Országszerte több helyszínen szavazhat a szaunázó közönség kedvenc szauna mestereikre a IV. Szauna Szeánsz Oscar versenyen.
Az Országos döntőre Orosháza Gyopárosfürdőn, a Gyógy-, Park- és Élményfürdőben 2014. április 12-13-én kerül majd sor. A verseny elődöntőből, három középdöntőből és döntőből áll.
Már lezajlottak a Szauna Szeánsz Oscar elődöntői Orosháza-Gyopárosfürdőn is. Az egymással versenyző szaunamesterek :Bereczki András (ő a tavalyi elődöntő továbbjutója volt), Rostás Zoltán és Zsiga József. A kétnapos fordulóban a szeánszok résztvevői szavazhattak. A legtöbb szavazatot Zsiga József szaunamester kapta, mellyel továbbjutott a december 7-8-án rendezendő gyulai középdöntőbe.

Az elődöntőn kizárólag a vendégek értékelték a szaunamesterek munkáját, a pontszámok alapján történt a rangsorolás. Középdöntőn a szaunamesterek versenyszeánszait a vendégek és szakmai zsűri is pontozza, előre felállított szakmai szempontok alapján. A döntőbe már csak 9 szaunamester juthat tovább.
A Szauna Szeánsz Oscar díjat elnyert szaunamester, 1 évig viselheti büszkén e rangos címet. A következő évben megrendezésre kerülő versenyen megpróbálhatja megvédeni azt.