Hírek

Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma épül Tiszafüreden

Egy közel egymilliárd forintos fejlesztési program részeként Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma épül meg október végéig Tiszafüreden - jelentette be a földművelésügyi miniszter a projekt alapkőletételi ünnepségén, a beruházás helyszínén.

 

Szerző:
MTI
Fotó:
ORSZAGALBUM.HU/TAA103
SHUTTERSTOCK
2015. április 17.

Egy közel egymilliárd forintos fejlesztési program részeként Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma épül meg október végéig Tiszafüreden - jelentette be a földművelésügyi miniszter a projekt alapkőletételi ünnepségén, a beruházás helyszínén.

 

Fazekas Sándor köszöntőjében aláhúzta: a most induló beruházás része egy átfogó turisztikai fejlesztés-sorozatnak, amely 2020-ig összekapcsolja a Tisza-tavat a Nagykunsággal, a Hortobággyal és a dél-hevesi térséggel. Ennek érdekében egyebek mellett mintegy 50 kilométernyi új kerékpárút is megépül, kialakítva ezzel hazánk egyik legjelentősebb egybefüggő kerékpárút-hálózatát - tette hozzá.

shutterstock_19519708vag.jpg


A nagyszabású program egyik első, országszerte egyedülálló elemeként egy 958 millió forintos, teljes egészében uniós és állami pályázati forrásból ez év őszére felépül Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma Tiszafüreden, a 33-as számú főút mentén - közölte a tárcavezető.


Rámutatott: a Tisza-tavi régió Magyarország egyik legvonzóbb turisztikai célterülete. Ezért fontos itt egy olyan korszerű, 21. századi kerékpáros infrastruktúra kiépítése, mely teljessé teszi e vidék szolgáltatási palettáját és újabb munkahelyeket teremtve lendületet ad a turizmus további fejlődésének.


Lipcsey György, a projektgazda Tisza-tavi Turizmus Fejlesztő Egyesület elnöke az eseményen a beruházás részleteiről elmondta: a különleges kialakítású, minden igényt kielégítő szolgáltatásokat kínáló kerékpáros kilátó- és pihenőhely mellett október végéig a Tiszafüred-Poroszló közötti kerékpárút Tiszafüred és a Tisza közötti része is megépül. Ezen a szakaszon egy pihenőpontot, a tízes számú öblítőcsatornán egy emelhető szerkezetű hidat, valamint két kerékpáros vasúti átjárót is kialakítanak.

Kapcsolódó cikk:

Európai kerékpárút-hálózathoz kapcsolódik a Tisza-tó észak-alföldi szakasza

 

Cikkajánló