Jubileumi vándorlás a 20 éves Közép-Dunántúli Piros túraútvonalon

Idén 20 éves a Zirctől Lábatlanig tartó Közép-Dunántúli Piros, ennek apropóján kéthetes vándorlást szerveznek az ünnepelt útvonalon. A 300 km-es túrát egészben vagy részben is le lehet járni, a résztvevők pedig egyedi kitűzőt és emléklapot kapnak a teljesítésért.

Szerző:
MTSZ
Fotó:
Gulyás Attila / MTSZ (Kiemelt kép)
Forrás:
Észak-Dunántúli Területi Természetbarát Szövetség
2024. április 5.

Idén 20 éves a Zirctől Lábatlanig tartó Közép-Dunántúli Piros, ennek apropóján kéthetes vándorlást szerveznek az ünnepelt útvonalon. A 300 km-es túrát egészben vagy részben is le lehet járni, a résztvevők pedig egyedi kitűzőt és emléklapot kapnak a teljesítésért.

Az Észak-Dunántúli Területi Természetbarát Szövetség tagszervezetei 20 évvel ezelőtt hozták létre a Közép-Dunántúli Piros (KDP) túraútvonalat. A Zircen kezdődő piros sáv jelzés Veszprém, Fejér és Komárom-Esztergom vármegyéken áthaladva Lábatlanban ér véget, hossza 300 km.

A 20 éves évfordulóhoz kapcsolódóan kéthetes vándorlást szerveznek a nyáron, a túra 2024. június 22-től július 6-ig tart majd.

A túrát végig túravezetők segítik majd, az időben regisztráltak számára pedig szállást és étkezést is biztosítanak. A KDP bármikor teljesíthető, a mostani egyszeri alkalomra viszont egyedi kitűzővel és emléklappal készülnek a szervezők a teljesítőknek.

Akinek sok lenne a 300 kilométer vagy a két hét, az a túra megyei szakaszait külön is teljesítheti, ők egyedi megyei kitűzőt és emléklapot kapnak, amit a Veszprém vármegyei Várpalotán, a Fejér vármegyei Szárban és a Komárom-Esztergom vármegyei Piszkén (Lábatlanban) adnak majd át. Az egész távot teljesítők a piszkei (lábatlani) ünnepségen kapják majd meg az egyedi kitűzőt és emléklapot, valamint a teljesítésért egyébként is igényelhető tűzzománcjelvényt.

A jubileumi túra menete

A túra ünnepi keretek közt 2024. június 22-én, szombaton 10 órakor indul Zirc főteréről.

  • Június 22. Zirc - Vinye
  • Június 23. Vinye - Bakonybél
  • Június 24. Bakonybél – Hárskút
  • Június 25. Hárskút - Alsópere
  • Június 26. Alsópere - Várpalota (Veszprém vármegyei szakasz zárása)
  • Június 27. Várpalota - Iszkaszentgyörgy
  • Június 28. Iszkaszentgyörgy - Isztimér
  • Június 29. Isztimér - Kisgyón
  • Június 30. Kisgyón – Pusztavám, Vértes tábor
  • Július 1. Pusztavám, Vértes tábor – Oroszlány (Fejér vármegyei szakasz zárása)
  • Július 2. Vértessomló - Szár
  • Július 3. Szár - Csabdi
  • Július 4. Csabdi - Tarján
  • Július 5. Tarján – Pusztamarót
  • Július 6. Pusztamarót – Lábatlan
  • Július 6-án 12 órakor ünnepség Lábatlanban a Gerenday Közösségi Házban (Komárom-Esztergom vármegyei és az egész túra zárása)

A többnapos túrára regisztrálók csomagjainak szállítását a szövetség szervezi, résztvevőnként egy hátizsák csomag szállítását vállalják.

A túrára regisztrálni ide kattintva tudtok.

A szállásigényes túrákra (teljes vagy megyei szakasz) 2024. április 30-ig lehet jelentkezni.

Érdemes időben jelentkezni, mivel a túrák létszáma korlátozott, és a szálláslehetőségek is korlátozottak.

A regisztráció díja teljes távra 15 000 Ft/fő, az egynapos útra 2000 Ft/fő, egy-egy megyei szakaszra 5000 Ft/fő.

A szállás és a reggeli + vacsora költsége a 14 napra kb. 200 000 - 250 000 Ft/fő közötti összeg lesz, de a későbbi érdeklődés esetén a lehetőségek szerint a szövetség igyekszik majd mindenkinek segíteni a szervezésben, teljesítésben.

További információkért érdeklődni az info@fejer-tura.hu e-mail címen lehet.

Cikkajánló