Kihirdették a Magyarország 365 fotópályázat idei díjazottjait

A harmadik alkalommal kiírt Magyarország 365 fotópályázat idei pályázatára minden eddiginél több kép érkezett. A neves szakemberekből álló zsűritől 15 pályázó kapott díjat.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Makovics Kornél
Forrás:
MTI
2021. december 9.

A harmadik alkalommal kiírt Magyarország 365 fotópályázat idei pályázatára minden eddiginél több kép érkezett. A neves szakemberekből álló zsűritől 15 pályázó kapott díjat.

Az idei pályázatra közel 37 ezer pályamű érkezett. A legjobbnak ítélt 60 alkotást az érdeklődők december 22-ig nézhetik meg az Eiffel Műhelyházban. A tervek szerint a következő hónapokban az alkotásokat több helyen is bemutatják a nyilvánosságnak. Még ebben a hónapban elindul a válogatott fotókat tartalmazó kiállítás a pesti belvárosi Duna-parton.

A pályázatra három – természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek – kategóriában lehetett jelentkezni. A szakmai zsűri minden kategóriában három díjat osztott ki. Az első helyezettek 1 millió forintos, a második helyezettek 500 ezer forintos, a harmadik helyezettek 300 ezer forintos díjazásban részesülnek.

Az idei díjazottak:

A szakmai zsűri döntése alapján a Természet és táj kategória első helyezettje Lőrincz Ákos Ködhatár, második helyezettje Esteban Sanchez Tejivó című képe lett, harmadik helyezést ért el Daróczi Csaba Szélhajtó küszök című sorozata. Közönségdíjat kapott Kiss Márton Start című fotójáért.

Épített és tárgyi örökség kategóriában a zsűri első díját Kovásznai Balázs Több millió év egy képen, a második díjat Horváth Zsolt Megyeri híd című képe, harmadikat pedig Németh Gyula László Tópark című sorozata kapta. Közönségdíjat nyert Rizsavi Tamás Budapesti metró című alkotása.

Életképek kategóriában a zsűri első helyezettje Kerekes M. István lett Egy verseny margójára című képével, a második Dusha Béla Tisztelgés a tudósnak, a harmadik pedig Szmolanka Leszja Nekem a Balaton című képével. A közönségdíjat Papdi Balázs Hőlégballonok Szegeden és környékén című fotója nyerte el.

Különdíjakat is kiosztottak. A Magyar Természetjáró Szövetség különdíját Makovics Kornél Viharvadászat című sorozata kapta. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Bella László A magányos kápolna című képe kapta. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének különdíját Zsoldos Alexandra Az igen után, az Operaház különdíját Kerekes M. István Start című fotója kapta.

Cikkajánló