Programok

Megjelentek a tavasz hírnökei

Egyre népesebb madárseregek jelennek meg a Körös-Maros Nemzeti Park területén. Az elkövetkezendő hetekben a madárbarátoknak érdemes lesz a pusztákra látogatni.

Szerző:
kmnp.hu
Fotó:
Shutterstock
2016. február 16.

Egyre népesebb madárseregek jelennek meg a Körös-Maros Nemzeti Park területén. Az elkövetkezendő hetekben a madárbarátoknak érdemes lesz a pusztákra látogatni.

Amikor elolvad a hó és az éjszakai fagyok kezdenek elmaradozni, rendszerint feltűnnek az első olyan vízi és parti madarak, amelyeket a tavasz hírnökeinek tekinthetünk. Február első napjaitól kezdve a Csanádi puszták területén is egyre nagyobb tömegben vannak jelen a récék és a bíbicek, és a vadludak száma is gyarapszik. Most még a tavaszi vonulási időszak elején tartunk, de a madármozgások az elkövetkező hetekben várhatóan jelentősen felerősödnek majd.

 

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock


Az utóbbi években a telek nem egyenletesen hidegek, hanem fagyosabb és enyhébb időszakok váltják egymást. Így volt idén is, ami sajnos egyáltalán nem kedvez vonuló madaraknak. Egyes fajok ugyanis a melegedés hatására elindulnak észak felé, eljutnak egy darabig, majd ha újra lehűl az idő, akkor vissza kell fordulniuk. Ilyenkor fennáll a veszély, hogy a többletenergiák felhasználása miatt a madarak rosszabb kondícióban érkeznek meg a költőhelyekre, és emiatt kevésbé lesz sikeres a költés.

Aki szeretné megfigyelni a pusztai tájakat benépesítő madárcsapatokat, annak a nemzeti park szakemberei azt javasolják, hogy a következő hetekben a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság kilátótornyait keressék fel, ahonnan egészen közelről pillanthatnak be a madárvonulás látványos folyamatába. A több ezres, tízezres vonuló csapatok mágnesként vonzzák a ragadozókat is. A parlagi és rétisasok, kerecsensólymok is gyakran portyáznak a vonuló csapatok között. Rendszerint feltűnik egy-egy vándorsólyom is.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Az égi üldözések nagymesterei

Több száz bíbic időzik a pusztákon

Hódok élnek a Körösök partfalában

Vigyázat pockok, rátok vadásznak a telelő vörös vércsék

Cikkajánló