Az örökmozgó kalandor - Koncz-Bisztricz Tamás

Két évvel ezelőtt figyeltünk fel egy csongrádi fiúra a Varázslatos Magyarország fotópályázatának díjátadóján. Már akkor is szép eredményeket ért el, idén pedig két kategóriagyőzelmet és egy második helyet nyert, és az éves ranglistán 10. helyezett lett, olyan nagy nevek mellett, mint Daróczi Csaba. A naturArt Az Év Természetfotósa pályázatán pedig második helyezést ért el ifjúsági kategóriában. Ki ez a fiú? Természetfotósokat bemutató sorozatunkban most őt ismerhetjük meg.

Szerző:
Pálvölgyi Krisztina / TM
Fotó:
Francz Ilona
Koncz-Bisztricz Tamás
2019. június 5.

Két évvel ezelőtt figyeltünk fel egy csongrádi fiúra a Varázslatos Magyarország fotópályázatának díjátadóján. Már akkor is szép eredményeket ért el, idén pedig két kategóriagyőzelmet és egy második helyet nyert, és az éves ranglistán 10. helyezett lett, olyan nagy nevek mellett, mint Daróczi Csaba. A naturArt Az Év Természetfotósa pályázatán pedig második helyezést ért el ifjúsági kategóriában. Ki ez a fiú? Természetfotósokat bemutató sorozatunkban most őt ismerhetjük meg.

Tomival és édesapjával még március közepén találkoztunk, a kiskunsági Pusztaszer központjában beszéltünk meg velük találkozót, hogy onnan együtt menjünk ki a fiú egyik kedvelt fotós helyére, Fülöp-székre. Célpontunk elsősorban a szikes Fülöp-tó és a közelében található Bagi-malom és környéke volt. A védett természeti terület tipikus puszta látványát kelti, a jelenleg kiszáradt tavat szántóföldek és tanyák veszik körbe, utóbbiak jó része elhagyatottan, romosan dacol az idővel.

Útközben láttunk egy Máté Bence által gondosan kialakított madárlest, amelyből állítólag több is van a környéken, és sajnos több őztetemet is. Tomiék szerint idén valami betegség pusztítja őket, aminek látható jelei is vannak, s ezt később mi is tapasztalhattuk egy kisebb létszámú őzrudli egyik tagján. Megállapítottuk, hogy az évnek nem a legszerencsésebb időszakában érkeztünk, eső rég nem esett, így nem láthatjuk a vízzel teli Fülöp-tó gazdag madárvilágát, ami fontos pihenőhely az átvonuló madaraknak is. De nem panaszkodunk, mert láttunk több mezei nyulat váratlanul felpattanni és elspurizni, néhány bíbicet és az említett őzeket. Sőt, egy egerészölyvet is, persze Tomi szerint, mert mi csak egy nagyobb, sötét tollazatú madarat láttunk az égen, ő viszont a szárnya állásából és repüléséből egyből beazonosította a szárnyast.

A kiszáradt tómeder is izgalmas téma, Tomiról is készítettünk pár képet a cikkünkhöz, nem kellett kérni sem, és máris hasalt a két fotós a szikes talajon.

Ez az, amit igazán szeret, kúszni-mászni, óvatosan lopakodni a kiszemelt téma kedvéért, az egy helyben ücsörgés nem az ő világa. Tomi Csongrád városában él szüleivel, angol-francia tanár édesanyjával és villamosmérnök apjával. Kíváncsiak voltunk, mióta fotóz, mire egy családi legenda kerül elő, amelyről a fiú elég kritikusan mesélt, ahogyan saját munkásságával kapcsolatban is, ami fiatal korát tekintve igen meglepő.

„Mi számít fotózásnak? Apáék szerint már 4-5 évesen megszereztem a fényképezőgépet, és nyomtam pár képet vele. De szerintem az nem fotózás. A 2015-ös év az, amikor komolyabban elkezdtem fényképezni, akkor kezdtem el pályázni is. Onnantól számítom, hogy tényleg fotózok.”

Festői Hortobágy, Tomi első jól sikerült fotója

A „nem fotózás” időszakában még nem az számított Tominak, hogy jó fotó készüljön, hanem hogy legyen fénykép az adott témáról, amolyan dokumentum jelleggel. A 2015-ös fordulópontot a Varázslatos Hortobágy fotópályázat hozta el Tominak, erre adta be azt a gémeskutas-naplementés képét, amellyel már elégedett volt. Itt figyeltek fel apjával a Varázslatos Magyarországpályázatra, ami tulajdonképpen a fő támogatója volt a hortobágyinak. Még ebben az évben oda is elkezdte beküldeni a képeit, így ettől kezdve vált igazán komollyá Öcsi hobbija. Mikós, az édesapja hívja így, és szép lassan összeáll a kép, miért is.

Az élet bölcsője című képe kategória-győztes lett a Varázslatos Magyarország 2018. áprilisi pályázatán

Szülő és mentor egy személyben
Apa és fia mindig együtt jár ki fotózni, és a terepi munka után az otthoni utómunka is közös. Így egy idő után azon se csodálkoztunk, hogy minden kérdésre többes számmal válaszolt a fiú. A fényképezést Tomi az apukájától tanulta, és a mai napig segíti, tanítja ezen a területen - szinte mentorként támogatja fia fotós pályáját. A terepen a témákat felváltva veszik észre, hol egyikük, hol másikuk. Kölcsönösen jelzik egymásnak, ha valami olyat látnak, amit érdemes megfotózni.

„Otthon meg szoktuk nézni az összes felvételt, de olyan nincs, hogy összehasonlítjuk egymás fotóit, hiszen apa teljesen más fényképeket készít, még ha ugyanaz is a téma, más szemmel fotózunk.”

Az utómunkánál Tomi választja ki a szerinte jó képeit, és aztán együtt dolgozzák ki őket. Viszont a pályázatokra beadott képei esetén még édesapja tudásában jobban bízik, így azokat főként ő készíti el, mert megítélése szerint szebben fel tudja dolgozni őket, egyszerűen ő még jobb ebben. De ott ül mellette, és folyamatosan tanulja ő is a Lightroom program használatát, a Facebook-oldalra felkerülő képeit pedig már ő maga utómunkázza. Tomi a fotózás mellett videókat is készít, amelyeket viszont teljesen ő szerkeszt meg.

Tél a holtágon

Menni, menni, menni
Tomi nem tudta megfogalmazni, pontosan mit szeret a fotózásban, csak egyszerűen nem bírja ki, hogy ne menjenek. Azt mondta, enélkül unalmas lenne az élet. A szülei szerint pedig legalább addig sem a számítógép előtt ül, mint más korabeli gyerek. A természet iránti szeretetét is szüleitől tanulta.

„Úgy lettem nevelve, hogy szeressem a természetet, sokat jártunk régen is kirándulni, a Mátrában volt egy törzshelyünk, Mátranovák, ahová sűrűn mentünk. 2015-től pedig, amikor már valóban fotóztam, a Zselicben is sokat voltunk túrázni és fotózgatni, például a Sas-réten, ahol elképesztő az élővilág.”

Tomi még csak 15 éves, de mostanra szinte nem maradt olyan kérdés a környék élővilágával kapcsolatban, amelyre ne tudna válaszolni. A rengeteg odakint töltött idő tapasztalt vadonszakértővé tette a fiút. Általában hétvégente mennek fotózni az édesapjával, jellemzően Csongrád környéki helyekre. Mostanában a Bokros-puszta, Bokrosi-holtágak, Tiszaalpár, a Körös ártere a cél. A házuktól egy kilométerre lévő Körös-torokra van, hogy egyedül is kijár biciklivel.

Gólyatöcsnász, Tomi egyik friss fotója

A komolyabb fotózásra Máté Bence munkássága is inspirálta, de nincs kifejezetten olyan képe, amelyet kiemelne. Fotósok tekintetében példaképének inkább Daróczi Csabát tartja, akinek az a munkamódszere, hogy folyamatosan megy, és amit lát, abból hozza ki a legjobbat, illetve nem „rendezi be” magának a fotót. Tomi is általában így dolgozik, azt fotózza, ami adódik, aminek éppen „szezonja” van. Ha darvak vannak, akkor nyilván az a téma. Megemlíti még Krizán István és Kovács Sándor természetfotóst, az ő munkásságukat is nagyra tartja, valamint sokat köszönhet is nekik, hiszen a természetfotózáshoz elengedhetetlen többek között a terepismeret, amiben sokat segítettek már a fiúnak.

Felszerelése igen egyszerű volt eddig, hiszen tavaly év végéig még tükörreflexes gépe se volt, egy nem cserélhető objektíves Nikon Coolpix P900 gépet használt leggyakrabban. Aztán 2018 végén, egy pályázaton nyert egy Canon EOS 7D Mark II tükörreflexes vázat, amihez van nagylátószögű, makró- és teleobjektívje is, és most már főként ezzel fényképez. Ami láthatóan markánsan befolyásolta eddigi munkásságát a témákat tekintve, az a szüleitől 2017 karácsonyán kapott drón. Mondhatni, ő se úszta meg.

„A drón az olyan, mint a drog. Azt nem lehet abbahagyni. És sok időt leköt. A formák adják magukat, de a tájat is könnyebben, szebben lehet vele fotózni, izgalmas ez a másfajta látószög, és egy villanypózna sem annyira zavaró fentebbről.”

Tiszaalpári templomdomb - drónnal készült fotó

És valóban, a tiszaalpári templomról készült reggeli, ködös képei tényleg varázslatosak lettek. Mégis, amikor kedvenc képeiről kérdeztük, egy víz alatti békás fotót említett a legutóbbi VM pályázatról, valamint egy füles vöcsökről készült képet, amelynek története, ahogy ő fogalmazott, szinte beleégett az agyába.

Levél alatt lapul a béka, Tomi egyik kedvenc fotója

Füles vöcsök a Tiszán, egy kalandos fotózás eredménye

Hogy változott-e Tomi a fotózás hatására? Az apukája azt mondta, kinyílt, és könnyebben tud másokkal is kapcsolatot teremteni. Mi is tapasztaltuk, hogy az anno szótlan fiúcska ma már nehezen áll le, ha egy jó kis történetbe belekezd.

A kiszáradt tómedertől elindultunk a közeli Bagi-malom felé, s közben egy csapat őzre lettünk figyelmesek a távolban.

Tomin érezhetővé vált az izgalom, egyből be akarta őket cserkészni, már mondta is, honnan, mi módon szokta megközelíteni e szép vadakat. Lelkesedését kissé letörtük, amikor az érdekes múltú szélmalomnál szerettünk volna inkább fotókat készíteni, de nem bánta. Ennek a helynek is van története, hiszen itt készült azon ritka képeinek egyike, amelyeket előre eltervezett.

Sátrazás, Bagi-malom, Tejút

„Benne volt a fejemben egy sátras fotó, a malomban nem voltam biztos, hogy az kell oda, de végül jól sikerült. És jó volt kint éjszakázni a malom mellett.”

Tomi tavaly több hónapot szánt őzek fotózására is, sok neki tetsző kép készült, de pályázatra ezeket nem adná be. Viszont abbahagyhatatlan ez a téma, mert óriási élmény. Egyszer három őz vette körbe a hasaló Tomit, bár mondta, hogy nem fél tőlük, de azért dobogott a szíve rendesen.

Őz

Más alkalommal, amikor gólyatöcsöket szeretett volna fotózni, hason kúszva, a sáros búzamezőn húzta magát végig, így közelítette meg alanyait, a víz szélén pihenő madarakat. Csak valószínűleg a búzát előtte lepermetezhették, mert teljesen kicsapta a bőrét valami. Kérdeztük Tomit, hogy legalább a kép sikerült-e, a válasz nem volt. Ezen jót nevettünk, és ő se bánta, a kaland mindennél többet ért neki.


A jó fotó és a türelem
Tomi szerint a jó kép legyen egyedi, ami nem attól lesz az, hogy nem veszi figyelembe az alapvető kompozíciós szabályokat, mint például az aranymetszést.

„Amikor fotózok, ha lehet ilyet mondani, próbálom egy kicsit utánozni a többieket vagy hasonlóakat készíteni, hogy hozzam a szintet. Potyó Imre mondta egy rádióinterjúban, hogy az elején mindenki másolja a többi fotóst, és azt gondolom, még valahol itt tartok. De persze nincs két egyforma természetfotó.”

Saját stílusát még nem találta meg igazán, ötleteit könyvekből és interneten látott képekből meríti, és azokat gondolja tovább, de leginkább a természet inspirálja. Nem gondolja, hogy utánoz, gyakorlatilag bármit lefotóz, amit szépnek, izgalmasnak tart. Ezt mi is tanúsíthatjuk, ugyanis a nap végén még ellátogattunk annak a vadkamerának a helyszínére, amit Tomi helyezett el egy nádas, mocsaras részre Felgyő mellett. Megmutatta a csapásokat, ahol az állatok rendszeresen közlekednek, és egy kicsit körbe is néztünk a közelben. Nem telt bele sok idő, Tomi már a faágakba csimpaszkodva fotózta a megemelkedett víz felszínén kialakult színes baktériumtelepeket és növényeket.

Tomi teljesen belemerül a vízen kialakult minták és színek fotózásába

Tomi szemével a mocsaras felszín


Egy természetfotósnak sokszor hosszú percekig vagy akár órákig kell egyhelyben, csendben várnia, hogy elkapja a legjobb pillanatot. Tomi viszont nem áll túl jól az effajta türelemmel. Egy gemenci kaland azonban kicsit betörte ezen a fronton, hiszen több órát kellett ülnie édesapjával egy szűk lessátorban. Krizák István természetfotós meghívására utaztak oda tavaly, még iskolakezdés előtt. Tomi rettenetesen szenvedett a szűk helyen a kényelmetlen kempingszékben, de végül az élmény kárpótolta mindenért. Hihetetlen szerencséjük volt, ugyanis István szerint még sosem volt ott ekkora vadforgalom. Rengeteg gímszarvast és szürke gémet sikerült megfigyelniük, sok érdekes jelenetet lefotózniuk, amit Tomi Természetfotós kalandjaim című blogjában ide kattintva megnézhettek. Sőt, egy videót is készített a gemenci élményekről, amit most meg is mutatunk nektek:

Szívesen tanulna tapasztalt természetfotósoktól, például Potyó Imrétől vagy Daróczi Csabától, akivel már volt is alkalma együtt fotózni néhányszor. De örömmel tanulna Nagy Edittől is, akinek munkáit a Varázslatos Magyarország kapcsán láthatta. A virágos fotói nagyon elvarázsolták Tomit, és érdekelné, hogy készítette őket.

Egyszer nagy leszek?!

A sulitémát szóba hozva Tomi már nem volt annyira lelkes, pedig nincs miért szégyenkeznie, hiszen átlagban jónak mondható, négyes-ötös tanuló, és a fotózás sem befolyásolja negatívan a tanulmányait. Most végzi el a 8. osztályt abban az iskolában, ahol anyukája is tanít, így viccesen fogalmazva, folyamatos megfigyelés alatt állt az általános iskolai évek alatt. Tomi mosolyogva mondta, hogy anyukája hamarabb megtudott mindent, mint ő maga, pláne, ha valami rosszat csinált. Továbbtanulni a helyi csongrádi gimnáziumban fog, később pedig erdőmérnök szeretne lenni.

Pályázatok, álmok, tervek
Magyarországon főként a Zemplénben kalandozna még, ahová a nyugalom és a táj miatt menne, de bármelyik hazai hegységben szívesen fotózna, ami érthető egy alföldi fiútól. Az Őrséget említette még, külföld kapcsán pedig sokkal konkrétabb elképzelései vannak. A hegyvidéki táj az elsődleges szempont, így az osztrák Alpok, Izland és a Yellowstone Nemzeti Park van a listája élén.

Tomi tapasztalt kiállítónak is mondható. A nagy pályázatok díjátadójához kapcsolódó kiállításokon több képpel is megmutatkozott már a nagyközönségnek, és az iskolájában rendezett közös tárlatok mellett önálló kiállítása is volt már a kecskeméti Természet Házában. Sőt, képeivel frissítették fel iskolájában az idejétmúlt állandó képes dekorációt, ottlétünkkor éppen ennek munkálatairól mesélt nekünk az édesanyja, amikor a nap zárásaként még ellátogattunk egy frissítő teára otthonukba.

Delelés

Hogy mitől ilyen sikeres Tomi a pályázatokon? Tréfásan fiatal korára hivatkozott, de a Varázslatos Magyarországnál például nincs kor szerinti kategorizálás. Tomi azt látja, hogy sokaknak nincs türelme végigcsinálni az egész évet, hiszen a pályázati év minden hónapjában kell beküldeni fotókat és azokkal jó eredményeket elérni, és ez sok energiát, időt igényel.

Amikor álomdíjakról beszélünk, Tomi azt mondja, természetesen örülne egy Év Ifjú Természetfotósa címnek, de ahogy a szavaiból kivettük, nem ez az, ami elsőként hajtja ki a természetbe. Külföldi pályázatokra is elkezdett munkákat beadni, de most még kevesebb sikerrel, igaz, a Young Bird Photographer of the Year 2019-es versenyen öt képe is bent van az előválogatott legjobbak között. Hogy sikerül-e díjat elhoznia, az majd augusztusban kiderül.


„A példaképekkel egy falon szerepelni nagy dolog, és ez arra ösztönöz, hogy folytatni kell, és egyszer talán majd én leszek a „nagy”. Egyszer, úgy 30-40 év múlva. És az a szerencse, hogy én még fiatal vagyok, így van időm, hogy fejlődjek.”

Párban, hattyúk az Orfűi-tavon

A cikk egy frissített verziója a Turista Magazin 2019. áprilisi számában megjelent cikknek.

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.

Kapcsolódó cikkeink:

További természetfotósokat bemutató cikkekért kattints ide

Koncz-Bisztricz Tamás videója a nyüzsgő Bokrosi-Holt-Tiszáról

A magyar természetfotózás sikerei 2018-ban

Górcső alá vettük a nemzetközi természetfotó-pályázatokat

Cikkajánló