Akár ötezren is elférnek majd a Lovagi tornák terén

A közelmúltban megújult diósgyőri vár új érdekességgel gyarapodik: közelében megépül a Lovagi tornák tere, ahol koncerteket, színházi előadásokat vagy akár műlovagló versenyeket is tarthatnak majd.

Szerző:
turizmusonline.hu
Fotó:
Miskolc Holding Zrt.
2015. július 30.

A közelmúltban megújult diósgyőri vár új érdekességgel gyarapodik: közelében megépül a Lovagi tornák tere, ahol koncerteket, színházi előadásokat vagy akár műlovagló versenyeket is tarthatnak majd.

A Lovagi tornák terének átadásával befejeződik a 2012-ben elkezdett, több mint 3 milliárd forint értékű fejlesztéssorozat. A létesítményt augusztus 20-án adják át. Az akár ötezer néző befogadására alkalmas, 750 ülőhelyes, fedett lelátókkal körülvett küzdőtér koncerteknek, színházi előadásoknak adhat otthont, emellett nevéhez hűen hagyományőrző lovagi tornák, felszereltségének köszönhetően pedig akár műlovagló vagy díjugrató nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas.


Az új idegenforgalmi és kulturális központ ugyanakkor Közép-Európában is egyedülálló lesz zenei fesztiválok, hagyományőrző rendezvények, közösségi ünnepek, sportesemények helyszíneként, a Lovagi tornák tere előtt kialakított vásártér pedig alkalmanként középkori hangulatú kirakodóvásároknak adhat otthont.
Az építkezés megkezdése előtti régészeti feltáráskor egy középkori vízvezetéket találtak, amely a közeli forrásokból biztosította a vár vízellátását. A kőből épült csatorna a Lovagi tornák terének északi lelátója alatt fut végig. Az eredeti tervek módosításával ebből a részből kiállítóteret alakítottak ki, amely egyrészt bemutathatóvá teszi a vízvezeték maradványait, másrészt alkalmi tárlatok helyszíne is lehet.


A Modern városok program keretében folytatódik a diósgyőri vár és környezetének további fejlesztése, a cél „nem az, hogy köveket rakjunk egymásra”, hanem az, hogy a térség egy vonzó turisztikai célpont legyen a történelmi értékekre alapozva.

 

Még több váras cikkért kattints ide!

Cikkajánló