Potenciálisan veszélyes aszteroida húz el mellettünk hamarosan

Becsapódástól szerencsére nem kell tartanunk, a NASA mégis a „potenciálisan veszélyes” kategóriába sorolta az aszteroidát. Cikkünkből kiderül, miért.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép - Illusztráció)
Forrás:
Időkép
2022. május 25.

Becsapódástól szerencsére nem kell tartanunk, a NASA mégis a „potenciálisan veszélyes” kategóriába sorolta az aszteroidát. Cikkünkből kiderül, miért.

Május 27-én a hangzatos 7335 (1989 JA) névre keresztelt, kb. 1,8 kilométer átmérőjű égitest 76 ezer km/h-s sebességgel száguld majd el a bolygónk mellett. Amikor legközelebb lesz a Földhöz, akkor is 4 millió kilométeres távolságot kell elképzelnünk, ami a Föld-Hold távolságnak nagyjából a tízszerese – olvasható az Időképen.

A NASA szerint

ez lesz idén a legnagyobb ismert aszteroida, ami megközelíti a Földet,

és a mérete, valamint a Földhöz való közelsége miatt – a világűrben a 4 millió kilométer nem számít túl nagy távolságnak – a potenciálisan veszélyes aszteroidák közé sorolják, mert ha a bolygónkba csapódna, hatalmas károkat tudna okozni. (Csak viszonyításképp: a dinókat egy nagyjából 10-12 km átmérőjű aszteroida pusztította ki.)

Legközelebb 2055-ben kerül majd megint a Föld közelébe a 7335 (1989 JA), amikor is jóval messzebb lesz, mint a mostani esetben. „A NASA folyamatos megfigyelés alatt tart körülbelül 29 ezer olyan égitestet, melyek a Föld közelében is elhaladnak, de ezek 99%-a kisebb, mint a pénteken elsuhanó aszteroida. Ebből is látszik, hogy milyen jelentős méretű égitestről van szó” – írja az Időkép.

Cikkajánló