Évzárón találkoztak az aranyjelvényes túravezetők

Február 3-án tartották az Aranyjelvényes Túravezetők Klubja (ATK) évzáró gyűlését.

2024. február 8.

Február 3-án tartották az Aranyjelvényes Túravezetők Klubja (ATK) évzáró gyűlését.

Az eseményen Jancsó Ottó, az ATK elnöke mondott kötetlen hangulatú beszédet. Elmondta, hogy az elmúlt évben egy sikeres pályázóval bővült a klub létszáma, ami jelenleg 40 fő. Felidézve a 2023-as évet megemlékezett azokról a sporttársakról, akik az elmúlt évben hunytak el: Tóth János, Halász Ferenc, Csávás István József, Székely László.

2023-ban négy elnökségi ülést tartott az ATK, amelyek során javaslatot tettek az MTSZ Minősítési Szabályzatának javítására, valamint felajánlást tettek a Szakosztálynapló és az Egyéni túranapló elektronikus változatának elkészítésére. A tagok megszervezték a klub 45 éves fennállásának ünnepségét, elbíráltak két pályázatot, valamint elkezdték egy új kiadvány összeállítását, az „Aranyjelvényes Túravezetők Klubja 1978-2008” mintájára.

Jancsó Ottó felidézte a tavalyi év közös programjait is, végül köszönetet mondott az MTSZ vezetőségének és munkatársainak a klub támogatásáért.

Aranyjelvényes Túravezetők Klubja

Az 1978-ban alapított klub tagságát azok az aranyjelvényes túravezetők alkotják, akik önkéntesen vállalják a klubéletet, és az azzal járó feladatokat. A klub legfőbb célja, elsődleges feladata a természetjárás ügyének szolgálata.

Cikkajánló