Idén is látogatható Európa legnagyobb beltéri betleheme

Advent első vasárnapjától január végéig csodálhatják meg a látogatók a Somogy megyei Vörs település híres betlehemét.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Vörsi Betlehem
2022. november 28.

Advent első vasárnapjától január végéig csodálhatják meg a látogatók a Somogy megyei Vörs település híres betlehemét.

Közép-Európa legnagyobb betlehemének története 1948-ban kezdődött, amikor a falubeliek úgy döntöttek, elbontják a Jézus Szíve oltárt a templomban, és annak helyére egy kisebb betlehemet építenek. A kis betlehem mára Európa egyik legnagyobbja lett, több mint 60 négyzetméteres, és az ember-, illetve állatfigurákat leszámítva kizárólag természetes anyagokból készül. Az elkészítéséhez 2018-ban három köbméternyi tuját, húsz fenyőfát és négy köbméternyi faanyagot használtak fel.

A betlehemet a falubeliek készítik. 1948 óta, vagyis a betlehem eddigi 74 éves történetében 77 helyi lakos vett részt a munkálatokban. Az építés 8-10 napig tart, és igyekeznek minden évben teljesen más elrendezéssel és újításokkal várni a látogatókat. Akik évről évre egyre többen érkeznek, még külföldről is, hogy láthassák a híres vörsi betlehemet.

A vörsi betlehem advent első vasárnapjától január végéig, minden nap 9 és 17 óra között látogatható.

Cikkajánló