Erőss Zsolt emléktúra - Jön az V. Transzbükki átkelés!

Január 31-én ötödik alkalommal kerül sor a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság „Transzbükki átkelés” elnevezésű, 20 km hosszú szakvezetett terepi tanulmányútjára Nagyvisnyó és Felsőtárkány között. A programot megemlékezés zárja.

Szerző:
Hidvégi Brigi (forrás: BNPI)
Fotó:
Kaposi Viktor
2015. január 12.

Január 31-én ötödik alkalommal kerül sor a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság „Transzbükki átkelés” elnevezésű, 20 km hosszú szakvezetett terepi tanulmányútjára Nagyvisnyó és Felsőtárkány között. A programot megemlékezés zárja.

A túra különlegessége, hogy ez alkalommal a résztvevők fokozottan védett, látogatók elől elzárt területekre is bejuthatnak a természetvédelmi kezelő szervezet szakembereinek vezetésével. A cél a természeti értékek közvetlen bemutatása.


A kiindulási pont Nagyvisnyó, ezután a túrázók a Mála-bércen kapaszkodnak fel a Bükk-fennsíkra, a Bálványra. Az első frissítőpont a Csurgói erdészháznál lesz, ahonnan a Huta-rét és a Fekete-sár-rét érintésével a résztvevők felkeresik az ország legmagasabban elhelyezkedő rombarlangját, a fokozottan védett Kőrös-barlangot (932 m). Ezután az Őserdőn át a Vörös-kő ormára vezet az út, ahonnan a jelentkezők leereszkednek az ilyenkor még inaktív állapotban lévő Vöröskői-alsó-forráshoz. A második frissítőpont a Stimecz-háznál lesz, a következő úti cél pedig Felsőtárkány, amelyet erdei kisvasúton érnek el a túrázók.


A tervek szerint a csapat 18.00 órára érkezik meg a BNPI Nyugati Kapu Látogatóközpontjába, ahol az Erőss Zsolt hegymászó tiszteletére 2014-ben állított kopjafánál felidézik a Bükki Nemzeti Park hajdani védnökének, a 2013-as transzbükki átkelés túravezetőjének emlékét. Végül egy kiadós vacsora zárja a napot.

 

 

A túra az Erőss Zsolt hegymászó tiszteletére 2014-ben állított kopjafánál ér véget

 

A rendezvény időpontja: 2015. 01. 31. (szombat) 8.00-tól 20.00-ig

 

Találkozó: 2015. 01. 31. Nagyvisnyó, "ÁFÉSZ" megálló, 7.45. (Az egri buszpályaudvarról 6.45-kor indul helyközi járat Nagyvisnyóra.)

 

Részvételi díj: 3500 Ft (a helyszínen fizetendő)

 

Jelentkezés: okoturisztika@bnpi.hu

 

További információ:

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság - www.bnpi.hu

Paulikovics Ildikó: 30/277-4750, Novák Richárd: 30/277-4970, Baráz Csaba: 30/475-4113

Jelentkezéskor az alábbi adatokat szíveskedjenek megadni: név, telefonszám, kor

 

Jelentkezési határidő: január 26.

 

Jelentkezéseket 50 főig, a beérkezés sorrendjében tudják fogadni.

 

Cikkajánló