Természetjáró arcképcsarnok: Téry Ödön

Az orvosként dolgozó Téry Ödön a magyar turistamozgalom egyik megalapítója volt.


2023. augusztus 21.

Az orvosként dolgozó Téry Ödön a magyar turistamozgalom egyik megalapítója volt.


Orvosi tanulmányait Budapesten végezte. 1880 novemberében Selmecbányára került, és a város közelében vállalt bányász orvosi állást. 1884-ben Budapestre költözött, a belügyminisztérium tanácsosa lett, majd a következő években a hazai turistamozgalom vezéregyéniségévé vált.

Kora ifjúságában már járta a hegyeket. A turizmus egyik legaktívabb szervezője volt. A Magyar Kárpát Egyesület (MKE) 1877-ben közgyűlésén választmányi tagnak választotta meg. Alig másfél év múlva, 1882-ben megalakult az MKE Szittnya Osztálya, melynek ő volt az ügyvivő elnöke. A Budai-hegységet rendszeresen járta, alapos ismerőjévé vált, és lassan kialakult körülötte egy állandó, túrázó társaság.

1888-ban Thirring Gusztávval együtt megalapították az MKE Budapesti Osztályát, melynek Téry Ödön ügyvivő alelnöke lett, majd közös munkájuk újabb gyümölcse volt az 1889 februárjában elindult Turisták Lapja. Téry Ödön 21 évig szerkesztette a lapot, melybe számtalan cikket és ismertetést írt. 1890-ben, amikor a Magyar Kárpát Egyesület közgyűlése nem fogadta el a fővárosiak azon indítványát, hogy az MKE székhelyét Budapestre tegyék, a Budapesti Osztály önállósult.

Így 1891. szeptember 29-én megalakult az önálló Magyar Turista Egyesület, melynek ügyvezető alelnöke lett. Óriási energiával fogott az új egyesület fejlesztésébe, és kitartó munkájának eredményeként 1898. június 5-én felavatták az első (fa) menedékházat Dobogókőn. Fáradhatatlan tátrai munkásságát a szepesi Öt-tó katlanában felépített, róla elnevezett Téry-menedékház koronázta, melyet 1899. augusztus 21-én nyitottak meg.

Cikkajánló