Úgy hozta a sors, hogy a legújabb válogatásban az érdekességek mellett most csak elkerülendő példákat hozott Csernus Lukács Gábor, de ne aggódjatok, van még jó példákból is bőven a tarsolyban.
Az első októberi bírálati nap anyagát látva tanulságképpen kiemelném, hogy hasznos lenne a teljesítőknek és az ellenőröknek egyaránt, ha nem küldenétek be félkész igazolófüzeteket. Ugyanis azok adatpótlása sok időt vesz el a többi, szabályos igazolófüzet bírálatától, hiszen akár hosszadalmas pótlási és magyarázkodási folyamatot indíthat el.
De mitől is lehet félkész egy füzet? Ha nem tudjuk eldönteni bármely két szomszédos igazolópont közötti táv megtételének időpontját. Merthogy a kéktúrák teljes távjának bejárását a bélyegzőkkel és a hozzá kapcsolódó dátumokkal kell tudni igazolni. Ha hiányzik egy bélyegzés, vagy elmaradt a dátumok kitöltése, akkor ezeket is utólag kell pótolni. Tehát ismét csak javasolni tudom, hogy beküldés előtt nézzétek át, hogy ezek mind rendben vannak-e.

Rossz példa 1: Ez egy olyan füzet, ami az új kiadású párjával együtt érkezett, amibe szépen át volt ragasztgatva az összes, benne addig gyűjtött bélyegzés, de nem igazán értem, hogy miért is? Bármelyik régi kiadású igazolófüzet használható manapság is, csak épp a ma létező bélyegzéseket kell beleütni, és az abban leírt szabályok szerint könyvelni a teljesítést. Az is működő megoldás, ha a régi, de be nem fejezett füzet mellé már az annak folytatásaként használt újabb típusút is beadjuk, így a kettőt együtt bírálhatjuk el.

A szerzőről
Csernus Lukács Gábor alig néhány túratársával együtt ott áll az Országos Kéktúra többszörös teljesítőinek dobogóján: tizenháromszor járta végig az Írott-kő és Hollóháza között húzódó túraútvonalat, kétszer az Országos Kékkört. Gyakorlott túrázó tudásával nemcsak a közösségi felületen egyénileg szerveződött kéktúrás csoportokat koordinálja, hanem évek óta önkéntesen ellenőrzi a teljesítők igazolófüzeteit. Rovatunkban Gábor az igazolófüzetekben látott pozitív és negatív példák bemutatásával nyújt segítséget kezdő és haladó kéktúrázóknak egyaránt.