Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Megdöntöttük a rekordunkat a Kinizsi Százason

Turista Magazin 2017.06.01.

Sokaknak „A Teljesítménytúra”, de vannak, akiknek csak egy a sok közül. Némelyek szerint kihagyhatatlan és kötelező, mások szándékosan nem mennek. Vannak, akik hetekig, hónapokig erre készülnek, és akadnak, akik megmosolyogják az itt indulókat. Kinizsi Százas, 37. alkalommal - nekünk meg harmadszorra.

Ülünk péntek délután a vonaton az öcsémmel, és keressük a választ: miért is kell ez nekünk? Egy héttel a Tanúhegyek 100 TT után mi mozgat bennünket a fővárosba? Ő most is nagyon lelkes és felfokozott hangulatban várja a túrát, én ezúttal kevésbé. Nem tett jót az elmúlt hetek fórumozása, tudom jól. Nekem egy idő után eltúlzottá és túlpörgötté vált a dolog. Kiemelt túra, igen. A legelső, igen. De amikor már görcsösséget érzek valamiben, az nem tetszik. És itt többször is azt éreztem.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


A hónapokkal előtte már erre készülő sporttárs, a túrának minden részletét (még a hiányosságokat is) a végsőkig védő fanatikus, az enni-innivalót szinte kidekázó, a körömvágáson vitatkozók, hogy pontosan hány nappal előtte kell, szabad... Na, egy idő után besokalltam, bevallom, leszálltam a fórumokról és készültem. Nem, nem a Kinizsi Százasra, hanem mindig arra, ami jött. Aztán amikor ez jött, akkor erre.


Leginkább a már említett Tanúhegyekkel, ami aztán alaposan feladta a leckét. Részben a nehézségével, részben a gyönyörű környezettel, a szervezéssel, az ellátással, a távval és a szinttel. És persze fizikailag is. Menni fog vajon? Egy hét regenerálódás elég lesz? Közel sem éreztem magam 100%-os állapotban, de a mágnes vonzása mindennél erősebb. Nincs értelmes magyarázat, indok. Vonzás van, hogy kell, és kész. A vonat meg száguld, aztán rohannak a percek, órák. Leszállás, barátok, vacsora, szállás és utolsó cuccolás.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Reggel fél hétkor a mosdónál kiderül, hogy a víztasakom („Camelbak”) kirepedt. Javíthatatlanul. Van egy 0,33-as kis kulacsom, meg egy hétdecis Vitalade izóm. Hozott anyagból dolgozok ma, úgy látom. Nincs sok idő a töprengésre, máris a rajtban találjuk magunkat: két kollégám-barátom, öcsém és jómagam.


A sor idén is irdatlan, felkészülünk a háromnegyed órás napon álldogálásra, de csodák csodája, a sor mozog, folyamatosan, és pár perc után csippanó hang jelzi, elindultam a Kinizsin. Ez igen! Letudjuk az aszfaltot az új P+ jelzésen, kiérkezünk a városból, aszfalt és köves utak váltják egymást. Végül a kő és a szikla nyer, figyelni kell, ha nem akarunk bokatörést már az elején. Az embertömeg persze a megszokott, a szürkének mind az ötven árnyalatával.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


A profi futótól az ötvenliteres hátizsákot cipelőig van itt minden és mindenki. Csivitelő leányok és magányos harcosok, vidám társaságok és gondterhelt arcok. Több százezres csili-vili cucc és viharvert, de gondosan őrzött túraholmi. Ez itt a tökéletes demokrácia, nincs mese: a cucc senki helyett sem megy fel a hegyre. Tatára végképp nem. Oda kell vinni, két lábon, és az most még elég távol van. Teljesíthető a túra parizeres szendviccsel, de feladható mindenféle űrkajákkal is. Sportos, néha kigyúrt alkatú fiatalok, sokan félmaratonok és egyéb események pólóiban, mások közismert, nagynevű túrák pólóiban, sokan meg persze csak úgy.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Hosszú út vezet a Kevélyekre, zömmel felfelé, lehet gondolkodni eleget. Később nézelődni is: kitárul a panoráma, érdemes leskelődni a lombok között. Aztán már az se kell hozzá: nyílt kiszögellések, sziklák, pazar látvány mindenfelé. Az első igazán szép szakasz. Megdolgoztat, persze, de ez így van rendjén, azt hiszem. Mindennek ára van, tudjuk. Aztán lehet ereszkedni. Tavaly mekkorát futottunk itt! Most nem szabad, be kell osztani az energiát, egy hete sok fogyott. Mégis megkísért, engedünk, persze csak óvatosan, keveset. Jól jön egy kis változatosság.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Kevély-nyereg: elhagyjuk a pirosat, itt az OKT, egy ideig maradunk is rajta. Aztán később még többet. Itt most Csobánkát mellőzzük, és gyönyörködünk a pompás látványban, amit nyújt. Megcélozzuk a Hosszú-hegyet, immár a zöldön, és meg sem állunk a tetejéig. Itt az első ellenőrző pont, kellemes felismerés az Őrség-Vendvidék 75 TT szervezőinek látványa. Pár kedves mondat, üdvözlés, és hajrá, tovább! Kanyargó ösvények, túratársak előttünk és mögöttünk egyaránt. Szántói-nyereg, átkelés az úton, és most emelkedő következik. A Magas-hegy után csomópont. Rövid távosok jobbra, százasok balra.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Mellőzzük a Trézsi-kutat, máris László kúpja következik, és a végtelen tér érzése. Előbb fák lombjain keresztül, majd nyílt, tágas panoráma: közeledünk a Pilis szerpentinjéhez. Be is járjuk, kanyarogva, emelkedve, gyönyörködve. Simon halála előtt kicsit nyújtunk és előkerül a körömvirágkrém is. Jobb félni, mint megijedni. Aztán le a lejtőn, most csak óvatoskodva. Balázs zúg el mellettünk, sok sikert kívánok neki, régen találkoztunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Pilis-nyereg, második EP, rövid távosok balra, százasok jobbra. Pecsét és csippantás, meg büfé. A sor rövid, bevállalunk egy kólát. Továbbmegyünk a Kétágú-hegyig, ahol leereszkedünk a technikás lejtőn. Békés ereszkedés, túrázó családot kerülünk, és a Kék is itt van, ismét. Kellemes menni rajta, így hát (egy pár kilométeres szakaszt leszámítva) igen sokáig hűek leszünk hozzá: 33-tól 83 kilométerig. Ez bizony a mai táv felének felel meg.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Előttünk, illetve alattunk most már a Sziklák alatti dűlő és Kesztölc látható. Ez vitathatatlanul a legbiztosabb jele a Katlannak. Hotdogman vár, természetesen, friss hotdoggal, amit most sem hagyunk ki. Főleg, hogy éppen harangszókor érkezünk ide, jólesik pár falat. Hozzá friss víz, amit már bent a faluban szerzünk be egy nyomós kútnál. Ezt a jó érzést fokozhatjuk a helyi borklub kitelepülésénél, akik idén is elkápráztatnak bennünket levendulaszörppel, pogácsával és remek fröccsel. Ez utóbbit választjuk, a falu végén a kislányok vizét inkább mosdásra használjuk.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


És jöhet a Katlan, tényleg, bár a hőség kisebb, mint az előző években, de azért csak okosan. Dorogon kóla megint, át a városon, aszfalt és tűző nap, kevés árnyékkal. Itt a Nagy-Gete. Hosszú menet felfelé, szerencsére sok árnyas erdei szakasz is jut, aminek kimondottan örülünk. Aztán a tető, kereszttel, újabb EP-vel. Technikás ereszkedés, igen óvatosan, és megemlegetjük a SzuperKatlan 30 TT-t is (ahol itt vissza, fel is kell jönni, ráadásul júliusi hőségben).

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Miklós-berek és horgásztó: egy kis K+ jön, csak hogy izgalmasabb legyen. Lesz is. Egyrészt a kereszteződésben valakik lekaparták a jelzést (szerencsére kapunk egy segítő feliratot), másrészt ez a szakasz… hát, kihívás, mondjuk úgy. Igen szűk, homokos emelkedő - a meredekebbek közül való - amit szépen benőtt a természet mindkét oldalról. Nagy öröm meglátni a Hegyes-kőt, és megpillantani a távoli Esztergomot.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Meglepetés-pont következik. Kihívás ez a terep, le egészen a tokodi pincékig, jó lepillantani és leereszkedni. Több árus is kitelepedett, mi a két éve megszokott fröccsöt választjuk, most is finom. Jól jön az emelkedő előtt. A Kőszikla következik, nem egy hangyaboly ez sem. Igen szűk, kanyargós út, ifjú titánokkal előttünk, de sajnos a tempó nem titáni. Előzni azonban lehetetlen, így hát „vonatozva” jutunk a tetőre. Onnan kis futás engedélyezve, és a mélyútban érkezünk le Mogyorósbányára.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Féltáv. Nagy örömünkre a Kakukk söröző ezúttal is igen remek, forró zöldséglevest kínál. A beduinok is meleg étellel-itallal védekeznek - szögezi le öcsém, és tényleg jólesik. Azért persze vizet is töltünk, de módjával, hamarosan a Szent-kút forrásvizével frissíthetünk. Addig azonban öt kilométert meg kell tenni. Fura, de itt meglehetősen hirtelen szűnik meg a hőség, és a fák között már egészen kellemes a hűvös. Jó ez, főleg, ha fel kell ballagni az Öreg-kői pihenőhöz. Ahol aztán meglepetés-pont vár.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Tavaly is volt itt, most - a Hegyes-kő után - már nem számítottunk többre. És innen már tényleg csak le kell ereszkedni Péliföldszentkeresztre, ahol a forrás található. Iszunk és töltünk, megkerüljük a templomot, búcsút intünk a hangulatos helynek. Kevés aszfaltozás után pedig bekanyarodunk a vetések közé, a kéken továbbra is. Igencsak érdemes innen visszatekinteni a bejárt szakaszra, beleértve a Nagy-Gete tömbjét is.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


A Kökényes-oldal is megdolgoztat, majd leereszkedünk a baji műúthoz, ahol megint lehet hotdogot enni. Mi most kihagyjuk, jöjjön, aminek jönnie kell. Ez jelen esetben a Bika-völgy. Olvastuk, hogy idén alaposan kitisztították a sűrű, tüskés-indás szakaszt, és csakugyan, egészen ép bőrrel megússzuk a kalandot. Feljutva a tetőre pedig hamarosan Pusztamarót bukkan fel. Örülünk, ugyanis ezt eddig Kinizsin csak sötétben láttuk. Most meg lazán fotózunk, úgy folytatjuk utunkat. Egyházi üdülő, majd sziklás terep, Sandl-hárs, Fica-forrás és a Gerecse csodaszép völgyei, bükkösei, amik a mostani lenyugvó nap fényében talán még szebbek. Így kerüljük a Nagy-Gerecse masszív kúpját. A Fiar-bükknél figyelünk, nehogy letérjünk a K+ jelzésre (Tardos felé), mint két éve.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Bányahegy, világosban. Sikerült Zoli terve: ezt tűzte ki célul, és lám, meglett, itt vagyunk, remek citromos teát kortyolva. Forró, és így esik jól. Igen kedves kicsi lányok merik, öntik, elbűvölő mosollyal. Kis nyújtás, előkerülnek a fejlámpák is, gyors telefonok és mehetünk. A Gerecse 50 TT-ről jól ismert lejtőn ereszkedés: Hajagos, Pörös-hegy. A vértestolnai műúton elég ronda saras út következik, igen óvatoskodva lehet csak haladni. Szerencsére rövid ez a szakasz, jönnek a szép erdei részek, miközben elég jól toljuk a tempót, túratársak maradnak el. Pes-kő, Öreg-erdő, ereszkedés, aztán a Malom-patak hídja, meg a mélyút: ennyire közel lennénk már Koldusszálláshoz? Nos, igen. Felbukkannak a fények, majd az EP is, megint Gyulával és megint finom forró teával. Ebből is tölthetek, és már tudom, hogy bár igen enyhe, szinte meleg az éjszaka, kitart a folyadék.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán


Elköszönünk a ponttól és egyben az OKT-től is. Innen ma már csak sárga sáv visz, szinte végig, a célig. Nem mindenki szereti ezt a szakaszt. Meglehetősen hosszan emelkedik, és bár nem erősen, de kitartóan, monoton egyhangúsággal, egészen a Kis-réti elágazásig. És ott sincs vége, sőt, az Arany-lyuknál sem. A Kappan-bükk nyiladékánál azonban elmondhatjuk, hogy innen már csak lejtő jön, végig. Ez sem kevés, bő tíz kilométer, amikor a kilométerek bizony már lassabban akarnak fogyni.


Közben még bejelentkezünk az utolsó EP-n, a Körtemplomnál, és a Kálvária stációit követve ereszkedünk a meredek lejtőn, majd a szakadékban. Ez már elég sok a térdemnek, és elfogadom önzetlen öcsém botjait. A pihentető meg is hozza gyümölcsét, a baji szőlők után egészen húzós tempóra váltunk, megelőzve igen sokakat, még futót is. Húz, szippant maga felé Tata. Igen messziről látjuk már a fénysorompót, és igen szigorú tempóban vágunk át a síneken.


Gondosan ügyelünk a befutóra, a kijelölt úton érünk oda a zebrához, és már csak percek kellenek, hogy ismét, harmadszor is elmondhassuk, teljesítettük a Kinizsit. Hajnali fél három van, és nézzük csak: mégis meglett, amit semmiképpen nem gondoltunk, nem terveztünk, húsz órán belül vagyunk. A tavalyi 20:03 után most 19:45 lett a vége. A babgulyás is nagyon finom, és sok ismerőssel találkozunk. A rengeteg mosolygó arc, élmények és beszélgetések, a teljesítés boldog öröme, a harmadik jelvény és az oklevél. Mindezek után eltörpülnek a túra előtti rossz érzések, és csak a szépre emlékszem.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

A Keleti-Mátra legszebb sziklakilátója: a Sas-kő

A Keleti-Mátra legszebb sziklakilátója: a Sas-kő

2020.07.03.

A Kékest mindenki ismeri. A legtöbben felmennek autóval, körülnéznek, és már indulnak is haza, abban a hitben, hogy látták a Mátrát, pedig szinte semmit sem láttak. Ha vennék a bátorságot és belépnének a Kékes évszázados bükkerdejébe, akkor egy kellemes sétával felfedezhetnék a Mátra igazi arcát, az egyik legszebb sziklabércét, a magashegységeket idéző Sas-kőt.

→ Tovább
Belecsöppentünk A Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatba

Belecsöppentünk A Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatba

2020.06.29.

A Cserhát és a Göcsej nagyon sokban hasonlítanak egymásra. Itt is ott hegyre föl, hegyre le caplatunk, miközben rendszerint nem ússzuk meg dagonyázás nélkül. Csak a méretek mások, a Cserhátban nagyobbak, sokkal nagyobbak. A vendégszerető emberek is nagyban hasonlítanak egymásra, hagyományaikat tisztelik, ápolják, büszkék rájuk.

→ Tovább