Kitüntetések az erdő világnapján

Március 21-én, az erdők világnapján több díjat és kitüntetést, valamint miniszteri elismerő oklevelet adtak át azoknak - többek között az ÉSZAKERDŐ Zrt. néhány dolgozójának is - akik sokat tettek az erdőkért.

Szerző:
www.koramany.hu
Fotó:
Pelsőczy Csaba
2015. március 24.

Március 21-én, az erdők világnapján több díjat és kitüntetést, valamint miniszteri elismerő oklevelet adtak át azoknak - többek között az ÉSZAKERDŐ Zrt. néhány dolgozójának is - akik sokat tettek az erdőkért.

Az ENSZ az erdők jelentőségére és értékeire irányította a figyelmet azáltal, hogy március 21-ét, a tavaszi napforduló napját, a tavasz kezdetét az erdők világnapjává nyilvánította. A kitüntetésekkel azok munkáját ismerték el, akik sokat tettek az erdőkért - jelentette ki dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

 

A hétfői, budapesti ünnepségen az agrár-tárca vezető és Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár több díjat és kitüntetést, illetve miniszteri elismerő okleveleket adott át kiváló szakmai teljesítményekért.

 

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter PRO SILVA HUNGARIAE DÍJAT adományozott Bak Juliannának, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgató-helyettesének, a napi erdőművelési munkák forrásigényének biztosítása, a természeti károk és a fenyőszáradás okozta következmények felszámolása érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

 

 

Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár több díjat és kitüntetést, illetve miniszteri elismerő okleveleket adott át kiváló szakmai teljesítményekért

 

Az ünnepségen az ÉSZAKERDŐ Zrt. három munkatársa Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át.
 

Matajszné Kása Erika erdészeti igazgató a Hernádvölgyi Erdészet területén hosszú időn át végzett munkája, az őshonos erdőállományok felújítása érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként kapott oklevelet.

Csiger Zsolt szakoktató, erdei iskolai programvezető erdészeti szakképzés terén végzett kiemelkedő munkáját, a „Bagoly-vár” erdei iskola magas színvonalú működtetése érdekében kifejtett tevékenységét ismerték el.

Dienes István kerületvezető erdész a Jósva-Tornai Erdészeti Igazgatóság területén végzett négy és fél évtizedes kiemelkedő szakmai munkája, emlékhelyek gondozása érdekében kifejtett tevékenységéért kapta az elismerő oklevelet.

Cikkajánló