Filmajánló: Kalandjaim a parányok világában

A Természetfilm.hu Egyesület új filmjében a vízi egysejtűek világával ismerkedhetünk meg. Az ismeretterjesztő film premierje június 7-én lesz a Duna TV-n.

Szerző:
TM
Fotó:
Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesület
2020. május 27.

A Természetfilm.hu Egyesület új filmjében a vízi egysejtűek világával ismerkedhetünk meg. Az ismeretterjesztő film premierje június 7-én lesz a Duna TV-n.

„A parányi élőlények a Kárpátok kristálytiszta forrásainak vizében éppúgy ott vannak, mint a kacsaúsztató tavacskákban. Aprók ugyan, de ez mit sem von le jelentőségükből. A túlélés igazi mesterei ők” – írja hangulatfestésképp az egyesület a film beharangozójában, amit egy harmadéves biológushallgatóval, Becz Barnabás Álmossal forgattak. Az ő mikroszkópján keresztül láthatunk bele az egysejtűek titkos életébe.

A film a folyókban, tavakban, szikes tócsákban, a Kis-Balaton vizében is életben maradó mikroorganizmusokat mutatja be nekünk: napállatkákat, harangállatkákat, kerekesférgeket. „Az expedíció a Kárpát-medence legmagasabb csúcsaitól egészen az Alföld szikes tavaihoz elvezetett. Mivel a cél a lehető legtöbb különleges egysejtű felkutatása volt, Álmosnak egy olyan guruló jármű volt a segítségére, amiben berendeztünk egy kész minilabort” – mondta ifj. Kollányi Ágoston, a film rendezője.

A kocsi belsejében akváriumok, gyűjtőüvegek sorakoztak, kipárnázott dobozokban, kamerával felszerelt mikroszkópok várták az új felfedezéseket.

A film két éven át készült, a lakókocsi több mint 3000 kilométert gurult a forgatások alatt, bejárva a Tátrát, a Tisza vidékét, a Szigetközt és a Kiskunságot. A Médiatanács támogatásával megvalósult Kalandjaim a parányok világában című film premiervetítése június 7-én 13.35-kor lesz a Duna TV műsorán.

Addig is egy kis előzetes:

A forgatás részleteibe is bepillanthatsz ebben a blogban.

Forrás: Természetfilm.hu Egyesület


Cikkajánló