Száz éve született az Országos Kéktúra egyik alapító atyja

Pontosan száz éve, 1925. augusztus 28-án született Thuróczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség egykori tiszteletbeli elnöke, aki hosszú életének jelentős részét a hazai természetjárásnak szentelte.

Mindannyiunk szeretett Lajos bácsija közel négy éve, 2021 decemberében hunyt el 96 éves korában, így még szerencsére megérhette és látta a részben általa is megálmodott Országos Kéktúra népszerűségének felívelését és azt a rengeteg fejlesztést, ami a legendás túramozgalom kapcsán történt. A jeles alkalomra több eseménnyel is készül a Magyar Természetjáró Szövetség, többek között egy ünnepélyes névadóval is:

a mátrai Galya-kilátó ugyanis augusztus 30-án felveszi Thuróczy Lajos nevét.

Lajos bácsi a felújított Galya-kilátó átadásán 2015-ben

Fotó: Gulyás Attila / MTSZ

Lajos bácsi már fiatalon, a cserkészeknél szerette meg a természetjárást, majd 1949-ben belépett a Budapesti Lokomotív S. K. Természetjáró Szakosztályába, amelynek haláláig aktív tagja volt. 1958-tól tekintett magára úgy, mint „hivatásos” turista, ugyanis ettől az évtől töltötte be az akkori Természetjáró Társadalmi Sportszövetség irodavezetői posztját, és nyugdíjazásáig a hazai természetjárás fellendítésén fáradozott.

Hat évtizedes szakmai pályafutásáért számos elismerésben részesült, 2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést.

Egyebek mellett az ő nevéhez köthető az Országos Kéktúra létrehozása is, amelyet barátja, dr. Vízkelety László ötlete alapján dolgoztak ki és valósítottak meg. Lajos bácsi életfilozófiáját, emberszeretetét és vele született bölcsességét tökéletesen bemutatja az alábbi pár gondolat, amit még a halála előtt két évvel osztott meg velünk, amikor a hosszú élet titkáról kérdeztük:

Egyrészt úgy érzem, hogy a szerencsés természetemért mindenképp hálás lehetek. Nyugodt típus voltam mindig is, nehéz volt kihozni a sodromból. Nem őrjöngtem, ha kudarc ért. Ehhez társult egy aktív élet. Még most sem szeretek egy helyben ülni. A mozgás a lételemem.

Emellett erős volt bennem az együttérzés. Egy nézeteltérés során például mindig megpróbáltam beleképzelni magam a másik helyzetébe, érzéseibe. Ez sokat segített az elfogadásban.

Harmadrészt azon kevesek közé tartozom, akiknek a munkája örömet okozott, és nem bosszúságot. Természetesen voltak nehéz időszakok. De mindig volt bennem alázat, tisztelet és szeretet. A természet iránt és az embertársaim iránt.

Ami pedig a legfontosabb: mindennap jót tenni. Enélkül nem is tudom, hogy van-e értelme az életnek.