Az erdőt, a természetet gyakran járó embereknek különös rálátása van az életre. Csínján bánnak a szavakkal, de mégis kifejezőek. Gondolatmenetük tiszta, egyszerű, kiismerhetőnek tűnő, de mégis furmányos. Akár a természet maga.

Talán ezt tanulták, ezt lesték el a sok-sok nap alatt, amit kint töltöttek a szabadban, nem tudhatjuk, de sejteni lehet. A sejtés pedig olyan, mint a fülbe suttogott szó, ha odafigyelünk rá, meghalljuk.

Szeretek ilyen emberekkel találkozni az erdőn. Egy köszönés, egy kérdés és már jön is a jól ismert furmányos „szóözön”. Persze kérdés az ilyenkor, hogy van e mondanivalója a komának, vagy csak a tudását köszörüli rajtam. Mert ha nem figyelek, akkor máris rászed a ravasz válaszával. Íme erre egy példa:
 

Őszi erdő avaros ösvényén futok. Meglátok az út mellett egy öregecske apókát. Illendően köszöntöm, és mivel látom, hogy egy kosárba gombát gyűjt, rákérdezek:

- Oszt' gomba van e? - kérdezem mélyet sóhajtva.
- Akad! - válaszolja kimérten.

Kissé távolról, belekukucskálok a kosarába. Látom is hogy telis tele szép és ízletes gombákkal.

- Hú de szépek, és merre szedte? - érdeklődök bizalommal.
Int a kezével, hogy menjek közelebb.

- Tudsz titkot tartani? - mondja most már halkabban.
- Tudok! - vágom rá bizakodva.
- Mer' én is! Na, viszont látásra. - és elsétál.
Én meg még lélegezni is elfelejtek a meglepetéstől, de aztán jót derülök a rászedett szerepemen.

Persze a régi időkben is számtalan példa volt ehhez hasonló történetekre. Egyik nagy kedvencem a Rockenbauer Pál - Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozata. Talán nem kell senkinek bemutatnom ezeket a remek filmeket. Ebben aztán számtalan hasonló epizód található. Igazi kincsestára az ilyen beugratós történeteknek, de a legőszintébb emberi karakterekből sincs hiány. Egyik kedvencem ebből (És Még Egymillió lépés 16.) az öreg kádármester, akit Pali bácsi megkérdez hordókészítés közben:

- János bácsi és ahhoz is ért, amit ebbe bele kell tenni?
- Ahhoz is. A bor és a szőlő möllött nőttem föl. Mindig volt nagypapámnak 80-100 hekto bora és nekem is van most 30 hekto. - mondja az öreg aztán így folytatja - A bort amúgy nem szeretem... a számba tartani.

Aztán beleköp a markába. Na, erre megáll az idő Paliéknál is….

A minap pedig Bükkszentkereszt mellett a Kisdél oldalába ereszkedtem éppen lefelé, mikor már messziről megláttam, hogy szembe egy nagyobb kecskenyáj közeleg. A kecskepásztor lendületes léptekkel és hangos szitkozódással terelte felém a nyáját. Na, gondoltam kikérdezem őkelmét, úgyis érdekel a kecsketartás. De láttam ám, hogy itten munka folyik (gyorsan haladt a nyáj felém) így már messziről belékeztem a mondanivalómba.

- Jó napot! (a pásztor 200 méterre)
- Jó napot. (a pásztor 150 méterre)
- Hány jószág van a nyájba? (a pásztor 100 méterre)
- 95. (a pásztor 50 méterre)
- Az szép. - mondom amint mellém ér.
- Szép hát - válaszolja, de egy pillanatra sem lassít.
- Oszt tejet adnak? - vetem oda gyorsan.
- Adnak hát. (de már 50 méterre tőlem a pásztor)
- Akkor van sajt is? (már 100 méterre a pásztor)
- Van az is. (már 150 méterre a pásztor)
- Elad belőle? (már 200 méterre a pásztor)
- El hát. Na, viszlát!
- Viszlát! - majd megfordulok és én is tovább folytatom az utam.
Igaz sajtot nem vettem tőle, de mindent megtudtam, amit fontosnak véltem.

Arra biztatok, mindenkit éljünk a magyar nyelv lehetőségeivel. Ha az erdőt, a természetet járjuk, köszönjünk egymásnak. Ha úgy érezzük, váltsunk pár szót egymással. Meg fogunk lepődni mennyi örömteli pillanat forrásává válnak ezek a beszélgetések. Tanuljunk belőle, majd adjuk tovább a „tudásunk”.
 

Azaz szedjük rá a furfangos erdei észjárásra fiatalokat is…