A ravaszdi valószínűleg a vacsoráját kereste az éj leple alatt.
Az már sajnos nem derül ki a tatai vadlúdmegfigyelő kamera felvételéből, hogy sikerrel jár-e a róka, de a settenkedése éppen tetten érhető:
Most hétvégén, november 25-én jön a Tatai Vadlúd Sokadalom, ahol számos madaras programmal várják az érdeklődőket. December 17-ig pedig majdnem minden hétvégén indítanak családiasabb hangulatú vadlúd-megfigyelő túrákat is, amelyekre itt lehet jelentkezni. A program szakvezetővel zajlik, közben teleszkóppal lehet közelebbről szemügyre venni a vadludak mozgását.
A tatai Öreg-tó azért különleges madárpihenőhely, mert az egyetlen a kontinensen, amit szinte teljesen körülvesz egy város. A legtöbb vadlúddal november végén, december elején találkozhatunk, ilyenkor akár 65 ezren is lehetnek.
Az Időkép élő webkameráját a tatai Öreg-tavon itt lesheted meg.

Meglőttek egy kerecsensólymot a Hortobágyon
Röpképtelen állapotban találtak rá a söréttel meglőtt bolgár gyűrűs madárra. A felháborító eset a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vezette LIFE SakerRoads projekt egyik kiemelt területén történt, ahol már évek óta a faj állományának stabilizálását célzó munka folyik.

Vihar csapott le a terepfutókra Romániában, egy ember meghalt
A tragédia Bukovinában történt, egy ultrafutóknak rendezett hegyi terepfutó versenyen. Az áldozat egy 50 éves férfi volt, akire rádőlt egy fa.

Csökkent a zergék száma a Tátrában
Összehasonlítva a tavaly őszi és az idei tavaszi zergeszámlálás adatait, több mint 22%-os csökkenés tapasztalható. Bár a gidák száma növekedett, az eredmények bizonyos változásra utalnak, melyek okait még vizsgálják.

Drasztikusan emelnék a medveetetésért járó bírságot Romániában
Az olasz motoros Transzfogarasi úton történt tragédiája nyomán lépett a minisztérium.

Új kilátót és tanösvényt adtak át Sajóbábonyban
A Méhész-tetőn felépült Bábonyi-kilátóból remek panoráma nyílik a tokaji Kopasz-hegyre, a Sajó-völgyére és a Bükkre, sőt, tiszta időben a Magas-Tátra havas csúcsait is láthatjuk.