Hírek

Kerecsensólyomból idén nincs hiány

Rekordszámú kerecsensólyom fióka született idén a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területén. A párok összesen 77 utódot neveltek fel.

Szerző:
Greenfo
Fotó:
shutterstock.com
2014. október 24.

Rekordszámú kerecsensólyom fióka született idén a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területén. A párok összesen 77 utódot neveltek fel.

A Körös-Maros Nemzeti Parkban az 1990-es évek második felétől költenek rendszeresen kerecsensólymok. Néhány gyengébb évtől eltekintve (amilyen például a tavalyi volt, amikor csupán 24 fióka született) számuk folyamatosan növekszik, gyakorlatilag a KMNP minden részterületén előfordulnak. Idén minden eddiginél népesebb volt a szaporulat. Tavasszal 33 pár rakott fészket, melyekből 24-ben sikeres volt a költés. Összesen 77 fióka repült ki, így elmondható, hogy jelentősen gyarapodott az állomány.

 

shutterstock_90655780-kk.jpg

 

A tavalyi kedvezőtlen szezon után idén 33 pár 77 fiókája repült ki

 

A rendkívül sikeres költés főként két tényezőnek köszönhető. Az egyik a kedvező időjárás, a másik pedig a bőséges táplálék, rendkívül nagy volt ugyanis a rágcsáló-felhozatal. A kerecsensólymok döntő többsége a 400 kilovoltos nagyfeszültségű elektromos vezetékek oszlopaira kihelyezett költőládákban fészkel. Csak ritkán fordul elő, hogy természetes közegben, azaz fákon költenek. A Dévaványai-Ecsegi puszták részterületen van az országban a legnagyobb ilyen természetes közegben fészkelő állománya, összesen tíz pár.

 

Mivel a kerecsensólyom nem épít saját fészket, így ezek az említett párok is főként parlagi sasok és rétisasok fészkében nevelték fel utódaikat, de olyanok is voltak, amelyek a fára helyezett mesterséges költőládákat foglalták el. Dévaványa térségén kívül idén még két helyen - Tótkomlós és Csabacsűd térségében - akadt egy-egy olyan kerecsenpár, amelyik természetes közegben, azaz fán, nem pedig villanyoszlopon fészkelt - írta a park honlapján.

Cikkajánló