Németh Csaba blogja

Újrakezdem most! Avagy érdemes-e emberkedni az „emberes” hónapokban.

2012.10.26.

Lezárult ismét egy rész, egy szakasz az életemben. Az elért célok okozta elégedett érzéseket lassan felváltja az egyre növekvő üresség. Mint egy hatalmas inga, ami meglassulva eléri holtpontját, úgy vagyok most én is. Lelassulok, megtorpanok, majd megállok, hogy aztán új lendületet véve tovább folytassam az utam.

Megállok, mert megállni is muszáj. Megállásom csak egy pillanat. Egy „hosszú” pillanat. De ebben a pillanatban benne van MINDEN.

 

Mert ez az abszolút holtpont. Holtpont.
Milyen érdekes is ez a szó. Azt hihetnénk, hogy üres, mindentől mentes állapotot takar.

 

De nem. A holtpont az, ahol a múlt a most-on keresztül a jövővé alakul. Csak miattunk és csak érettünk. A holtpontokon keresztül írjuk a saját életünk történetét. Erre vagy arra. Szeretem megélni a holtpontokat. Sehol máshol nem érzem olyan erősen, hogy én befolyásolom a sorsomat…

 

Ilyenkor ősszel a szezon végén jön el számomra az év holtpontja. Meglassulok, kiürülök, erőt vesztek. Még nem tudom, mit akarok elérni a jövőben. A célok még távoliak és homályosak. Nem visznek kellő fényt a ködös, szürke hétköznapokba. Vágyódok, de egyben félek is.
Mivel az élet ciklikus körforgás, mélyen magamban tudom, hogy körülöttem is minden majd kialakul. Ez majd minden évben ugyanúgy lejátszódik bennem. Azt azért ne higgye senki, hogy nekem mindig van kedvem futni, versenyezni, küzdeni az élettel. Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki, gyarló és halandó.

 

490_370.jpg


De az inga továbblendül. Mint ahogy én is. Újból és újból újrakezdem most… Újrakezdem, mert ez az élet rendje.

 

Szeptember, November, December. „Emberes” hónapok. Hej, ilyenkor nehéz igazán embernek lenni.
Nehéz. De továbblendülünk a holtpont örömétől!