Az 1075 éves balkáni páncélfenyő (Pinus heldreichii) az észak-görögországi Píndosz-hegység egyik magasan fekvő erdejében él, több mint egytucatnyi hasonló korú társával együtt.
Svéd, német és amerikai kutatók fedezték fel a jelenleg ismert legidősebb élő fát Európában. A szakemberek a görög mitológiából ismert Adoniszról nevezték el a fát - számol be az origo.hu.

Kattints a fotóra a nagyított képért
  Egészen elképesztő, hogy ez a hatalmas, összetett és lenyűgöző organizmus ilyen hosszú ideig megmaradt egy ilyen ellenséges környezetben, ahol már több mint háromezer éve megvetette a lábát az emberi civilizáció - mondta Paul J. Krusic svéd dendrokronológus, a görögországi famatuzsálemet felfedező expedíció vezetője. Évekkel ezelőtt olvastam egy írást erről a nagyon érdekes görögországi erdőről. A kutatásunk során megpróbálunk minél távolabb visszatekinteni a múltba a hajdani éghajlati viszonyok feltérképezése érdekében, amihez nagy szükségünk van ilyen idős korú élő fákra. Ahhoz, hogy meghatározzuk a fa korát, mintát kell vennünk belőle. A kimetszett egyméteres mintán 1075 évgyűrűt számoltunk össze - magyarázta a szakember.
  A kutatók abban bíznak, hogy a hasonlóan idős, valamint az elmúlt évszázadokban elpusztult, de a talajon megőrződött fák évgyűrűinek éves változásai hasznos információkkal szolgálnak majd a több ezer évvel ezelőtti éghajlati és környezeti viszonyokkal kapcsolatban.
  A matuzsálemi fákat a Stockholmi Egyetem, az Academy of Athens és a TEMES S.A. szervezet együttműködésével megvalósuló tudományos expedíciók keretében fedezték fel.
Kapcsolódó cikkeink:
Magyar tölgy lett az európai Év fája
Egy keleti platánfa lett az év fája 2012-ben
 
 
            
        
                

->siteRenderer->imageSrc(null, 'https://crm.mtsz.org/msite/24/J5VKJS69CYF.jpg', 270, 366, '', '', false, false, '', '', false, 1, false);?>) 
                             




 
                  
       