Fejlesztik a magyar lovas ágazatot

Az elmúlt két évtized legjelentősebb fejlesztésének nevezték a jelenlegi, összesen 3,6 milliárdos beruházást.

Szerző:
forrás: MTI
Fotó:
Gulyás Attila
Komka Péter - MTI fotó
Danigabi
Giulio
2013. november 15.

Az elmúlt két évtized legjelentősebb fejlesztésének nevezték a jelenlegi, összesen 3,6 milliárdos beruházást.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a szerdán Szilvásváradon, a felújítás előtt álló lovas centrumban tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá: a szilvásváradi centrum fejlesztése kiemelt beruházás, amelyre közel 1,6 milliárd forintot fordít a kormány, a Nemzeti Lovarda fejlesztésére pedig további kétmilliárd forintot biztosítanak.

 


A szilvásváradi lovas centrumnál az idén az előkészítő lépésekre 181 millió forintot szánnak, egyebek mellett területvásárlásra, közműkiváltásra. A beruházás alapkövét várhatóan 2014 március végén-április elején teszik le, az átadást szeptemberre tervezik.

 


Mondok József, a Magyar Lovas Szövetség alelnöke emlékeztetett rá, hogy az elmúlt két évtizedben sok koncepció, terv született, de érdemi változás nem történt az ágazatban. Most azonban kormányzati szándékról, konkrét lépésekről lehet beszélni - hangsúlyozta.

 


Szavai szerint szükség is van a beavatkozásra, mert Magyarország jelentős lemaradásban van például Hollandiához, Németországhoz, Angliához képest.

 

 


Dallos Andor, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója elmondta, hogy a jelenlegi lovas centrum 1976-ban épült, s 1984-re nyerte el mai formáját. Azóta azonban eljárt felette az idő - fogalmazott. Az új multifunkcionális lovas centrum terveiről szólva Dallos Andor kiemelte: épül egy új fedett lovarda, a régi pedig bemelegítő pálya lesz. A stadion négyévszakos talajt és részben fedett lelátót kap, így szinte egész évben használhatóvá válik. Készül még egyebek mellett mobil sátorrendszer a lovaknak, lesz sétálóutca és épülnek új parkolók is.

Cikkajánló