Te honnan nézed majd a napfogyatkozást?

Október 25-én hazánkból is meg lehet figyelni a részleges napfogyatkozást. Összegyűjtöttünk néhány programot, ha kimaxolnád az élményt.

Szerző:
Turista Magazin
2022. október 18.

Október 25-én hazánkból is meg lehet figyelni a részleges napfogyatkozást. Összegyűjtöttünk néhány programot, ha kimaxolnád az élményt.

Európa nagy részéről, Nyugat-Ázsiából és Afrika északkeleti tájairól lehet majd látni, ahogy a Hold részlegesen kitakarja a Napot. Utoljára 2015-ben volt hasonló, és legközelebb pedig 2027 augusztusában láthatunk majd ilyet.

Most, október 25-én Budapestről nézve 11 óra 18 perckor lép be a Hold a Nap elé. A legnagyobb fázisát, amikor a Hold a Nap egyharmadát takarja el, 12 óra 25 perckor éri el, majd 13 óra 33 perckor lép ki teljesen a napkorong elől égi kísérőnk – olvasható az Időképen. Nem mindenhol lesz egyforma mértékben látható a napfogyatkozás. 0,44 magnitúdós lesz a fővárosban, ami azt jelenti, hogy a Nap átmérőjének 44%-áig jut el a Hold árnyéka. Nyíregyházán 0,48 magnitúdóval számolhatunk, Beregsurány és Záhony táján pedig már a napátmérő közel felét kitakarja a Hold a Svábhegyi Csillagvizsgáló oldala szerint. Maga a kitakart rész tájegységtől függően 28% és 39% között változik (északkelet felé haladva nő).

Napfogyatkozást akkor tapasztalunk, ha a Hold a Földről nézve a Nap és a Föld közé kerül, és árnyéka rávetül a bolygónkra.

Az, hogy a Hold és a Nap átmérője látszólag megegyezik, csak véletlen egybeesés. „Részleges napfogyatkozást akkor figyelhetünk meg, mikor a Hold középpontja nem esik egybe a Nap középpontjával, attól valamivel távolabb halad el, ilyenkor az égi kísérőnk a napkorongnak látszólag csak egy részét takarja el” – magyarázza az Időkép.

Ha szeretnénk megfigyelni a jelenséget, ne felejtsünk el beszerezni megfelelő védőeszközt, közvetlenül sose nézzünk a Napba!

Országszerte várják távcsöves programokkal az érdeklődőket

  • A Svábhegyi Csillagvizsgálóban a kupolából és az ún. „észlelőréten” felállított naptávcsöveken keresztül lehet nyomon követni az eseményeket. Rossz idő esetére is tartogatnak izgalmakat, előadás mindenképpen lesz, emellett spektrumelemzést, holdimeteorit-vizsgálatot tartanak. A részleteket ide kattintva találod.
  • A Bükki Csillagdában az összes távcsövet ráállítják a Napra október 25-én délelőtt. Ha előzetesen regisztrálsz, te is beléjük pillanthatsz, és mindent megtudhatsz a különleges jelenségről, illetve megnézheted az Éltető Napunk című kiállítást is. Jelentkezni október 21-ig lehet.
  • Hajdúböszörmény főterén is várják az érdeklődőket derült, felhőmentes idő esetén, ahol távcsöves megfigyelésre lesz lehetőség. Az esemény Facebook-oldalán javasolják napfogyatkozás-néző szemüveg, illetve vizuális napszűrő fólia beszerzését.
  • Az esztergomi amatőrcsillagászok a Széchenyi téren, a Szentháromság szobor előtt mutatják meg a jelenséget két távcsővel az érdeklődőknek.
  • A Táti Kultúrház előtti parkolóban Selyem János a Regiomontanus Csillagászti Klubtól tart naptávcsöves bemutatót .
  • Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyed Planetárium Baráti Kör tagjai tartanak nyilvános és ingyenes bemutatót derült időben a látogatóközpont előtti területen.
  • Szarvas főterén Dr. Dezső István amatőr csillagásszal lehet találkozni, aki a városi könyvtár naptávcsövével várja az érdeklődőket
Cikkajánló