Biofotók, gyermeki kíváncsiság és sötét növényutópiák

Tizenöt kortárs fotográfus hozott létre párokban dolgozva a kerttel, zölddel, növényekkel kapcsolatos szubjektív képeket a Capa Központ fél éves műhelymunkája során. Az alkotások felhasználásával korlátozott példányszámú kiadvány készült, és most szombatig a budapesti Nagymező utcában kiállítás formájában is megnézhetjük a képeket. Egy kisebb válogatást mutatunk olvasóinknak.

Szerző:
Magócsi Márton
Fotó:
Capazine Let's Plant
2021. október 28.

Tizenöt kortárs fotográfus hozott létre párokban dolgozva a kerttel, zölddel, növényekkel kapcsolatos szubjektív képeket a Capa Központ fél éves műhelymunkája során. Az alkotások felhasználásával korlátozott példányszámú kiadvány készült, és most szombatig a budapesti Nagymező utcában kiállítás formájában is megnézhetjük a képeket. Egy kisebb válogatást mutatunk olvasóinknak.

Kicsit persze hazabeszélünk, mert én magam, a Turista Magazin fotós-képszerkesztője is az alkotók között voltam. Valamikor a tél végén jelentkeztem a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ felhívására, miszerint a következő Capazine (az angol magazine szó rövidítéséből az utóbbi időkben zine-nek szokták hívni az alalmanként megjelenő, tematikus kiadványokat) a növényekről fog szólni. Az ezt követő fél éves műhelymunka első fele azzal telt, hogy a munkát vezető két kurátor, Gellér Judit és Mucsi Emese által meghívott alkotók, gerillakertészek, kutatók péntek esti előadásai között amolyan házi feladatokat csinálva megtaláltuk-kiválasztottuk a többi fotográfus közül azt, akivel együtt dolgozva, közösen tudtunk valamit vizuálisan mondani a kerthez kapcsolódó gondolatainkból, érzéseinkből.

Mivel nálam sokkal jobban ír, ezért Gellér Judit, az egyik kurátor szavait idézem, mielőtt rátérnénk a képekre:

A kert és a benne ültetett növények gondozása és védelme türelmet, bizalmat és lelkesedést igényel. A klímaváltozás elleni küzdelemben a növények kulcsfontosságú szerepet játszanak: a korábbiaknál is jobban felértékelődik a természet körforgásában betöltött feladatuk, a Földre sugárzott napfény megkötése, a szerves vegyületek létrehozása és az ezáltal felszabaduló oxigén előállítása. A földbe ültetett magok a jövőbe vetett reményt jelentik. A sötétben – éppúgy, ahogy a fényképek előhívásakor – titokzatos folyamat zajlik, nem zavarható meg a fejlődés. A kibúvó hajtások, később a virágok látványa örömérzetet, a fák és cserjék lombjai pedig megnyugvást okoznak.

A kerteket mesterségesen természetes környezetet teremtve, a körülkerítés gesztusával és a saját föld birtoklásának vágyával hozzuk létre. A kert a táj, a terület jellegét figyelembe véve, a növények és az emberi igények összehangolása szerinti tervezést, gondozást, egyúttal munkavégzést kívánnak meg. A kert helyszíne a gyermeki felfedezésnek, a játéknak, az önmagunkba merülésnek, a kontemplációnak, a pihenésnek, az emlékezésnek és a felejtésnek. A kert képe változik az idővel, a növények fejlődésével, az évszakok színeivel, a kertet alakítók és használók életével párhuzamosan újabb és újabb formát ölt magára.

Ahogy minden kert más és más – legyen szó belső kertről, saját kertről, városi vagy közösségi kertről, gyümölcs- és zöldség-, botanikus vagy épp díszkertről –, úgy a műhelymunka résztvevői is eltérő megközelítéssel vizsgálták e körülhatárolható tereket. A CAPAZINE LET’S PLANT alkotói – Bankó József és Martinkó Márk, Balogh Viktória és Páczai Tamás, Bielik István és Magócsi Márton, Biró Eszter és Kerekes Emőke, Bohus Réka és Fabricius Anna, Ladjánszki Máté, Lázár Eszter és Váczi Lilla, valamint Pfliegel Bálint és Rácmolnár Milán – a növények életének és jelentőségének különböző aspektusait vizsgálva hívják fel a figyelmünket a növények szerepének és szeretetének lehetőségeire.

Bankó József és Martinkó Márk

Balogh Viktória és Páczai Tamás

Bielik István és Magócsi Márton

Biró Eszter és Kerekes Emőke

Bohus Réka és Fabricius Anna

Ladjánszki Máté

Lázár Eszter és Váczi Lilla

Pfliegel Bálint és Rácmolnár Milán

CAPAZINE – LET’S PLANT

A kiállítás ingyenesen megtekinthető:

2021. október 20. – 2021. október 30.

Hétfőtől szombatig 9 és 19 óra között.

Vasárnap és ünnepnapokon zárva.

Capa Központ – 8F Galéria

Kurátor: Gellér Judit

Kiállító alkotók: Bankó József és Martinkó Márk, Balogh Viktória és Páczai Tamás, Bielik István és Magócsi Márton, Biró Eszter és Kerekes Emőke, Bohus Réka és Fabricius Anna, Ladjánszki Máté, Lázár Eszter és Váczi Lilla, valamint Pfliegel Bálint és Rácmolnár Milán

Tanulmány: Tóth Hanga

A műhelymunka vezették: Gellér Judit, Mucsi Emese

Meghívott előadók voltak: Mathieu Asselin, Ádám Anna, Balassa Betti, Gyenis Tibor, Illés Zsófia, Szikra Renáta

2021. október 29-én, pénteken, 17 és 19 óra között a CAPAZINE – LET'S PLANT műhelymunka alkotóival és vezetőivel együtt lehet megnézni a kiállítást, kötetlen beszélgetéssel egybekötve.

Cikkajánló