Túraajánlat

A Schneeberg ösvényein

Alig kell átlépnünk a nyugati határt, és a Schneeberg tetejéről még javában látszik az itthonról jól ismert, sík terep. Felkapaszkodhatunk egy helyenként dróttal biztosított sziklaösvényen, gerinctúrázhatunk egy rövidet, mielőtt egy alpesi hangulatú menedékház matracszállásán alszunk, végül leereszkedhetünk egy kapaszkodókkal és létrákkal biztosított, vad mészkőszurdok mélyére. 

Szerző:
Dömsödi Áron
Fotó:
Dömsödi Áron
2018. szeptember 16.

Alig kell átlépnünk a nyugati határt, és a Schneeberg tetejéről még javában látszik az itthonról jól ismert, sík terep. Felkapaszkodhatunk egy helyenként dróttal biztosított sziklaösvényen, gerinctúrázhatunk egy rövidet, mielőtt egy alpesi hangulatú menedékház matracszállásán alszunk, végül leereszkedhetünk egy kapaszkodókkal és létrákkal biztosított, vad mészkőszurdok mélyére. 

 

Az Alpok keleti őrbástyája, „az utolsó kétezres hegy” Ausztriához méltóan színes és tartalmas programkínálatot vonultat fel a környékbeli (leginkább bécsi) turistatömegek számára. Köszönhetően a fővárosi vásárlóerő hajtotta évszázados fejlesztéseknek, a Bécsi-Alpok legextrémebb domborzatú térségében a turisztikai szolgáltatások lenyűgözően széles spektrumát találjuk - dacára a kis területnek. A Rax és a Schneeberg a hegyvidéki szabadidős tevékenységek (koktél)paradicsoma: a legkülönbözőbb hangulatú és nehézségű turistautak, temérdek via ferrata, sziklamászó utak, kiépített szurdokok, hegyi hotelek, turistaházak sokasága, libegők, illetve az ország egyik legizgalmasabb fogaskerekű vasútja fogadja az itt vendégeskedőket. És akkor még a télisport-lehetőségekről szó sem esett. Mindez természetesen kifogástalan színvonalon, meseszép alpesi díszletek között.

  

Kalandpark Bécs kapujában

 

Amikor először fogtam kezemben a Schneeberg térképét, úgy éreztem, biztos torzít, ennyire kicsi nem lehet egy kétezer métert meghaladó hegy. Pedig így utólag már tudom, hogy kiterjedését tekintve tényleg az, és valóban nem túlzás az Alpok keleti bástyájának nevezni: ahogy közeledünk hozzá, épp olyan meghatározó és hangsúlyos a jelenléte, mint a síkból kiemelkedő tanúhegyeké. A Schneeberget keletről és északról keretező, 800-1000 méteres rögök eltörpülnek a monstrum mellett. Mészkőhegy lévén természetesen szó sincs róla, hogy tanúhegy lenne, de az önkényes párhuzam a tömb alakjában is megállja a helyét: Magyarország felől közelítve egy nagyjából lapos, lenyesett tetejű hegyet látunk elkülönülő csúcsok nélkül. Föntről persze már kicsit tagoltabb képet mutat: a szelíd, alpesi gerinc keleti oldalán egy hullámos fennsíkot és vad sziklaletöréseket, a nyugatin változó meredekségű, itt-ott sziklafalakkal tarkított lejtőket találunk.

 

 

A Schneeberg nevével ellentétben nyáron persze hómentes, hiszen magassága (2076 méter) messze a hóhatár alatt marad, viszont oldalában szinte világítanak a fehérlő törmeléklejtők. Három oldala hirtelen szakad le a környező fennsíkok és medencék irányába. A Puchbergi-medence felé, északkeleten, egészen biztosan megakad szemünk a legváltozatosabb formakincsű terepen: itt apró kárfülkéket hagyott maga után a jégkorszakok idején a hegybe harapó jég. A függőleges falak lábánál hosszú, kiterjedt törmeléknyelvek nyújtóznak, a Kaiserstein alattit a csúcsokra vezető túra során felülről, hosszában is lehetőségünk nyílik szemügyre venni. A fagy és a hőmérséklet-ingadozás okozta aprózódás gondoskodik a fedetlen, lassan mozgó törmeléklejtők bőséges kőzetutánpótlásáról.

 

Úton a csúcsra

 

 

A hegyet sűrű szövésű pókhálóként fedik le a túraútvonalak. Van itt körút, szerpentinező ösvény és vad sziklalépcső. És ne feledkezzünk el a családosok tömegét kiszolgáló foltos vonatról, az Ausztria legmagasabb állomására (1796 méter) kanyargó fogaskerekűről, a Schneebergbahnról. A vonalat jelképező szalamandra és annak mintázata az átgondolt marketing jegyében számtalan turisztikai szolgáltatás arculatában köszön vissza a környéken, a térség könnyű azonosítását segítve ezzel.

 

 

A „csúcstámadáshoz” érdemes a legizgalmasabb turistaútvonalat, a Fadensteiget választani. Bár a különböző turistakalauzok általában nehéz, veszélyes, olykor extrém útként emlegetik, a hegy sziklás oldalán felkapaszkodó ösvény valójában nyáron senkinek sem okozhat komolyabb nehézséget. Persze állóképességre szükségünk van, hiszen ha az 1200 méteren fekvő Edelweisshüttéig igénybe vesszük a losenheimi libegőt, akkor is több mint 800 méteres szintkülönbséget kell leküzdenünk igen rövid távon belül. Ennek ellenére a másnapi, lefelé vezető utat jóval fárasztóbbnak éltem meg, mint a Fadensteig emelkedőjét, amelynek legvonzóbb tulajdonsága, hogy változatossága révén nem tud egyhangúvá válni.

 

Edelweisshütte

 

A libegő fogadóállomásától szép kilátás nyílik Puchberg am Schneeberg idilli fekvésű településére, amely innen nézve, ahogy az már csak lenni szokott Ausztriában, egy nagy műgonddal berendezett, végtelenül igényes terepasztal részletére emlékeztet. A takaros Edelweisshütte mellett a fenyők közé lép az ösvény, és egy rövid szakaszon az árnyas erdőben kapaszkodunk fölfelé. A méretes sziklalépcsőket rejtő fenyves csupán utunk egy szűk sávjára korlátozódik, fölötte a hegy fennsíkjának törmelékszoknyájára lépünk. Azonnal kinyílik a panoráma: észak felé egy apró legelőben tetőző, erdőktől ölelt fennsíkot és alacsonyabb hegygerinceket látunk.

 

 

A Fadensteig szépen végigkalauzol minket a Schneeberg oldalának változatos formakincsű domborzati sávjain. Fölfelé hatolva a hegy újabb és újabb arcai tárulnak fel előttünk, és ezzel a turistaút is forgószínpadként váltja díszleteit. Rögtön a fenyves után szükségünk lesz a kezünkre, amikor egy kisebb sziklalépcsőt mászunk meg, majd kiterjedt törmeléklejtőt keresztezünk. Az ösvény legvadabb része a gerinc élesen leszakadó pereme alatt fogad: hűvös klímájú sziklavilágba kerülünk, ahol helyenként acélsodrony segíti az előrejutást. Maga az út jól kitaposott, és biztos járással igazából nincs szükség a segédeszközök használatára, a kapaszkodóként kifeszített sodrony alighanem a téli túrák (szó szerint) elengedhetetlen eleme.

 

 

A legizgalmasabb szakasz kétségkívül egy rövid sziklapárkány, amelyen átkelve már a nyugati irány panorámája is elénk tárul. Mielőtt elérnénk a kibillent fennsík képét mutató gerinc déli nyúlványának peremét, még egyszer, utoljára szükségünk lesz a kezünk segítségére is. Aztán egyszer csak ott állunk a törpefenyők sűrűjében, és ismét egy, az előzőtől élesen elütő tájkép fogad. A következő órában fárasztó kaptatón küzdjük le az utolsó 300 méternyi szintet a Kaiserstein oldalában álló Fischerhüttéig. Közben érdemes néha jobbra pillantani: a karsztplatót apró beszakadások lyuggatják, amelyek mélyét a nyarat is átvészelő jégfoltok bélelik ki. A bécsiek sokat köszönhetnek ennek a karsztterületnek a szabadidős tevékenységeken túl is: a csapadékban gazdag hegyvidék szolgáltatja a főváros ivóvízkészletének oroszlánrészét.

 

 

A csúcsok nélküli hegy gerincén

 

 

A Rax fennsíkja 

 

A Schneeberg esetében a szó szoros értelmében vett gerincet mindössze néhány perc alatt legyalogolhatjuk. A Fischerhütte elől startolva 10 perc a Bécsi-Alpok legmagasabb pontja, a 2076 méteres Klosterwappen. A ház teraszáról megunhatatlan kilátás nyílik Puchberg medencéjére, a Hohe Wand apró fennsíkjára, valamint Magyarország nyugati peremhegységeire, a mögöttük terpeszkedő síkvidékkel. A menedékház mögött találjuk a gerinc másik tetőpontját, a 2061 méteres Kaisersteint. A 360 fokos panoráma megunhatatlan, de mégis érdemes kicsit továbbsétálni a szédítő magasságú sziklafal peremén, hogy a Losenheim felé nyúló, impozáns törmeléknyelvet fölülről, hosszában csodálhassuk meg. A Klosterwappenen egy kereszt és egy távközlési állomás fogad megannyi antennával. Szerencsére körül tudjuk járni, így igen változatos látványban lehet részünk. Óriás lepényként terül szét dél felé a mélyen szabdalt sziklafalak határolta Rax fennsíkja, nyugatra pedig az Alpok tengernyi hegylánca mögött bukik le a nap. Keleti irányban a Schneeberg 1800 méteren hullámzó fennsíkja uralja a látványt.

 

Szurdoktúra a sziklák alatt

 

 

Fischerhütte

 

A barátságos hangulatú, jórészt magyar személyzetű menedékház matracszállásán jócskán akad - igen szűkös - fekvőhely, de nagyobb összegért kisebb szobát is bérelhetünk. Az útiköltség legtetemesebb tétele a Fischerhüttében való tartózkodás, amely során különösen figyeljünk arra, hogy bár a ház weboldala szerint a szállás ára tartalmazza a reggelit, annak költségét (10 euró) utólag mégis kiszámlázzák. Reggel ismét a Klosterwappenre indultunk, ezúttal azonban ennek elsődleges célja a lefelé vezető, piros jelzésű turistaút felkeresése volt.

 

 

A csúcskereszt előtt hosszú, combizomszaggató ereszkedés veszi kezdetét: a 600 méternyi szintkülönbség szakadatlan fékezést igényel a vízmosta ösvényen (kényelmesebb mellette, a fűben lépkedni). Tipikusan az a fajta lejtő, amelyen akármennyire megerőltető is, fölfelé kaptatni kellemesebb élmény, mint lefelé tartani. Nem sokkal azután, hogy elértük a fenyőerdőt, és egy horhos pereméről mélyen betekintettünk a Rax oldalába vágódott Höllental völgy torkába, megérkezünk a Kienthalerhütte takaros faépületéhez. A ház csak hétvégén tart nyitva, de a mögötte ég felé szökő sziklatoronyra kapaszkodó rövid ferratát bármikor kipróbálhatja az, akinél van felszerelés (bátrabbak anélkül is nekiveselkedhetnek a rövid kihívásnak).

 

A ház alatt már lombhullató erdőben folytatjuk utunkat, és egy erdészeti út keresztezése után nekivágunk a hírhedt Weichtalklamm szurdokvölgyének. (Mint minden szurdok, ez is sokkal nehezebb és veszélyesebb lefelé, de aki megriadna tőle, a jobbra induló turistaúton ki is kerülheti a hosszú kanyont.) Előzetes kutakodásaim hamis elvárásokat formáltak bennem: egy sokkal szűkebb, egyveretűbb szurdokútra számítottam. Ezzel szemben a Weichtalklammot inkább egyes szakaszain vad sziklaszurdokká szűkülő, de nagyobb részt meredek oldalfalak határolta, keskeny völgyként lehet jellemezni. A sziklás részek jelentős szintkülönbséget rejtő természetes lépcsők, amelyek leküzdésében acélsodronyok, lépcsőfokok és helyenként létrák vannak segítségünkre.

 

 

Ezeken a pontokon körös-körül barlangüregek és simára csiszolódott mészkőfalak szorítanak maguk közé, egy helyen pedig még egy természetes alagúton is átbújunk, de a terep nem mondható nehéznek, ha valaki járt már hasonló helyen. Egy helybéli túrázó, látván, hogy lefelé haladunk, barátságos hangon figyelmeztetett, hogy ez volt életünk legrosszabb döntése, majd megnyugtatott, hogy nem találnánk ennél szebb helyet életünk befejezésére, és még tippet is adott a sírköveinkre kerülő szöveget illetően. Ettől függetlenül a szurdok bátran járható lefelé, bár egyes pontjain tényleg körültekintő és magabiztos mozgásra van szükség, mert a kőfelület nyirkos és csúszós, ahol pedig visszahajlik, nem látjuk, legföljebb csak érezzük magunk alatt a következő lépcsőfokot.

 

 

A terep elérése

 

A hosszas szurdoktúra végén a Weichtalhaus fogadójánál hagyhatjuk abba túránkat, innen busszal, majd vonattal utazhatunk tovább Bécsújhely, esetleg Bécs, de akár Sopron irányába. A Schneeberg csaknem minden szépségét felvonultató útvonalat úgy jártuk végig két nap alatt, hogy Budapestről vonattal kerestük fel Puchberget, és a hazautat is tömegközlekedéssel tettük meg. Mivel a csatlakozások jól megoldottak, az utazás gyors, nyári napokon még rohannunk sem kell, hogy mindenhova időben érkezzünk.

 

Térkép: Bába Imre 

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2017. októberi számában.

 

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI. 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Magashegyi élmények a határtól egyórányira
Családi túraközpont az első osztrák hegyen

Körtúra a Hohe Wand panorámaösvényén 

Cikkajánló