Az országos kékkör

Három éven belül 1964 kilométernyi túraösvény és túrasí, valamint kerékpáros túraútvonal lesz európai színvonalon felújítva. 

2013. április 19.

Három éven belül 1964 kilométernyi túraösvény és túrasí, valamint kerékpáros túraútvonal lesz európai színvonalon felújítva. 

A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ), a hazai természetjáró szervezetek hagyományainak folytatója és ápolója, konzorciumi formában EU forrásból milliárdos nagyságrendű  pályázati támogatást nyert el 7 regionális és egy kiemelt pályázati program keretében.

A támogatás közel 2000 km turistaút felmérésére, felújítására, jelzésfestésére, kitáblázására ad lehetőséget, 2015. márciusára szerte az országban színvonalas pihenőhelyek, források és kilátóhelyek épülnek. A 21 konzorciumi partner bevonásával induló projekt minőségbiztosított szolgáltatási hálózat kiépítését, az adott területeket érintő minőségi infrastruktúra fejlesztést és online térinformatikai alapú információs rendszer felállítását valósítja meg, továbbá egy hosszútávon fenntartható és gazdaságilag önállóan működő rendszer létrehozását vállalja magára.

A terv elsődleges haszonélvezői az ökoturisztikai infrastruktúrát, az ökoturisztikai lehetőségeket pihenési, rekreációs, üdülési és sport/teljesítmény céllal igénybe vevő személyek, elsősorban a gyermekes és gyermektelen fiatal családok, akik számára a megfizethető kikapcsolódás jelenti a fő motivációt. Számukra a jól szervezett, jól bemutatott, garantált minőségű szolgáltatásokat és megbízható információkat nyújtó rendszer jelenti a vonzerőt. A rendszer piaci célcsoportját alkotják továbbá a városi, és települési fiatalok és az életmódjukban fiatalos, sportos csoportok társaságai, akik közös szórakozásukat pl. kerékpáros kiránduláshoz kapcsolják, valamint a természetbúvárok, kultúrvándorok és az újabb területeket felfedezni akaró, elsősorban európai és amerikai turisztikai csoportok.

Az Országos Kéktúrát egy kérdőíves felmérés szerint a válaszadók 67%-a ismeri valamilyen formában, 24% nem hallott eddig róla. Azok közül, akik ismerik, a válaszadók 44%-a már végigment egyes szakaszain, 7,3%-uk pedig végigment az Országos Kéktúra útvonalán. 6,6% nem túrázott rajta és nem is tervezi, 9% pedig nem túrázott, de tervezi, hogy végigjárja.
  

Ha megvalósul a terv, 2015 végére 1964 km gyalogos, túrasí és kerékpáros túraútvonal lesz kijelölve, karbantartva és felújítva. 

Támogatói lehetőségek is vannak a Kék mentén 
 

 

A gerincút vagy az útvonal hálózat kisebb-nagyobb útszakasza „örökbefogadásával”, promóciójának és fenntartásának segítésével támogatói szerep nyerhető el. A fenntartás költségeinek előteremtése így a térségi szereplők összefogása mellett szponzorációval valósulhat meg. Egy ilyen komplex turisztikai rendszer fenntartása, működtetése a célközönség mellett a helyi vállalkozók, erdőtulajdonosok, önkormányzatok, erdőgazdaságok, nemzeti parkok és az állam érdeke is.

 



Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke számolt be a terv részleteiről 

Az elnök szerint a projekt jóval túlmutat a Kéktúrán. A Kéktúrához kapcsolódó tervek azt segítik elő, hogy a természetjárás népszerűsége növekedjen hazánkban. Ezek a fejlesztések, beruházások nem a szövetség számára készülnek, a szövetség egy közvetítő abban, hogy a projekt lebonyolításával magasabb szintre kerüljön egy nemzeti brand és ezen keresztül maga a természetjárás. A Kéktúra projekt fizikailag is túlmutat a túra útvonalán, hisz a kapcsolódó turistautakra is fókuszál, a szállás- és egyéb szolgáltatásfejlesztés pedig nagyobb térségek túraúthálózatain járó turisták számára is kínálatbővülést jelentenek. Célunk, hogy a természetjárás a lehető legtöbb ember számára élményt adó, szükségletté váljon hazánk legszebb tájain.



A Magyar Természetjáró Szövetségről


Az MTSZ 1987-ben önállósodott, közhasznú szövetség célja, hogy elősegítse a természetjáró, aktív-, ökoturizmust, s a természetjárás szervezésének támogatásán keresztül az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését, a természet védelmét. A magyarországi, közel húszezer kilométernyi jelzett turistaút kialakítása a természetjáró szervezetek (egyesületek, szakosztályok) önkéntes munkájának eredménye, és egyben a szervezett turisták által a közösség számára létrehozott közkincs.

A szövetségnek immár 50 éve emblematikus programja - első számú terméke - az Országos Kéktúra (OKT) és az Országos Kékkör túramozgalom szervezése, koordinálása, népszerűsítése, útvonalának karbantartása, fejlesztése, tehát maga a Kéktúra.


Az Országos Kéktúra


Az Országos Kéktúra a legnépszerűbb „jelvényszerző” túramozgalom hazánkban. Így nevezzük azokat a túrákat, melyek tetszőleges időbeosztással, meghatározott útvonal bejárásával teljesíthető oly módon, hogy az útvonal mentén lévő igazoló pontokat érinteni kell. Ennek tényét ún. igazoló füzetben kell rögzíteni. Erre a célra hagyományosan bélyegzők kerültek kihelyezésre terepen, vendéglátó helyeken. Az igazoló füzeteket a túramozgalmat kiíró természetjáró szervezethez - a kéktúra mozgalmai a Magyar Természetjáró Szövetséghez (MTSZ) - kerülnek, ahol az útvonalat ismerő munkatársak átnézik a füzeteket. A teljesítők ezt követően megkapják a teljesítményüket elismerő jelvényt.

E jelvényszerző túrák teljesítéséhez nem szükséges természetjáró egyesület, így ezen keresztül az MTSZ tagjának lenni, ám az egyesületi tagok a jelvény, illetve a füzet árából kedvezményt kapnak. A túra nem verseny, így teljesítéséért nevezési díjat nem kell fizetni.


Az Országos Kékkör


Az Országos Kékkör (OKK) nagy múltú, évtizedek alatt kiépült, élő, létező útvonal, az egyik legismertebb hazai turisztikai brand. Azáltal, hogy egy hosszan elnyúló útvonal, bejárása (ez a mozgalom lényege) lehetővé teszi a turistaforgalom területi széthúzását, azaz ne csak egy-két frekventált helyet látogassanak a túrázók, hanem az útvonal mentén jussanak el az ismert turisztikai célpontoktól távolabb eső, felfedezendő helyekre is. Az OKK ún. alacsonyküszöbű szolgáltatás, ami lehetővé teszi, hogy az alacsonyabb jövedelmű társadalmi rétegek is bekapcsolódhassanak a belföldi turizmusba.


Az útvonal teljesítésének sportértéke is felértékelődött, ami további célcsoport felé való nyitást tesz lehetővé. Az OKK nagy múltja és viszonylagos népszerűsége ellenére jelenleg nem rendelkezik modern marketinggel, a fejlődéshez szükséges korszerű marketingstartégia kidolgoztása szintén a projektcsapat feladata.

Az Országos Kékkört három túramozgalom alkotja: Országos Kéktúra, Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra.

A legrégebbi az Országos Kéktúra, mely középhegységeinken áthaladó, Írott-kőtől Hollóházáig tartó, folyamatos turistaút 1128 km hosszan. Ez hazánk és Európa első hosszú távú turistaútja. A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra a Kaposvár és Szekszárd között a hetvenes években kialakított Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalaknak az Országos Kéktúra útvonallal történő összekötése révén jött létre Rockenbauer Pál „...és még egymillió lépés…” című TV filmsorozata nyomán. Az Alföldi Kéktúra hazánk második leghosszabb gyalogos turistaútja. Bemutatja legnagyobb és „legmagyarabb” tájegységünk szinte minden jellegzetességét a Kiskunság homokbuckáitól a Körös-vidék végeláthatatlan szántóin át a Nyírség erdős területéig.  Az Alföldi Kéktúra Szekszárdról, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra végpontjától indul, és Sátoraljaújhelyig tart, ahonnan az Országos Kéktúra érhető el. A három nagy kék jelzésű túraútvonal alkotja az „Országos Kék kört”.

Cikkajánló