talált Dóri. A találóan Rezi-denciának nevezett hely egy nagyon szép panorámás területen helyezkedik el, több kis faházzal és egy tavacskával a közepén. Gyógynövényfalunak is hívják, a felszereltségét nézve kedvelt elvonuló helye lehet különféle életmódtáboroknak. A faházak mindegyikét valamilyen gyógynövényről nevezték el, így lehet az, hogy mi ezúttal csalánban aludtunk. Persze előbb a csárdához indultunk, és mivel hoztuk a formánk, ezúttal is egy hosszabb kerülővel sikerült elérni célpontunkhoz.

dsc02719.jpg

Innen a második házat nevezték el csalánnak, abban aludtunk

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Én már azt hittem, sosem érünk oda, de végül nem maradtunk éhen. Bár az utunk másnap ugyanerre vezetett, mi még este pecsételtünk egyet a csárdával szemközti buszmegállóban, hazafelé pedig a rövidebb, de izgalmasabb utat választottuk, a kék jelzésen haladtunk, ami egy erdőn vezet keresztül. Siettünk volna, mert nagyon fáztunk az alig 5 fokban, de a vaksötétben, a nem túl erős zseblámpáinkkal csak óvatosan tudtunk haladni. Még így is sokkal hamarabb értünk vissza, mint a csárda felé menet.

dsc02810.jpg

A Gyöngyösi Betyárcsárda udvara már másnap, délelőtti fényekben

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Másnap reggel 4 fokra ébredtem, ami egy faházban, fűtés nélkül már kicsit fázós volt. Utunkat egy gyors reggeli után folytattuk, és azon az úton haladtunk a Betyárcsárda felé, ahol éjjel jöttünk. Hihetetlen, mennyire más élmény volt végigmenni rajta nappal. A gyönyörűen buja növényzet és a nap beszűrődő, őszies fényei teljesen elvarázsoltak, mintha egy mesében lépkedtem volna.

dsc02787.jpg

Szűk ösvény vezet át ezen az erdőszakaszon

Fotó: Pálvölgyi Krisztina


dsc02783.jpg

Egészen beleszerettem a kéktúrába

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Kiérve a csárda mellé, megnéztük Vak Illés és Kőkés Pista betyárok sírját, amely egy nagy fűzfa alatt rejtőzött.

dsc02794.jpg

Betyárok sírja

Fotó: Pálvölgyi Krisztina


dsc02801.jpg

Hogy melyik Vak Illés és melyik Kőkés Pista, azt nem tudtam meg

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Rövidebb autóúton való gyaloglás után egy őszi kikerics mezőn átvágva folytattuk a Kéket Hévíz felé. Innentől már tisztásokon haladtunk, itt-ott kisebb erdős területek mellett. Már Zalaszántó után is feltűnt, hogy eléggé homokos a talaj errefelé, Dóri pedig úgy döntött, ideális terep ez arra, hogy egy darabon mezítláb jöjjön tovább. Ettől amolyan vándoros hangulata lett túránknak, Dóri pedig így kapott egy jó talpmasszázst az anyaföldtől.

dsc02829.jpg

Őszi kikerics-mezőn át vezetett utunk

Fotó: Pálvölgyi Krisztina


dsc02981.jpg

Mezítláb a legjobb

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Gombászunk természetesen most is folyamatosan az erdős-bokros részek alját leste, nem hiába, mert egy halom őzlábgombával és egy szép példány pöfeteggel lett gazdagabb, amit természetesen hazaérve meg is főzött vacsorára. Én pedig egy szép koronás keresztespókot próbáltam lencsevégre kapni, aki hatalmasra szőtt hálójában ringatózott, de a nagy szél miatt ez nem is volt olyan egyszerű. Le is maradtam a többiektől, mire sikerült pár élesebb fotót készítenem róla.

pok(1).jpg

Koronás keresztespók

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Pókozás után szedtem a lábam a többiek után, majd hamarosan elértük Hévíz külvárosát, Egregyet, ahol felsétáltunk megnézni a település temetőjében található Szent Margit-templomot, ami egy dombtetőn áll. Ezt a kis Árpád-kori templomot nem tudni pontosan, mikor építették, de egy 1341-es oklevél már említi. A török időkben meg jócskán megrongálódott, utána pedig jelentősen átépítették. Azóta többször is felújították. Amíg geocachingelős társaink elszaladtak levadászni egy újabb ládát, Dórival a csendes és nyugodt templomban, majd a temető padján pihentünk és élveztük a kilátást.

dsc03067(1).jpg

A Szent Margit-templom az egregyi temetőben

Fotó: Pálvölgyi Krisztina


dsc03080_1.jpg

A hangulatos, kis templom belülről

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Már Reziben is több szőlőültetvénnyel találkoztunk, és Hévíz felé is feltűnt pár. Ez nem meglepő, hiszen a környék adottságai kiválóak a szőlőtermesztésre, így borok készítésére. Az olaszrizling az, ami a leginkább elterjedt errefelé. Biztosan sokfélét meg is lehet kóstolni a templomtól a Hévíz belseje felé vezető út mentén elhelyezkedő pincesoron. Mi ezúttal ezt a programot kihagytuk, mivel el kellett érnünk a kinézett délutáni buszainkat, és előtte még ennünk is kellett valamit, hogy ne maradjunk éhesek az útra.

dsc03060.jpg

Szőlő is van bőven a környéken

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Viszont útba ejtettük még az Egregyi Múzeumot a kertjében elrejtett láda miatt. A nagyon szép, modern épület mellett található a Római Romkert, ahol egy kis fahídon Flavius hadvezérről elnevezett kívánságszalagokat lehet felkötni. Egy számomra nagyon megnyerő szobor is található itt, ami Az otthon kapuja címet kapta. Egy római ház bejáratát ábrázolja, nyitott kapujában pedig egy dán dog csücsül, amely a védelmet szimbolizálja.

egregy_muzeum.jpg

Ilyen kitartó kutya mellett én is biztonságban érezném magam

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

A hévízi buszpályaudvarig egy nagyon hosszú úton jutottunk el, és megdöbbentett, hogy tulajdonképpen itt csak kiadó apartmanok vannak végeláthatatlanul. A tófürdőhöz közelítve pedig több szálloda is felbukkant, sőt újakat is építenek. Hiába, a Hévízi-tó gyógyereje nagyon vonzó a külföldiek számára is, meg is állapítottuk, hogy olyan,mintha valami tengerparti nyaralóhelyen lennénk, magyar szót alig hallottunk. A buszpályaudvaron még pecsételtünk egy utolsót, majd egy kései ebéd, süti, fagyi után buszra szálltunk és elbúcsúztunk a kéktúrától.

dsc03151.jpg

Az utolsó pecsét

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Hatalmas élmény volt nekem ez a bő két nap, sok izgalmas emlékkel tértem haza, és biztos vagyok benne, hogy legközelebb is csatlakozom, már csak azért is, mert akkor a Hévízi-tóban való fürdéssel fogunk kezdeni.

Szöveg: Pálvölgyi Krisztina

Fotó: Pálvölgyi Krisztina, Helvei Dóra

Kapcsolódó cikkek:

Tündérmesébe illő kiruccanás a Tisza-tavi Göbe-tóhoz

Minden, amit a kéktúráról tudni érdemes

Kéktúra blog - Mátraszentlászlótól Mátraházáig

Szöveg és fotó:
Pálvölgyi Krisztina